Gyurkity Péter

Utasításra robbant fel a SpaceX rakétája 

Az irányítóközpont hozta meg a döntést, megelőzve egy még nagyobb katasztrófát.

Néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a SpaceX és az amerikai légierő által közösen lebonyolított legújabb küldetés kudarcot vallott, a rakéta felrobbanása miatt pedig a visszatérő első lépcső tesztjére sem került sor. Nem sokkal később kiderült, hogy az irányítóközpont utasította önmegsemmisítésre a darabokra törő rakétát.

A Commercial Resupply Services (CRS-7) küldetés keretében a Dragon kapszula tudományos kísérletekben használt eszközöket, élelmiszert, vízszűrő rendszert, valamint a dokkolásnál használt adaptert szállított volna a Nemzetközi Űrállomásra, a 2,2 tonnás rakomány azonban odaveszett a balesetben. Bár egy televíziós riporter már az esetet követő sajtótájékoztatón is rákérdezett az önmegsemmisítéssel kapcsolatos esetleges döntésre, akkor még nem tudtak erre egyértelmű választ adni, később azonban közölték, hogy valóban erről volt szó. A riporter által közzétett Twitter-bejegyzésben arról olvashatunk, hogy a légierő munkatársai a rakéta darabokra törését követően, csak mintegy 70 másodperccel a probléma első észlelése után nyomták meg a gombot, a kettő között eltelt időt pedig arra használták fel, hogy a rakéta minél több üzemanyagot égessen el, mivel ez a mérgező anyag később további gondokat okozhatott volna, ha az egyéb törmelékkel együtt az óceán vizébe hullik vissza.


Azt egyelőre továbbra sem tudni, hogy pontosan mi okozta a balesetet, bár az Elon Musk által eredetileg felvázolt túlnyomás tűnik a valószínű tettesnek. Az önmegsemmisítést a kapszula szempontjából nem tartják elhamarkodott döntésnek, mivel nem túl valószínű, hogy a Dragon és rakománya egy darabban túlélte volna a mintegy 45 kilométeres zuhanást, majd pedig az óceánba való becsapódást. Azt már akkor is kiemelték, hogy a második generációs utód esetében ez nem jelent majd gondot, mivel annak vészhelyzetekre tartogatott életmentő rendszerét már tesztelik, így az űrhajósok számára egy utolsó lehetőség marad majd az életben maradásra.

A SpaceX a parti őrség segítségével tovább kutatja a megmaradt roncsokat, annál inkább, mivel ezek mintegy 200 km-re vannak Florida partjaitól, így nem valószínű, hogy a víz később partra veti őket. Ahogy azt említettük, a terv továbbra is a 2017-es határidő betartása, addigra kellene űrhajósokat juttatni az ISS-re, ehhez azonban az is kell, hogy a törvényhozás ne vagdossa meg a NASA-nak szánt 1,2 milliárdos összeget (ebből az alsó- és a felsőház javaslatai alapján még 225-325 millió dollár hiányzik). A SpaceX 19 küldetéséből ez volt az egyetlen kudarc, így ők továbbra is optimisták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T0nk #7
    Valszeg ha nem a légierő felügyeli az indítást, hanem a SpaceX akkor játszottak volna rakománymegmentőst, meg elsőfokozat visszahozóst. Feltéve, ha mindezt kitalálják 70 másodperc alatt, és implementálják is a szükséges vezérlést.
    De a légierő felügyelte, akiknek 60 éves protokolljai vannak ilyen esetekre, pont azért, hogy másodperek alatt reagálhassanak. Mint minden katonai egységnek a világon.
  • Blacktom #6
    Nyilván nem azért lenne jó megmenteni a rakományt hogy aztán újra felküldjék egy az egyben. Egy félig megmaradt Dragon is hatalmas érték, pláne a kutatás-fejlesztés számára lenne priceless. (A partra sodródott fairing-ek maradványait is személyesen köszönte meg Elon hogy visszajuttatták a SpaceX-nek) De ha valami esetleg megmenthető lenne belőle az az egyetemisták ISS-re tervezett kísérletei, ami már másodjára semmisült meg.
  • saxus #5
    Kevered a szezont a fazonnal, az egy kapszula és nincs semmiféle harmadik fokozat és arra, amire te gondolsz, arra meg csak a Dragon 2 képes. Ez Dragon 1, ez teherszállításra van kitalálva.

