Berta Sándor

2020-tól érkezhetnek a MicroLED-es okosórák

Ennek ellenére az igazi áttörésre 2025 előtt nem lehet számítani.

A DigiTimes tajvani IT-portál arról számolt be, hogy a RiTdisplay nevű kijelzőgyártó szerint már 2020-ban a boltokba kerülhetnek a MicroLED-képernyőkkel felszerelt első okosórák. A RiTdisplay egyik egyesült államokbeli ügyfele várhatóan még az idei esztendő harmadik negyedévében elindítja egy 1,25 hüvelykes MicroLED-panelt használó okosóra tervezését. Az eszközt a RiTdisplay és stratégiai partnere, a PlayNitride közösen fejleszti majd ki. Az első mintadarabok a negyedik negyedévben válhatnak elérhetővé és azt követően kezdődhet el a sorozatgyártás.

A gyártó azt remélte, hogy az új technológia miatt növelheti a bevételeit, amelyek az első negyedévben 10,1 százalékkal 16,1 millió dollárra csökkentek, míg a nettó nyeresége esetében az arány még nagyobb, 60 százalékos volt.

Még 2016 júniusában felbukkant egy olyan hír, miszerint az Apple Watch okosórák esetében megtörténhet az OLED technológiáról a MicroLED technológiára való váltás. Bár az OLED is rendkívül energiatakarékosnak számít, de a MicroLED esetében még kisebb a fogyasztás, amely különösen vonzóvá teszi a technológiát az okosórákban való alkalmazáshoz. A MicroLED-panelek sokkal fényesebben is világítanak és közvetlen napfényben is jól olvashatók a rajtuk megjelenített információk. Ráadásul a panelek élettartama is nagyobb, mint az OLED-panelek esetében.

Az IHS Markit ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az előnyök ellenére az igazi áttörésre még várni kell, mert a gyártási költségek magasak. Egy okosórákba szánt 1,5 hüvelykes MicroLED-kijelző gyártási költségei várhatóan csak 2026-ra érik el azt a szintet, amely a mostani költségek egytizede lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #11
    2millio nit az motion blur árán van, óvoda szint
  • Sir Cryalot #10
    :DDD

    Nem tudom miért nem tudtok olvasni a sorok között, hogy ezek ebbe éppen egytől egyig beleallnak:D
    Kvp xeon hasonlata is sántít mert cpuval ellentétben itt nincs redundancia.
  • Tetsuo #9
    Hát, a tévéknél épp az a baj, hogy nem tudják eléggé miniatürizálni. Itt meg úgy tűnik ez nem probléma...
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2019.07.06. 01:38:02
  • VolJin #8
    Nem ártott volna, ha nem a kommentekből jövök rá, mi is az a micro-LED. :-)
    Kösz srácok! :-)
  • RelakS][ #7
    Kínaiak már csinálnak érdekes ... kijelzőket :D
    Inkább tűnik mondjuk vetítőgépekbe új panelnek.
  • Caro #6
    Persze, hordozónak elmehet. A "szennyezés" szóra tudtommal harapni szoktak az ezzel foglalkozók, inkább "adalékolásnak" szeretik mondani :)

    De szerintem amire gondolsz az az hogy ránövesztenek egy másfajta félvezetőt (epi-réteg). Csak nem mindent lehet ránöveszteni.

    Hülyeséget én sem akarok írni, nem tudom mennyire növeszthetőek a LED-alapanyagok a Si-ra, de szerintem a tipikus Gallium alapú félvezetők nem.
  • kvp #5
    Hát ha valami NEM akkor az épp a szilícium, ugyanis abból meglehetősen pocsék LED-et lehetne csak készíteni.

    A szilicium a hordozo. Ezt szennyezik a feluleten a ledekhez szukseges anyagokkal. Ugyanugy ahogy a tranziszorok gyartasanal. Az egychipes programozhato rgb ledek is igy keszulnek. 3-4 led + mikrovezerlo.
  • Caro #4
    Hát ha valami NEM akkor az épp a szilícium, ugyanis abból meglehetősen pocsék LED-et lehetne csak készíteni.
    A probléma a LED kijelzővel mindig az az volt, hogy más félvezető anyagokra van szükség, ha színeket is szeretnénk megjeleníteni, nem lehet egyetlenből gyártani az egészet.
    Nem tudom, hogyan csinálják, elképzelhető hogy valami 3D struktúrában esetleg.
  • kvp #3
    Ezek sziliciumlapos kijelzok. Kb. ugy keszulnek mint a procik, csak a tranzisztorok mellett ledek is kerulnek a feluletre. A legkisebb pixelmeret az akkora lehet mint egy mai tranzisztor. X86-os cpu merettel szamolva ez kb. 4-8,000,000,000 pixelt jelenthet, egy high end intel xeonhoz hasonlo aron. Kisebb felbontassal, 90-es evekbeli technikaval gyartva siman lehet sokkal olcsobb. A problema hogy 2 inches meret folott nem nagyon van ra gyartosor, mert mar nem keszitheto meglevo chipgyarto rendszerrel.
  • zola2000 #2
    Egy karórányi felületen szerintem szinte mindegy is a felbontás...