Berta Sándor

A szabad­kereskedelem mellett állt ki Jack Ma

A kínai Alibaba kereskedelmi platform alapítója Donald Trump globalizációellenes politikája miatt fakadt ki, a behozatali vám válságot okozna Kínában.

Jack Ma milliárdos üzletember január közepén megerősítette azt a korábbi bejelentését, hogy az Alibaba egymillió új munkahelyet akar létrehozni az Amerikai Egyesült Államokban. "Az Alibaba egymillió kisvállalkozónak és farmernak szeretne munkát adni azzal, hogy a cég internetes platformjain eljuttathatják portékáikat és szolgáltatásaikat a kínai és az ázsiai piacokra, ahol nekünk nagyon erősek a piaci pozícióink" - szögezte le. A találkozó után az Alibaba részvényeinek értéke egy százalékkal emelkedett a tőzsdén. Akkor úgy tűnt, hogy nincs különösebb problémája az új amerikai elnökkel, a helyzet azonban mostanra gyorsan megváltozott.

A menedzser az óriáscég új ausztráliai és új-zélandi központjának megnyitásakor fejtette ki a véleményét Donald Trump politikájáról. Ma kifejtette, ha a kereskedelem leáll, akkor kezdődik a háború. Úgy véli, a kereskedelem segít az embereknek a kommunikációban. Tisztességes és átlátható kereskedelmet kell megvalósítani. A kereskedelem sokkal több mint áru- és pénzcsere, ugyanis a felek értékeket is cserélnek egymással A kereskedelem éppen ezért kultúra és az egymástól való függés gátja a konfliktusok kiszélesedésének. (Egyébként az Európai Unió elődjének létrejötte mögött is ez a gondolat áll.)


Az Alibaba első embere hozzátette, hogy az elmúlt hónapban több mint 100 000 kilométert utazott repülőgéppel azért, hogy világszerte ecsetelhesse a szabadkereskedelem előnyeit. Minderre szükség is van, mert időközben Donald Trump bejelentette, hogy vagy felmondja a fontos szabadkereskedelmi egyezményeket vagy újra akarja tárgyalni azokat. Az új amerikai elnöknek a beiktatása után az egyik első dolga az volt, hogy bejelentse: az Amerikai Egyesült Államok kivonul a transzatlanti partnerség (TPP) nevű programból, amelynek tagja Ausztrália és Új-Zéland is, és egyébként a kínai expanzióra adott válaszként született. Emellett a politikus az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) is vagy újratárgyalná vagy felmondaná - ennek eredménye volt mexikóinak millióinak felemelkedése, és hogy az amerikaiak olcsóbban tudtak bevásárolni, azaz az egyszeri ember számára is rengeteg előnnyel járt.

Ma szerint a Kína és az USA közötti kapcsolatot nem gyengíteni, hanem erősíteni kell és annak a jelenleginél sokkal barátságosabbá kell válnia. Az Alibaba tavaly november 11-én, a szinglik napján rekord online bevételt ért el. A társaság által elkönyvelt összeg 24 óra alatt elérte a 17,8 milliárd dollárt. A platform az első 5,5 percben egymilliárd dollár, míg az első 8 órában 9 milliárd dollár bevételt termelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ayma #9
    Áve,

    "Csak tudni kell, mit érdemes vásárolni :)"

    Teljesen egyetértek, a felhozott példák is jók. Én telót is onnan rendelek, mert olcsób, és nekem jó. Aztán Custom ROM megy rá és el is kerültem az előre telepített kártevőket - már ha vannak.

    "hmm, ja szerintem is lehuzás kínából rendelni :)"

    Sajnos gyakra igen, több telónál is belefutottam problémába, paypal volt az amelyik fizefizette a pénzt és nem Ali.

    + szeméyles tapasztalat (van/volt) a kuytahámok területe. Megveszed olcsón az qvázi ismert Magyar K9-es hámot, aztán 2 hét után kiszakítja a kutyád úgy, hogy majdnem az autó elé rohan. Amikor írsz az ügyfélszolgálatra majd küldesz képeket kiderül, hogy a kicsi kínaiak át***sztak a palánkon, mert hamisítványt kaptál. Bemész valahova ahol eredetit árulnak, és rájösz, hogy az original drága ugyan, de látszik hogy ebből nem fog kiszakadni semmi + itt varrják a cuccokat az országban.

