Berta Sándor
A Porsche is virtuális valóság élményt kínálna az utasoknak
Újabb gyártó karolta fel a korábban már bemutatott technológiát.
A holoride GmbH az Audival közösen januárban prezentálta azt a technológiát, amely a virtuális tartalmakat valós időben a gépkocsik mozgásához igazítja és virtuális valóság élményplatformokká változtatja a járműveket. A megoldásnak köszönhetően a hátul ülő utasok egy virtuális valóság szemüveg segítségével még valósághűbben tudnák megélni a filmeket, a videojátékokat és az interaktív tartalmakat. A platform a járműgyártók és a tartalomfejlesztők számára egyaránt elérhető. Így nem csoda, hogy a holoride munkatársait hamar megkeresték az érdeklődők, a társaság második partnere pedig a Porsche lett.
A fejlesztők azt szeretnék, ha a jövőben a rendszer a navigációs adatokat is ki tudná elemezni és ennek köszönhetően egy virtuális valóság játékot a kiszámított utazási időhöz tudna igazítani. Emellett lehetőségként felmerült akár a virtuális konferenciák megtartása is.
Nils Wollny, a holoride vezetője elmondta, hogy az első prototípust mindössze 100 nap alatt sikerült elkészíteniük. A szakember, valamint Marcus Kühne és Daniel Profendiner tavaly év végén alapították a startupot Münchenben. A megalkotott szoftver immár zökkenőmentesen együttműködik a virtuális valóság (VR) és az autók adatait tartalmazó úgynevezett keresztezett valóság (XR) tartalmakkal. A cél az, hogy a következő három évben a platform elérhetővé váljon a piacon és egyre több gépkocsi hátsó ülésein jelenjenek meg a virtuális valóság szemüveget viselő utasok.