SG.hu·

Védelem helyett veszélyt jelentenek a gyerekekre a GPS-szes órák

Védelem helyett veszélyt jelentenek a gyerekekre a GPS-szes ­órák
Eredetileg az ilyen eszközöknek a gyerekek biztonságát kellene növelniük, ehelyett maguk váltak kockázattá.

A GPS-szes gyermekórák előnye elvileg pont az lenne, hogy a szülők egy alkalmazáson keresztül ellenőrizhessék a csemetéik pontos tartózkodási helyét és adott esetben riasztást kaphassanak, ha a gyerekük váratlanul elhagyja az iskolaudvart vagy a játszóteret. Emellett a készülékekre üzenetek is küldhetők vagy akár telefonhívások is kezdeményezhetők. De a Pen Test Partners brit biztonságkutató cég munkatársai megállapították, hogy a GPS-szes gyermekórák többségét annyira rosszul programozták, hogy a gyártók pont az eredetivel ellentétes hatást érték el.

A bűnözők ugyanis könnyen feltörhetik a termékeket és így ugyanazokhoz a funkciókhoz férhetnek hozzá, mint a szülők. Ezáltal félrevezető üzeneteket küldhetnek a gyerekeknek vagy elcsalhatják őket valahová. A profilokban lévő információkból kiszűrhető a fiatalok neve, neme és születési dátuma, továbbá megszerezhető a fényképe is. Sőt, annak a funkciónak a segítségével, amellyel normális esetben a szülők belehallgathatnak a csemetéjük környezetébe, akár poloskává is lehet változtatni az órát.


E változtatások elvégzéséhez nincs szükség különleges programozói ismeretekre. A The Register rámutatott, hogy az adott alkalmazáson belüli kódot, különösen az eszköz azonosítóját, át kell írni. Problémát jelent, hogy az adatok nem titkosítottak és a szükséges szoftverek is szabadon elérhetők az interneten. A kutatók - csak a MiSafes márkájú készülékek esetében - összesen 12 000 óraprofilhoz férhettek hozzá és úgy vélik, hogy a többi gyártó termékeinél is hasonló lehet a helyzet, hiszen ugyanazt a ThinkRace követőmodult használják. Érdekesség, hogy korábban már felderítettek a GPS-szes eszközökben biztonsági hibákat. Az ezzel kapcsolatos lista elérhető.

A BBC a tudósításában kiemelte, hogy norvég fogyasztóvédők már felhívták a figyelmet arra, hogy vannak olyan készülékek, amelyek a gyerekek pozícióját GPS segítségével megfigyelik, a MiSafes óráival kapcsolatos problémák pedig megerősítik ezeket az aggodalmakat. A cég még nem reagált a felvetésekre. A szakértők óva intettek mindenkit az ilyen termékek megvásárlásától, egészen addig, amíg a gyártók nem tudják garantálni, hogy megtették a megfelelő biztonsági intézkedéseket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Bruce_Willis2018. 11. 23.. 08:59||#9
Attól még hogy a kis faludban sohasem történt ilyesmi, nem kell egyből paranoiát kiáltani. Amit olvastál az nemzetközi hír, ha nem tűnt volna fel...
© zola20002018. 11. 22.. 09:01||#8
A lájvliven mi?

Pont ide illik ez a mondás:
"Nem a világ lett rosszabb, a hírszolgáltatás lett jobb"
© Macropus Rufus2018. 11. 21.. 20:03||#7
Amikor srácok voltunk, ilyen kütyük nem léteztek. Még is meg vagyunk. Sztem valami picit félre siklott...
© Bruce_Willis2018. 11. 21.. 10:02||#6
Pechedre a vakság viszont nem...
Csak a lájvlíken láttam vagy 10 gyerekrablást, és ez csak az amit én láttam, illetve amiről felvétel is van.
© hypno2018. 11. 21.. 06:20||#5
A paranoia ilyen mértéke azért gyógyszerekkel viszonylag jól kezelhető.
© kvp2018. 11. 20.. 16:35||#4
A technikanak hala ott se kell lenni hogy elcsaljon valaki egy gyereket. Ez is egy fajta fejlodes csak nem jo.

A problema pedig az hogy az ilyen kutyukbe katonai erossegu biztonsagi megoldasok kellenenek, de attol egyreszt tul dragak lennenek, masreszt a hatosagok se neznek tul jo szemmel a hasznalatukat.
© wraithLord2018. 11. 20.. 16:34||#3
A felnőttek kb. ugyanezt csinálják önként saját magukkal pl. az okostelefonok segítségével. Szóval nincs új a nap alatt... 😄 Persze az okostelefon is egy nagyon hasznos és kényelmes találmány, de van neki egy ilyen oldala is.

Legalább a gyerekeket hagyjuk ki belőle, majd ha felnőtt lesz, eldönti, hogy kell-e neki megfigyelőkészülék...
© Archenemy2018. 11. 20.. 15:10||#2
Vagy egy néni. Egy kiskutyás nővel sokkal szívesebben elmennek a gyerekek bárhova ("vannak testvérei is a teherautóban, gyere nézd meg őket!"😉 , mert a szüleik mindig a férfiaktól féltik őket.
© M22018. 11. 20.. 10:45||#1
Erről az jutott eszembe, mikor a szülők tanítják a gyereknek, hogy a csúnya idegen bácsival nem szabad elmenni, aztán egy szép bácsi vált pár szót az anyukával a gyerek előtt és már megy is el vele lelkesen a csemete.