Berta Sándor

Tartanak a kereskedők a határtalan online versenytől

Az Európai Bizottság egyszerűsíteni akarja a határokon átnyúló kereskedelmet, ami jó a fogyasztóknak, de a cégek attól félnek, hogy a mostaninál sokkal rosszabb helyzetbe kerülhetnek.

Ugyan ma is rendelhet bárki egy brit vagy német boltból termékeket, azonban gyakran szembesülnie kell azzal, hogy rosszabb kondíciókkal kapja meg az adott árucikket, mint egy hazai üzletben vagy platformtól. Az is teljesen bevált módszer, hogy a külföldi vásárlót egy országspecifikus oldalra irányítják át vagy hiába rendelne meg valamit, az adott fizetési konstrukció az ő esetében nem használható.

Az Európai Bizottság ezen változtatna és néhány nappal ezelőtt javaslatot nyújtott be az elektronikus kereskedelem ösztönzésére. A tervezet célja, hogy az Európai Unió országaiban megkönnyítsék az áruk és szolgáltatások értékesítését, illetve vásárlását az interneten. A benyújtott terv a területi alapú tartalomkorlátozás elleni fellépésen, a tagállamok közti csomagküldés hatékonyabbá tételén, valamint a díjszabás csökkentésén és a vásárlói bizalom növelésén alapul. Jelenleg még nagyon messze vagyunk attól, hogy minden európai vásárló az Európai Unió területén ugyanolyan feltételekkel és árakkal vásárolhassa meg az általa kiválasztott termékeket. A határokon átnyúló vételi lehetőségekkel csak az európaiak 15 százaléka él. Az ok elsősorban az, hogy a megoldás drága és túlzottan bonyolult.


A kisebb cégek élete jóval nehezebb lesz, ha a verseny európai szintű

Az Osztrák Kereskedelmi Szövetség 100 vállalat érdekeit képviseli, amelyek teljes bevétele eléri a 16 milliárd eurót. Rainer Will, a szervezet vezetője szerint a Bizottság elképzelése ugyan jól hangzik, de teljesen rossz irányba indult el. A terv végrehajtása elsősorban a kis és a közepes piaci szereplőket terhelheti meg és egyúttal lehetetlenné tesz minden olyan kísérletet, amelynek lényege az első külföldi vásárlások megvalósítása lenne. Álláspontja alapján először egységes áfaszabályozás és tisztességes, harmonizált játékszabályok kellenének. Azon túl, hogy az áfa nem egységes az EU-ban, a jelenlegi előírások alapján az adókat ott kellene megfizetni, ahol a vásárló van, így sem a kereskedők, sem a felhasználók nincsenek jó helyzetben és ezen nem változtatna az új elképzelés bevezetése sem, hiszen lehetetlen versenyezni az 1-2 százalékot adózó cégekkel.

A szervezet számításai szerint egy kis webshopnak évente 9000 euróba kerül az, hogy más nemzeti jogszabályokhoz alkalmazkodik, további 5000 euró megy el az áfával kapcsolatos adminisztrációra. Így az Európai Uniónak először ezen a területen kellene rendet tennie, mielőtt a kereskedelmet új előírásokkal szembesíti. (Az országban ötből négy kereskedő elismerte, hogy nem tud lépést tartani a digitális fejlődés sebességével.) Szintén neuralgikus pontot jelentenek a vámtarifák. Ezek megfizetése alól gyakorlatilag mentesítették az ázsiai országokat, amelyek még mindig fejlődő államoknak minősülnek. Így történhet meg, hogy Kínából egy termék akár 1,7 euró szállítási díjért is megrendelhető, miközben az európai kereskedők ennél sokkal magasabb szállítási díjakkal szembesülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • overseer-7 #1
    Így történhet meg, hogy Kínából egy termék akár 1,7 euró szállítási díjért is megrendelhető

    sokszor meg free shipping van.. múltkor egy filctollat vettem így kínából
    olyat amit nem mar át a vasklorid

    "Ezek megfizetése alól gyakorlatilag mentesítették az ázsiai országokat"

    ez azt jelenti, hogy megszüntették a kínai áru vámját? mert az nagyon jó lenne.. kínából a legolcsóbb minden.. vazz.. még a falazó blokkot a házhoz is onnan lenne érdemes venni.. ha nincs vám meg szállítás sem