    De ugye kinek milyen tapasztalata van. Nekem vegyes:) Remélem neked csak jó lesz, mert nem kívánok senkinek fejfájást!
  • dundiego86 #8
    Csak tudni kell, mit érdemes vásárolni :)
    aliexpress: iPhone 5s kijelző aliexpress 9e Ft (vámmal 11)==> Itthon 35eFt ==> Minőség ugyanaz.
    ebay: Xperia Z2 tablet kijelző 20eFt (vámmal) ==> Itthon Jézusom.... ==> Minőség ugyanaz.
    Aliexpress: HP625 alaplap 10eFt (vámmal 12,7e) ==> Itthon az ujragolyózás csak 15eF.
    Banggood: Xiaomi Redmi 3s GLOBAL/Prime 43eFt (vámmal) ==> Itthon 56e.

    ...

    hmm, ja szerintem is lehuzás kínából rendelni :)
  • Ender Wiggin #7
    Azért ott kibukik az Ali-minőség, mikor olyan cuccot rendel az ember, amely esetében mindkettőt (a boltit és az on-line verziót is) Kína gyártja, de hogy nem ugyanott, nem ugyanaz a cég, az tutti. Az európai, bolti cucc egész más minőség, az Ali-snál meg a csomagolás is bénán nyomtatott, a termék, meg olyan, mintha egy fénykép alapján másolták volna. Ami meg a vevői véleményt illeti, totál nem befolyásolja az eladásokat, eleve azt sem lehet nyomon követni, hogy a sokezer kínai kereskedő közül ki kivel van átfedésben. Lepontozok egyet, ugyanazt a szart árulja tucatnyi másik... Nekem elég volt két balul sikerült vásárlás egy életre.
  • lammaer #6
    Isten tudja, de a minőség semmivel sem rosszabb mint az amit itthon megvehetsz felárasan a boltban - nem lennék meglepve ha a boltok ugyanúgy tőlük rendelnék a cuccokat aztán teszik rá a hasznot.
    Egyszerűen én már eljutottam oda, hogy felismerjem az ár és a minőség sokszor nincs egyenes arányban.

    Tagadhatatlan, ki lehet fogni szar dolgokat is - viszont a customer supportban sose csalódtam (legyen az alibaba vagy banggod). Szó nélkül adják vissza a pénzt (csak pár ezer forintos apróságokról van tapasztalatom, az igaz), elég csak leírni hogy mi a baj, esetleg mellékelni egy fotót. Nem forgatják a szemüket meg várakoztatnak órákig mint a boltokban az "ügyfélszolgálat", hogy aztán adjanak egy cetlit amit "levásárolhatok".

    De mindez igaz az ebayra is - egyszerűen az hogy nyilvánosan értékelheted őket amit bárki lát becsületesebbé teszi a kereskedőket - ez az ami az offline kereskedőknél hiányzik.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2017.02.08. 11:14:09
  • Ayma #5
    A fő okostojás....
    Gondolom tisztában vagy a piaci trendekkel és hogy mi a helyzet most ill. lesz ha ennek a rablóbandának nem lesz ellenfele?
    Gyanítom azt is, hogy te is egy tisztes kereskedő/gyártó vagy akinek a termékeit nem hamisítják szarrá, használják a bejegyzett védjegyeit ill. árulják a bóvlikat majdnem ugyan annyiért ezen a szipiszuper online piacon...
    Tapasztalat, még egy ilyen banda nincsen a világon mint ezek, fellépni ellenük drágább mint USA.-ban (ügyvédek, IP ügyintézők mint fejőstehénnek néznek és 3x annyiba kerülnek mint USA/EU-ban). Arról ne is beszéljünk hogy az aliprotect meg egy vicc kategória, ennél még a buta amazonosok is sokkal jobbak, pont Ebay-t tudom pozitív példának hozni.
    De hajrá okostojás, vedd meg a Bálint napi bóvlidat te is mint a többi...
  • hungi #4
    Csomó okostojás....
    Az Alibabánál nagyobb, profibb b2b oldalt tudsz mondani? Tudod mi az egyáltalán?
    Az Aliexpress nevű b2c oldal gondolom azért már ismerős, nem? Tudod az a kis oldal ami már 6 éve nagyobb forgalmat bonyolít mint az ebay...
  • esztyopa #3
    Mukikám!
    Ali-babáék nem *kereskedtek*,hanem KERESTEK /ha már így nevezzük a rablást/
    Ez a hir,és ez a *prepfejű* valami...VICC?
  • Tetsuo #2
    Van ott több is. :D
  • attes #1
    és a 40 rabló