Gyurkity Péter

Veszélyes kisbolygó húzott el mellettünk

Ez pedig egy napon a Földbe is becsapódhat, így a most készült videó értékes adat.

A NASA oldalán szinte naponta megjelennek az újabb és újabb beszámolók a közelünkben elszáguldó különböző kisbolygókról, amelyek jó része szinte semmilyen veszélyt nem jelent ránk. Kivételt képez a néhány nappal ezelőtt megfigyelt példány, amely egy napon akár a Földbe csapódhat, óriási károkat okozva.

Az űrügynökség február 10-én egy pár nappal korábban megfigyelt, 200 méter átmérőjű, szabálytalan formájú objektumról adott hírt, ezt azonban nem sokkal később követte a 2015 BN509, amely viszont már mindenképpen impozáns méretű. A legtöbb híradásban kiemelik, hogy a 200 méter széles és 400 méter hosszú kisbolygó az Empire State Building-nél is nagyobb, sebessége eléri a 70 ezer km/h-t, és bár a most készült radarfelvételeken apró földimogyorónak tűnik, pályája alapján egy napon akár még veszélyt is jelenthet majd ránk, hiszen a Földbe csapódva minden bizonnyal óriási pusztítást végezne.

Formája alapján minden bizonnyal kettős aszteroidáról van szó, ez tehát eredetileg két különálló objektum lehetett, amelyek összeütköztek. A pályát jelen pillanatban nagyon nehéz megjósolni, ezért is nevezik azt egyelőre potenciálisan veszélyesnek, mindenképpen fontos momentum azonban ennek megpillantása és nyomon követése, hiszen ez alapján gyűjthetünk nagyon értékes adatokat, különös tekintettel az objektum által mutatott aktivitásra. A NASA tavaly felállította a veszélyt jelentő példányok elleni küldetéseket kidolgozni hivatott divízióját, itt már sikerült az 1 km-nél nagyobb objektumok 90 százalékát felderíteni, de minden évben 1500 további, kisebb-nagyobb utazó kerül a katalógusba, vagyis a munka soha nem ér véget.

Még decemberben jelent meg a közlemény, amely február 25-re vetíti előre a 2016 WF9 elsuhanását. Ez tőlünk 51 millió kilométerre fog elszáguldani, veszélyt tehát nem jelent – annál is inkább, mert pályáját már jól ismerjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Candi #20
    Vagy kenjük be rézszínűre és szóljunk a Kazincbarcikaiaknak. Ahogy jön lefelé menet közben hordanák széjjel.
  • fszrtkvltzttni #19
    Kurva nagy tévedésben élsz! A teljes gazdaság töredéke csak a fegyverbiznisz. Persze sok pénz, de nem kell túlértékelni. Többet költünk elektronikai cuccokra mint fegyverekre.
  • ostoros #18
    Én tudok egy még egyszerűbbet! Változtassuk z egészet gumicukorrá, és amikor becsapódik, majd simán visszapattan az űrbe :D
  • paby88 #17
    egyszerűbb a megoldás oda kell menni egy űrhajóval ami képes a hiperűrben utazni, leszállni rá benyomni a hiperűr utazást és mikor túl haladt a földön akkor haza jönni és kész is a'la csk
  • molnibalage83 #16
    Az ilyen utópista idiótáktól megyek a falnak. A fegyver ipar azért létezik, amiért áram is van és netezhetsz. Igény van rá...
  • cylontoaster #15
    Mennyi fegyver van az ESA-nál, okoska?
  • Yagami #14
    Utaljanak, az. Nem talán inkább a fegyveripart kellene megszűntetni és úgy en bloc az összes fegyvert? A legtöbb pénz ott van; sok mindent megoldana. De amíg emberek ilyen marhaságokat gondolnak, hogy még mi utaljunk...te is érdekes dolgokban hihetsz
  • molnibalage83 #13
    Kara Kán nem az eszéről híresült el...
  • molnibalage83 #12
    Pontosan.
  • zola2000 #11
    És tényleg B*zd meg Ármin!

    (Aki nem értené http://www.youtube.com/playlist?list=PL-w_w8YBlRE977ENM84buuZndkVMJvXxm : )