Berta Sándor

Az okostelefonok utáni jövőt próbálja kitalálni a Sony

A piaci részesedés növelése helyett a nyereséget tartja elsődlegesnek a Sony vezetője, aki azt szeretné, ha a termékeik érzelmeket váltanának ki.

Kazuo Hirai, a Sony 55 éves vezérigazgatója maga teszteli a konszern kutatórészlege által kifejlesztett összes új fontos eszközt. "Kaz" - ahogy sokan nevezik a cégen belül - az elmúlt négy évben megpróbálta gyökeresen átalakítani a társaságot. A legutóbb például a Sony Mobile okostelefon-részleget szervezte át.

"A kezdetektől azt mondtam, hogy egy vállalat átszervezése, a megfelelő cégméret megtalálása és a költségek csökkentése három évig fog tartani. Szigorúan a terveinknél maradtunk és ezek részét képezte az is, hogy megvizsgáljuk az egyes részlegek működését. Eltávolítottuk a számítógépes üzletágunkat, a Vaiót. Ma is ugyanígy döntenék. Kiszálltunk a vegyi üzletből és értékesítettük a New Yorkban, a Madison Avenue mellett található épületeinket. Számos országban a feje tetejére állítottuk az értékesítésünket és az átszervezések még a tokiói központot is érintették."

"A Sony Mobile-t két évvel ezelőtt kezdtük átszervezni és nagyon jelentősen csökkentettük a költségeket. Ez a folyamat márciusra fejeződhet be, még utána is lesznek finomítások, de már nem ilyen mértékben. Elsősorban a középső és a felső árkategóriába tartozó termékekre összpontosítunk. Fontos a piaci részesedés, ami Japánban 17 százalékos, de számunkra sokkal fontosabb, hogy nyereséges üzletünk legyen."


"A múltban állandóan a piaci részesedésre figyeltünk, ami miatt komoly pénzügyi nehézségeink voltak. A televíziópiacon is módosítottuk a stratégiánkat - eddig ott is a piaci részesedésre koncentráltunk, emiatt 10 éven át veszteségesek voltunk. Ne értsenek félre: természetesen azt akarjuk, hogy a Sony Mobile újra növekedjen, de ennek a megfelelő termékeknek köszönhetően kell megvalósulnia. Hibás út lenne csak az eladott okostelefonok számát növelni vagy az olcsóbb árkategóriában megjelenni" - fejtette ki Kazuo Hirai.

A menedzser kiemelte, hogy meg fogják vizsgálni a mobilok fejlődését, könnyen lehetséges ugyanis, hogy öt éven belül az okostelefonok már nem lesznek a legfontosabb kommunikációs eszközök. Az egyelőre még nem fontos, hogy melyik készülék veszi majd át ezt a szerepet, de lényeges, hogy továbbra is a kommunikációs piac egyik szereplőjének számítsanak. A mobilkommunikáció mindenkinek az élete részévé válik és ez a piac tovább fog növekedni. A dinamika azonban gyorsan változhat, amint arra már a múltban is volt példa. Meggyőződése, hogy az okostelefonoknál már nincsenek fontos innovációs ugrások, az ipar éppen ezért azt kérdezi, hogy mi lehet a következő meghatározó kommunikációs eszköz. Erre a kérdésre azonban még nincsen igazi válasz.

Számos gyártó kísérletezik a hordozható elektronikával, változó sikerrel, de azt még nem láthattuk, hogy mit hoz egy forradalmi változás. Emellett fontos megtanulni, hogy egy olyan termékkategória, amely ma még dominálja a piacot, nem lesz örök életű. Ők például arra gondoltak, hogy a CD lesz a legnagyobb dolog a zenei üzletben, de ezután jöttek a letöltések, majd a streaming. Folyamatos a változás. Amennyiben pedig nem kötődnek majd a tervezők az akkumulátorok és a kijelzők méretéhez, még nagyon sok minden elképzelhető. A Sony munkatársai folyamatosan azon gondolkodnak, hogy mi jöhet az okostelefon után, de még nem találták meg a választ.


