Gyurkity Péter

Az űrben is első akar maradni Trump

Az űrhaderő kiépítése mellett az űrszemét kérdésére is megoldást találnának.

A Fehér Ház hivatalos oldalán hónapok óta külön témát szentelnek az USA vezető szerepét megerősíteni hivatott intézkedéseknek, amelyek között az űrhaderővel kapcsolatos direktívák is helyet kapnak. Trump elnök most ez utóbbit helyezné előtérbe, mégpedig egy külön katonai erő létrehozásával.

A hírügynökségi beszámolók megerősítik a legújabb direktíva aláírását, amely a sorrendben hatodik ágat hozná létre, immár kifejezetten az űr szegmensét emelve ki. Eszerint az 1967-es és a mai napig életben tartott egyezmény ellenére kiválna az ameriaki légierőből az űrkutatásra, pontosabban az űrhadászatra fókuszáló részleg, amely a jövőben ezzel egyenértékű szerephez jutna, immár különálló ágként. Ezt persze a légierő vezetése ellenzi, hiszen így komoly hatalmat és befolyást kellene átengedniük az új részlegnek, a Kongresszus pedig a költségvetési problémák miatt okozhat kellemetlenségeket az elnöknek.

Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy az elképzelés nem kizárólag erre vonatkozik, de ugyanígy kiemeli a magánszereplők megjelenésének kérdését, a fontos és hasznos adatok jövőbeni kezelését és nyilvánosságra hozatalát (a kormányzat továbbra is részletes navigációs, közlekedési és egyéb adatokat biztosítana a magánszféra szereplőinek és a közvéleménynek mindenféle külön díj nélkül), valamint az űrszemét témáját, hiszen itt szintén szükség van a konkrét tervek kidolgozására és az intézkedések meghozatalára. A cél persze továbbra is az első hely megtartása, ehhez azonban azt is fel kell ismerni, hogy a magáncégek küldetéseinek elszaporodásával az űrszeméttel is kezdeni kell valamit.

A kongresszusi ellenállás elsősorban az anyagi kérdések miatt lehet jelentős, az ő jóváhagyásukra azonban mindenképpen szükség lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #42
    Kiváncsi lennék,hogy milyen kapcsolatban van,hogy trampli első akar lenni az űrben is - a sámánokkal,a vallással,és hogy rebekakocsis kap -e fenyítést a férjétől,ha nem vasal?
    A trolloknak már nem aludni kéne ilyenkor?
  • ostoros #41
    Nem beszéltem a közösségről, hanem az erkölcs kialakulásáról beszélgettünk éppen.
    Ne játszd az ostobát, nem áll jól neked.
  • ostoros #40
    Marhaság.
  • gforce9 #39
    " A sámán is tanulta valahonnan a mesterségét, és továbbadta a következőnek és így tovább" Kitől tanulta az első sámán? Senkitől. Ő maga találta ki a marhaságokat. Ekkora már régen működő közösséget alkotott az ember. Nem volt hozzá szükség a folyó szellemére és egyéb kitalációkra. Felesleges azon próbálkozni, hogy a vallásból ered a közösség, mert az utána keletkezett...
  • ostoros #38
    Fenéket. A sámán is tanulta valahonnan a mesterségét, és továbbadta a következőnek és így tovább. Annyi, hogy az eredeti üzenet eltorzult és tanmesévé változott geerációról generációra átadás közben.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.06.30. 13:27:11
  • gforce9 #37
    "Attól a pillanattól kezdve, hogy az egyik ősember azt tanítütta a gyerekeinek, hügy ne bántson másokat, meg üs kellett indokolnia, hogy miért? És a válasz az voló, mert az rossz dolog, és a szellemeknek/ zöld trüsszentőnek/ istennek nem tetszik, és meg fog érte büntetni."

    Egyszerű ok volt mögötte és nem a vallás. A gyerekeknek be kellett állni a sorba és hozzájárulni a közösséghez, különben kaptak egy maflást. A vallás sokkal későbbi koncepció, mint ezek az alapvető dolgok. A vallások az első törzsi sámánokkal indultak el, akik hallucináltak valami baromságot.
  • Tetsuo #36
    Ebben van valami. ;-)
  • Tetsuo #34
    Ez az a szint, hogy Te a múltkor még tízezerért hirdetted a tested, most meg letagadod. Talán többet akarsz?
    Aki nem hiszi, járjon utána az Sg.hu híresen rossz keresőmotorjával.
  • Tetsuo #32
    Persze, hogy volt már. Többször kértem tőled, hogy bizonyítsd a rágalmakat, egyszer sem tetted meg.
    Hogy állsz a vasalással? Kapsz az uradtól, ha nem lesz kész időben! :-D
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2018.06.30. 11:12:47
  • Tetsuo #30
    Kifutottam az időből. Szóval, valószínűleg elmebajos vagy, ha így ráállsz egy személyre és alaptalanul vádolod valamivel, amit minden topikban felhozol. A slendrián moderátorok szerint ez rendben van. Oké, én mégsem alacsonyodom le a szintedre, nem kezdem el sorolni, hogy te milyen közösségekkel és általuk elkövetett bűnökkel (pl. jelenleg folyó népirtás) azonosulsz többé-kevésbé - ami kijelentések meg is állnák a helyüket. Én ezeket mégsem hozom fel unos-untalan, inkább felajánlom neked, hogy tessék!
    Itt a lehetőség, bizonyítsd állításodat. Idézz tőlem bármit, ami alátámaszthatja súlyos, rágalmazó vádjaidat.

    Eddigi tapasztalatom szerint azok próbálnak érvelni a náci kártyával, akik igazi érvekkel, logikával nem tudnak egy személy ellen fellépni, majd az aduásszal teszik ezt.