Berta Sándor

Kínában is megjelenne a Netflix

Az online filmletöltő szolgáltatás a Távol-Keleten is terjeszkedne, de ehhez szüksége lenne egy helyi partnerre.

A Netflix számos kínai médiacéggel folytat tárgyalásokat, köztük van egy olyan társaság, a Wasu Media Holding is, amelybe Jack Ma kínai milliárdos, az Alibaba csoport alapítója és elnöke is befektetett. A Wasu Media Holding rendelkezik azokkal a licencekkel, amelyek szükségesek Kína területén az online streameléshez, ezek kellenek ahhoz, hogy a Netflix elindíthassa helyi szolgáltatását. Ezek nélkül a vállalat kénytelen lenne a sorozatait előzetesen engedélyeztetni egy állami bizottsággal. A külföldi műsorok esetében ez egy meglehetősen bonyolult eljárás és ez csak tovább nehezítené a helyzetet.

A Netflix februárban a részvényesekhez eljuttatott levelében azt írta, hogy 2017-ig 200 országban akar megjelenni. A társaság szolgáltatása jelenleg 50 államban érhető el. Reed Hastings, a Netflix vezetője közölte, hogy az eddigi külföldi tapasztalataik biztatóak, öt éven belül globális platformmá akarnak válni.

Hastings most kijelentette, hogy néhány éven belül úgy fogunk visszatekinteni a televízióra, mint napjainkban a faxkészülékekre. Szerinte egy évtizeden belül az emberek többsége már a világhálón tévézik majd. A gyermekeink valószínűleg nem fogják tudni, hogy mi a vezetékes telefon, mert már csak mobilon telefonálnak majd. Ugyanez a sors vár a fix időpontban sugárzott műsorokra is, hiszen miért kellene egy filmet egy meghatározott időpontban megtekinteni.

A Netflix esetében a felhasználók leginkább a saját tartalmakat értékelik és a Kártyavár című sorozattal a cég bebizonyította, hogy mennyire kifizetődő ez a tevékenység. Ugyanakkor vannak országspecifikus sorozataik, például Kolumbiában a Narcos, Norvégiában a Lilyhammer vagy Franciaországban a Marseille. Az idén 3 milliárd dollárt akarnak fordítani a saját produkciók előállítására. Minél nagyobb mértékű a globális terjeszkedés, annál kifizetődőbb a saját műsorok készítése, hiszen több mint 50 országban lehet azokat bemutatni. Napjainkban már több mint 20 millió olyan nézőjük van, aki nem az Amerikai Egyesült Államokban él.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #2
    Érdekes miért megy nehezen egy, netes cégnek az hogy világszerte elérhető legyen, a chrunchyrollnak és a viki.comnak ez nem probléma.
    Ebből a koreai viki.com érdekes, bárki szerkesztheti a feliratot (talán wikipedia volt a példa? ) igaz nem minden műsor érhető el magyarországon (nincs lisencük) de legalább egy részük igen, SDben reklámokkal ingyenes, reklámok nélkül fullhdben havi ezres, ehhez képest az hogy a netflix nem érhető el világszerte ... nem tudom mit bénáznak az amcsik ezen, a koreaiak megmutatták hogyan kell, csak sajnos itt az amcsikra többen kíváncsiak.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2015.05.19. 17:47:56
  • SirBubu #1
    csak semmi nixflix!
    Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2015.05.19. 16:12:23