    Másrészt a legnagyobb teher itt az IDA-1 volt a maga picivel több, mint fél tonnájával, ami breaking news: nem a nyomás alatt lévő szekcióban volt, az mindenképp kuka. Hiába erőlködsz itt, kaját, vizet, stb. egyszerűbb (és olcsóbb) legyártatni újra, mint odarendelni egy hajót az US Navy-től és kihalászni... A sós víz kedvező hatásairól meg egyébként sem beszéltünk még.
  • kvp #4
    "Miféle harmadik fokozat?"

    A kapszulan talalhato 18 thruster. A masodik fokozat, amennyiben le van kapcsolva a hajtomu elvileg barmikor levalaszthato. Persze ha tul nagy meg a legellenallas, ami max-q kornyeken nagy, akkor elofordulhat, hogy tul nagy nyomoero hat a kapszulara, ahhoz, hogy le tudjon valni a szeparacios rendszerrel es a manoverezo hajtomuvekkel egyutt. Ilyenkor max. a tehetetlenseg miatt tudna csak levalni, ha keresztbe fordul a jarmu es kvazi leszakad. (mondjuk nagyjabol ezt tortent)

    Ha nem kap megsemmisitesi parancsot, de egy ernyonyitast indit a fedelzeti szoftver akkor lehet a kapszula meg egyben vissza tudna jonni, felteve, hogy a csomagtartot le tudja dobni es a rakterben sincs tobb teher mint amekkora a max. visszateresi ertek. (ez utobbi valoszinuleg itt tobb volt, mert a felviheto tomeg nagyobb mint a visszahozhato)

    A szemelyszallito valtozatban mar lesz annyi ero, hogy a levalast barmikor megtegye, remelhetoleg maxq-nal is. A fokozatok elengedese egyebkent mindket valtozatnal pirotechnika nelkul megy, csak a toloero tartja a helyen az alacsonyabb fokozatokat, ezert ha azok kiurultek, akkor a kovetkezo fokozat beinditasa es a szetvalaszto pneumatika leloki az elozot. A masodik fokozat ledobasa utan a manoverezo hajtmuvek es a gazrugok lokik el a jarmuvet es egyben a kiegett fokozatot vissza a legkorbe.
    Rajz a lepesrol:
    http://www.nbbd.com/events/spacex/images/120314-2-dragonsep.jpg
    (most valoszinuleg a bal oldali feher egyseg egyik tartalya ment szet a tul nagy mechanikus terheles miatt)
  • saxus #3
    Miféle harmadik fokozat? :) Ha fingod nincs, hogy miről beszélsz, akkor talán nem kellene okoskodni.

    Ahhoz, hogy le lehessen választani, kellene valami rakéta vagy pirotechnika, ami szabályosan leválasztja, ami meg plusz súly, kevesebb teher, valamikor tesztelni is kellett volna stb. stb. stb.

    Víz, oxigén, kaja pótolható, IDA újraépíthető, stb.
  • kvp #2
    A logikusabb dontes a kabin levalasztasa es az ejtoernyos visszateres lett volna. A tiszta levalasztashoz kellenek a mentoraketak, amik ezen meg nem voltak, de megprobalhattak volna a harmadik fokozatot elinditva levalasztani. Persze a teljesen telerakott kabint a csomagtarto modullal egyutt nem birja el az ernyo, tehat lehet nem er le egyben, cserebe lakott teruletre esik, de megprobalhattak volna.

    Mindezekkel egyutt, lehet mar csak akkor ment ki a parancs, amikor mar felrobbant a masodik fokozat tartalya (igazabol csak kettetort), de a megsemmisitesi parancs nelkul a harmadik fokozatnak nagyjabol egyben (es begyujtatlanul) kellett volna becsapodnia a kabinnal egyutt. Olyan jarmuveken, amik embert is visznek nincs is onmegsemmisito rendszer, ezert ha ott van baleset, akkor a legtobb fo komponens egyben esik vissza.
  • NEXUS6 #1
    "Az irányítóközpont hozta meg a döntést, megelőzve egy még nagyobb katasztrófát. "

    Aha, namost én is pont ezt mondanám!
    XD