Gyurkity Péter

Indul a felfújható űrszoba tesztelése 

A NASA újabb rakományt küld az ISS-re, hogy több fontos tesztet végezzenek el.

Március közepén írtunk arról, hogy a Nemzetközi Űrállomáson hamarosan több érdekes kísérletre kerül sor, ez azonban csak egy lépés a fellövések hosszú sorában. Április 8-án jön az újabb start, amelynek révén alaposan kibővülhet a lista.

A SpaceX közreműködésével induló CRS-8 küldetés öt nagyobb kísérlet elvégzését teszi majd lehetővé. A Falcon 9 rakéta által a helyszínre juttatott mintegy másfél tonnás rakomány részeként most először szállítanak le káposztát, amely a saláta sikeres tesztjét követően a Tokyo Bekana fajtával ismételné meg a kísérletet, a mikrogravitációban növesztett példányok egy részét ugyanis helyben elfogyasztják, a többit pedig lefagyasztják, hogy később laboratóriumban vizsgálják meg őket. Az űrkáposzta mellett jön az űrgomba is, itt egészen pontosan az Aspergillus nidulans viselkedését figyelnék meg, azt remélve, hogy bizonyos új vegyületek is keletkeznek, amelyeket később a gyógyszerkutatásban hasznosítanának.


Az űrhajósok által felvitt baktériumokat is megvizsgálnák, különös tekintettel a mikrogravitációra, a sugárzásra, valamint a korlátozott emberi jelenlétre. Amennyiben ezen körülmények eltérő irányokba terelik az ott lévő baktériumokat, a most lefolytatott teszt révén megelőzhető lenne egy esetleges jövőbeni probléma, amely a hosszabb űrutazásokat nehezítené meg. Egy frissen kifejlesztett antitest eközben az izomtömeg elvesztését akadályozná meg, egyelőre egerekben, hogy ezt követően emberekben is felhasználják azt - ez nemcsak az űrhajósok számára jönne jól, de az öregedéssel járó izomvesztést is megelőzhetné. A DNS lemásolására használt PCR (polimeráz láncreakció) szintén most szerepel először az űrben, ez a személyzet tagjai által saját magukon elvégzett vizsgálatokat könnyítené meg.


Itt kerül majd sor a Bigelow felfújható űrszobájának tesztelésére is, amely az első belépést követően már szkafander nélküli jelenlétre adna lehetőséget a személyzetnek. A kisebb hálószoba méretével megegyező Expandable Activity Module a csatlakozást követően az összecsomagolt állapothoz képest tízszer nagyobb kiterjedésűre fújja fel magát, a cél pedig annak megvizsgálása, hogy a szerkezet miként reagál az űrtörmelékre, a sugárzásra, valamint a belső hőmérséklet változására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #5
    És akkor més ilyen kommentet tolszl. Lol....
  • overseer-7 #4
    úúútálom azt a börfejű kidobót.. ilyeneket ne küldjünk már fel az űrbe többet.

    meglátják az ufók, azonnal lebukunk, hogy milyen hülyék vagyunk, és már csak azért sem fognak kapcsolatba lépni velünk
  • philcsy #3
    szerintem is ránézésre válasszuk ki az asztronautákat...
  • overseer-7 #2
    múltkor beöltözött valami gorillába.. és úgy kergette a többi épelméjű kozmonautát :)

    erre van pénz.. egy kiló hasznos teherre nem is tudom hány tonna üzemanyag jut..

    nem szeretem, hogy kidobókat küldenek az űrbe

    =)
  • overseer-7 #1
    ezt a kidobó forma arcot lehozták már az űrből?
    nem nagyon szeretem hogy ott fent lófrálnak az ilyen pszichopata arcok