Berta Sándor

EU - részben marad a földrajzi alapú tartalom­blokkolás

A felhasználók továbbra sem lélegezhetnek fel teljesen.

Meglehetősen bosszantó tud lenni, amikor az internetezők azzal szembesülnek, hogy bizonyos filmekhez, videókhoz, sportközvetítésekhez, zeneszámokhoz és elektronikus könyvekhez nem tudnak hozzáférni, mert az adott tartalom az ő országukban nem érhető el. "Szívem mélyéről gyűlölöm a geoblokkolást" - nyilatkozta tavaly márciusban Andrus Ansip, az Európai Bizottság alelnöke, aki egyben az Európai Unió digitális egységes piacért felelős biztosa. Ezzel ellentétes álláspontot képviselt Günther Oettinger, az Európai Unió digitális területért és társadalomért felelős biztosa, aki azt hangsúlyozta, hogy ezen a területen nem szabad gyorsan lépni és nem lehet a vízzel együtt a kádban lévő gyermeket is kiönteni. Meg kell vizsgálni, hogy a nyitás - vagyis a korlátozások eltörlése - milyen hatással lenne például a filmiparra.

Nos, most úgy tűnik, hogy a két fél vitájából Oettinger került ki győztesen. Kiszivárgott ugyanis, hogy az Európai Bizottság úgy döntött: az Európai Unió területén a közeljövőben a zeneszámok és a zenei stream-platformok (Spotify, Deezer stb.), a szoftverek, a videojátékok, a felhőszolgáltatások és az elektronikus könyvek esetében megszűnik a földrajzi alapú tartalomblokkolás, míg az audiovizuális anyagok esetében megmarad. Az ezzel kapcsolatos dokumentum a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) birtokába került. A hivatalos bejelentésre két héten belül kerülhet sor.

Az Európai Bizottság azzal indokolja a döntést, hogy ha a filmek és a videók esetében is feloldanák a földrajzi alapú tartalomblokkolást, akkor az nagy gazdasági nehézséget okozna az európai filmágazatnak. Fontos előrelépést jelent ugyanakkor, hogy az internetes kereskedelemben teljes mértékben eltörlik a földrajzi alapú hozzáférés-blokkolást, így a ruha-, a cipő-, a könyv- és a repülőjegy-vásárlások, a szállodai foglalások vagy az autóbérlések területén megszűnnek a korlátozások. A jövőben bárki ott vehet majd ilyen termékeket és szolgáltatásokat, ahol akar vagy ahol azok a legolcsóbbak. Viszont egyetlen kereskedő sem lesz kötelezhető arra, hogy egy terméket egy másik európai uniós tagállamba szállítson.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #2
    Mar megint a szaros filmipar...a zenészek, kiadók talan nem kerülnek hátrányba? Mekkora tetű szelekció ez? Oldjanak csak fel szépen mindenféle blokkolast, ugyanis semmi közük hozza, hogy hol vesszük/nézzük/hallgatjuk amit akarunk!
  • mrzed001 #1
    Hát igen, geonácizmus, rasszista és megmagyarázhatatlan kirekesztő geocídium.
    Amíg negyedrangú állampolgárokként vagyunk kezelve az EU-ban (valahol félúton az indián és a fehér rabszolga között), addig ne is várják hogy éljenezve tapsikoljunk hozzá.