Berta Sándor

Netflix - 10 éven belül globálisan egységes műsorkínálat lesz

A streaming-platform nem akarja átvenni a helyi televízióadók helyét, csak kiegészítené azokat.

"Maradunk a filmeknél és a sorozatoknál. Korábban az volt a fontos, hogy a hollywoodi produkciókat világszerte elérhetővé tegyük, most viszont különböző országokban fogunk forgatni és utána globálisan sugározzuk majd ezeket az alkotásokat. A streaming-szolgáltatások csupán kiegészítik a helyi televízióadókat, amelyek továbbra is regionális tartalmakat fognak kínálni. Nem lehetünk például annyira francia műsorszóró, mint a Canal+, de folyamatosan fejlődünk majd. Franciaországban sugározni fogunk japán animét, brazil sci-fit, lengyel és amerikai műsorokat, s egy francia sorozatot. Vagyis a helyi adók számára elég hely marad. Számunkra elegendő, ha hetente néhány órányi műsort adunk le, az emberek már így is elégedettek lesznek" - jelentette ki Reed Hastings.

A Netflix vezetője kitért a virtuális magánhálózatokkal és a proxyszerverekkel kapcsolatos, nemrég bevezetett szigorításra is. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a filmstúdiók várták el tőlük ezt a lépést, ők pedig szerették volna előre figyelmeztetni a felhasználókat arra, hogy mi várható. Az európai műsorkínálatban elérhető legtöbb alkotással kapcsolatban már rendelkeznek a globális jogokkal. A céljuk az, hogy a Netflix világszerte egységesen ugyanolyan legyen, azonban ehhez szerinte még legalább 5-10 évre lesz szükség.

A Netflix Kínában is terjeszkedne, de ehhez szüksége lenne egy helyi partnerre. Ez utóbbi hiányában a vállalat kénytelen lenne a sorozatait előzetesen engedélyeztetni egy állami bizottsággal. A külföldi műsorok esetében ez egy meglehetősen bonyolult eljárás és nagyon megnehezítené a helyzetet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!