Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Moto Z2 Force

A Lenovo két vonalat egyesít az új készülékkel, erős hardverre támaszkodva.

Ahogy az a korábbi híresztelések alapján várható volt, a Motorola egykori telefonos részlegének jelenlegi tulajdonosa kedden, egy New York-i rendezvény keretében rántotta le a leplet az új csúcskategóriás megoldásról, amely mintha a tavalyi Moto Z és Moto Z Force jellemzőit egyesítené. A külalak a megszokott, ehhez azonban friss hardver társul.

A hivatalos blogban végigfutnak a főbb jellemzőkön, ebből pedig kiderül, hogy az új Moto Z2 Force Edition a tavaly is látott lekerekített sarkokkal, a hátoldali kitüremkedéssel, valamint fekete, arany és szürke színben jelenik meg. A listát a Snapdragon 835 chip vezeti fel, amelyhez 4 GB memória és egy 64 GB-os tároló csatlakozik, legalábbis az USA-ban, míg a világ többi részén egy 6 GB RAM-ot és 128 GB-os tárolót kínáló változat is elérhető lesz. A kijelző egy 5,5 hüvelykes AMOLED-panel, amely a Quad HD felbontást támogatja, a listán pedig a microSD-bővítés is helyet kapott.

A megfelelő képek és videók rögzítéséért egy hátoldali 12 megapixeles iker-kamera (a Sony által szállított két IMX386-szenzorral), valamint egy előlapi 5 megapixeles példány felel, dual LED flash kíséretében. Az üzemidőt egy 2730 mAh-s akkumulátor biztosítja, ami első látásra kicsinynek tűnhet, bár a Lenovo szerint ez egy teljes napot garantál majd számunkra. Ehhez a szoftveres oldalon az Android 7.1.1 csatlakozik, jó eséllyel a Lenovo saját új digitális asszisztensével, valamint a MotoMod-kiegészítőkkel, amelyek között egy 360-fokos kamera is megtalálható – a Moto Experiencies révén pedig további funkciók elérhetők különböző mozdulatokkal, így például a kijelző előtt való integetéssel, illetve a készülék megcsavarásával.

Az ár a tengerentúlon 720 dollártól indul, a megjelenés augusztus 10-én esedékes – a többi régióban ez nyilván ettől eltérő lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!