Gyurkity Péter

Virtuális valóság segítené a Mars-küldetés résztvevőit 

Az Oculus Rift az űrben kifejezetten hasznos eszköznek bizonyulhat a magány ellen.

Amerikai egyetemek egy kisebb csoportja már az ezredforduló óta foglalkozik a virtuális űrállomás kiépítésének gondolatával, amely elsősorban mentális téren nyújtana segítséget a hosszú űrutazásban résztvevő személyeknek, különös tekintettel a bezártságra és a magányra. Közeledünk a hosszabb kísérleti fázishoz, amely több fontos kérdésre is választ adhat.

A Dartmouth professzorai, egészen pontosan az egyetemen belül megalakult DALI csoport, Psych VR néven indította el az érdekes projektet, amely az Oculus VR által fejlesztett eszköz felhasználásával szeretné megoldani a hosszú űrutazások egyik legnagyobb problémáját. Tekintettel arra, hogy a Marsra utazó űrhajósok két évet töltenének el összezárva, az expedíció nemcsak fizikai, de mentális szempontból is óriási kihívásnak számít, ezért a kutatók mielőbb szeretnének választ kapni az ezzel kapcsolatos kérdésekre, elkerülve az esetleges bonyodalmakat.


Az egyetem csapatának tagja Jay Buckey, aki korábban maga is űrhajósként vett részt egy űrsikó-küldetésben, véleménye szerint pedig a virtuális valóság bizonyos értelemben nagy segítséget nyújthat az expedíció tagjainak. A pontos hatást természetesen még itt a Földön szeretnék felmérni, ezért a kanadai Alert személyzetén próbálják majd ki az eszközt, amely a legészakibb állandóan lakott település (és egyben katonai bázis). Amennyiben a kísérlet itt sikerrel zárul, jó esély van arra, hogy az űrben is hasonló eredményeket érhetünk el, hiszen az északi-sarkhoz közeli helyszínen tartózkodók a sötét és az extrém hideg miatt szintén nem engedhetik meg maguknak a sétákat és a szabadban tartózkodást.

A siker egyben azt is jelentené, hogy a NASA is komolyan elgondolkodna az Oculus Rift (vagy valamilyen hasonló fejlesztés) alkalmazásán, így kibővülne az űrhajósok eszköztára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Egy urhajon osszezarva pont nem a magany a gond, hanem hogy nem lehet kimenni setalni es friss levegot szivni ha valakinek elege van a tobbiekbol. Mondjuk ebbol a szempontbol egy atomtengeralattjaro is kb. ugyanez a kategoria, megis elvoltak az elmult evszazadban a tengereszek VR nelkul. Mondjuk az orosz hajokon szauna es medence van. (regen az orosz urallomasokon is volt szauna es zuahanyzo, ujabban kisporoljak)

    A szem ele rakhato kijelzo inkabb muszaki/tudomanyos szempontbol lehet hasznos (robotok taviranyitasahoz), tovabba a kiterjesztett valosagot hasznalo valtozat jo meg barhol keznel (szemnel) levo kijelzonek. A tiszta VR mint szorakozas biztos jo, de nem olyan hasznos mint aminek tartjak. Szerintem az urhajosoknak mar az is boven eleg lenne, ha folyamatosan stream-elnek felejuk par tv musorat. (a Foldrol az urhajo fele meno adatok ara viszonylatg alacsony, csak visszafele koltseges a kommunikacio)

    ps: A minel hamarabb eredmenyeket szeretnenek azt jelenti, hogy minel hamarabb szeretnek elkezdeni a hosszu tavu kiserleteket. Viszont szerintem nem jo technikaval kiserleteznek, inkabb lenne erdemes egy AR kijelzovel tesztelni (pl. epson moverio).
  • ostoros #3
    Azért ugye tudod, hogy a Mars felszínén nincs akkora sugárzás, mint Föld körül a mágneses mezőn kívül?
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2016.01.16. 11:51:36
  • NEXUS6 #2
    Mondjuk volt már erről 1-2 sci-fi, amikor pl a zűrhajósok pont a vr miatt veszítik el a kapcsolatot a külvilággal. Ez is egy veszély.

    Technikailag viszont sokkal nagyobb gond, hogy nem tudnak megfelelő sugárvédelmet biztosítani egy több éves exppedíció résztvevői számára. Ezért a kérdés eleve akadémikus, hiszen nem fognak, ha biztos halált ugyan nem, de tartós egészségkárosodást viszont jelentő útra küldeni embereket.

    Eközben egya Mars elérését pár hetes repüléssel biztosító technológia már prototípus szintjén rendelkezésre áll (nukleáris-elektromos meghajtás).
  • gforce9 #1
    "két évet töltenének el összezárva, az expedíció nemcsak fizikális, de mentális szempontból is óriási kihívásnak számít, ezért a kutatók mielőbb szeretnének választ kapni az ezzel kapcsolatos kérdésekre, elkerülve az esetleges bonyodalmakat."

    Tehát mihamarabb választ szeretnének egy olyan kérdésre, ami teljes bizonyossággal csak többéves tesztekkel válaszolható meg? :) Aranyos :)