Gyurkity Péter

Képen látható a Moto G6 Plus

Mindhárom új példány kódneve ismert, alakul a pontos specifikáció.

Azt már hetek óta tudjuk, hogy a Motorola részéről egyszerre három új készülék futhat be, az azonban még nem teljesen világos, hogy erre pontosan mikor kerülne sor. Most a sajtónak szánt kép, valamint a házon belül használt kódnevek bukkantak fel.

A külső forrás jóvoltából napvilágot látott felvétel a Moto G6 Plus típust mutatja meg nekünk, gyakorlatilag semmit nem hagyva a képzeletnek. Jól látható módon az eddig is alkalmazott dizájnra támaszkodnak, ehhez azonban még nagyobb fizikai méret, valamint frissített belső komponensek társulnak majd, amely a G6 Plus esetében nagy valószínűséggel a Snapdragon 630 chip, 3, 4, illetve 6 GB memória, egy 5,93 hüvelykes kijelző, továbbá a 18:9-es képarány alkalmazását jelenti. A hivatalos ár 330 dollár körül lenne, ami még mindig kedvezőnek mondható, a telefon pedig kék, arany, ezüst, illetve fehér színben jelenik majd meg a piacon.

Ezzel egy időben Evan Blass is további információt közölt saját Twitter-lapján, ezúttal a házon belül alkalmazott kódnevekről. Eszerint a Moto G6 a Blaine, a G6 Plus a Teller, a G6 Play pedig az Ashely kódnévre hallgat, ami megerősíti a három eltérő példányról szóló korábbi pletykákat. A G6 és a G6 Play egyaránt 5,7 hüvelykes kijelzőt kapna, ez utóbbi viszont maradna a némileg konzervatívabb 16:9-es képaránynál, a chip pedig mindkét esetben a Snapdragon 450 lenne – az akkumulátor sorrendben 3000 és 4000 mAh-s lenne, a hátoldalon pedig iker-kamera bukkanhat majd fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!