"Nem tudom, hogy a virtuális valóság lesz-e a következő nagy platform, ami mindent lefed. A videojátékok és az szórakoztatás izgalmas kiegészítőjeként tekintünk rá, ami számos lehetőséget nyithat meg előttünk. De nem vagyok abban biztos, hogy ez lesz a következő nagy dolog. Nem hiszem, hogy az emberek útközben sokat használják majd a technológiát és szemüvegben fognak rohangálni. A virtuális valóság inkább valami otthoni dolog."

"Sokat költünk kutatás-fejlesztésre, egyaránt érdeklődünk a beszéd-, az arc- és a mintafelismerés iránt, de más cégekkel is együttműködünk az olyan témák kapcsán, mint a mesterséges intelligencia. Ez öt évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, mert akkor az volt az általános álláspont a konszernnél, hogy mi mindent jobban tudunk. Mostanra ez úgy változott meg, hogy sok dolgot tudunk, de nem mindent. Nem csupán arról van szó, hogy a legújabb technológiákat fejlesszük ki, hanem az eszközeink érzelmi értékéről is. Ez utóbbi kapcsán nagyon különbözünk a vetélytársainktól. Mi ezt úgy nevezzük, hogy 'Sonyness' és ezt dolgot egyre erősebben integrálnunk kell a termékeinkbe" - szögezte le a Sony első embere.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #5
    "Ha feltalálnák az a módszert, amivel bármilyen hülyeségre rá lehet venni az embereket, akkor már rég elveszettek lennénk."

    Vallas - Tomegkommunikacio - Internet...mar regesreg kitalaltak a modszereket (nem kell, hogy minden embert ravegyenek, eleg, ha a nagy tobbseg matt hulye...)
  • NEXUS6 #4
    Még azért van beleszólása az embernek. pl hiába nyomják a hordható elektronikát, okosórát, mifaxokat, az embereket nem érdekli. Ha eg órába bele tudják rakni mindazt, amit ma egy okosteló nyújt, akkor talán. De még nem tart ott a tudomány.

    Az emberek többsége szintén tart az ilyen beültetett dolgoktól, szal erre se könnyű rávenni őket.

    Ha feltalálnák az a módszert, amivel bármilyen hülyeségre rá lehet venni az embereket, akkor már rég elveszettek lennénk. De szerencsére nem ez a helyzet. Új terméknél meg kell találni azt aki megveszi, és ha elég sok van belőle, akkor piacon tartható marad, ha nem akkor bukta. De egyelőre még a cégeknek kell bennünket elcsábítania, és nem ők diktálnak (kivéve persze a monopol cégeket persze, M$, Boogle, Seggbuk).
  • halgatyó #3
    Ez az egész már rég nem a valós szükségletekről szól, hanem a profitról és a reklámok által is gerjesztett divatőrület által megbolondított birkatömegekről.
    Az "okos" telefon után a testünkbe épített chipek jönnek. Hacsak addig szét nem rohad ez a világtörténelem mocska rendszer.
  • NEXUS6 #2
    Nekem is szimpi Kaz. Pl anno a PS3-at kihúzta a dögkútból, és ez valami. A Sony rengeteg dolgot hozott, amiről elfeledkezünk, hogy a céghez köthető. Ma ha innovációról beszélünk mindenki az Apple felé nézeget. Pedig ott volt a CD, walkman, BD és ezen kívül rahedli olyan eszköz, formátum, ami valamiért nem maradt életbe a piacon. Az, hogy ma nem csak tinik nyomulnak a konzolokon nagyrészt megint csak a Sony-nak köszönhető.

    A VR-ba is most az elsők között lépnek be. Ha piaci siker lesz, ha elterjed, 5 év múlva a VR és a Sony neve jó eséllyel szinoníma lesz.
  • Sir Cryalot #1
    Kellemes hangvételű cikk (tényleg), külön öröm hogy nincs benne a szokásos viszonyítgatás, és ami van , az sem egészen 'pozitív' képet fest: " hogy az emberek útközben sokat használják majd a technológiát és szemüvegben fognak rohangálni." ...