Berta Sándor

Aktívabban kutatná a mesterséges intelli­gen­ciát a Facebook

A Facebook a mesterséges intelligencia segítségével akar jobb szolgáltatásokat kínálni a felhasználóknak és ideális esetben "kommunikálni" is velük.

A közösségi platform Párizsban nyitott új kutatási intézményt. A társaság MI-részlegét vezető menedzser szerint egyértelműen túlzóak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmek. Az 55 éves Yann LeCun kifejtette, hogy a mesterséges intelligenciától sokat lehet várni, de az eredmények nem holnap jönnek majd, ugyanakkor félni nem szabad tőle.

A Facebooknak jelenleg két helyen van kutatóközpontja, New Yorkban és a Menlo Parkban. A harmadik centrumot Párizsban hozták létre, ahová hat új munkatársat már fel is vettek és további európai kutatókat akarnak szerződtetni. A társaságnál összesen 50 szakember dolgozik ezen a területen. Persze felmerül a kérdés, hogy mihez akar kezdeni a Facebook a mesterséges intelligenciával? Első lépésként szeretnék kitalálni, hogy mi érdekli a felhasználókat. Ezen már most is sokat dolgoznak a profiloldalakon keresztül, hiszen ott jelennek meg azok a hírek és képek, amelyek szerintük figyelmet érdemelnek. Egy intelligens gép mindenféle rangsorolási mechanizmusnál hatékonyabban dönthetné el, hogy a hírek közül melyek a fontosak.

A hosszú távú tervekkel kapcsolatban Mike Schroepfer, a Facebook műszaki vezetője azt mondta, hogy bárki eldöntheti és a közösségi portállal is közölheti, hogy milyen tartalmakat akar látni, például több képet, de sporteredményeket nem. Ugyanakkor az is lehetséges lenne, hogy a platform figyelmeztetné a tagokat a kínos felvételek feltöltésekor, azáltal, hogy látja, hogy egy bár látható a fotón és a feltöltésre éjjel kerül sor. A Facebook mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásainak egy része szabadon hozzáférhető. Schroepfer megígérte, hogy ez a jövőben is így lesz, azért, hogy elnyerjék az emberek bizalmát. Mint hozzátette: nyilvánvalóvá teszik, hogy az internetezőknek nem kötelező a szolgáltatást használniuk.

LeCun szerint még több évtizedbe telik majd, amíg az embereknek sikerül egy olyan intelligenciát kifejleszteniük, amely képes lesz versenyezni akár csak a csimpánzokkal. A Terminátor filmekben lévő dolgok pedig a valóságtól elrugaszkodottak, ugyanis ahhoz, hogy egy gépben kialakuljon az emberiség ellenőrzésének vágya, arra előtte be kellene programozni. Mindettől függetlenül szerinte is fontos, hogy az emberiség komolyan gondolkozzon el a mesterséges intelligenciáról és a használata következményeiről.

A Facebook kapcsán már 2013 decemberében kiderült, hogy mesterséges intelligenciát fejleszt. Tavaly ősszel Elon Musk, a Tesla autógyártó cég vezetője közölte: ha meg kellene határoznia, hogy mi jelentheti a legnagyobb fenyegetést az emberiségre nézve, akkor valószínűleg a mesterséges intelligenciát választaná. Majd Stephen Hawking vélte úgy, hogy a mesterséges intelligencia komoly fenyegetést jelent az emberiségre nézve. Eric Schmidt, a Google első embere ugyanakkor jelezte, hogy nem tud negatív értelemben gondolni a robotokra és a mesterséges intelligenciára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #5
    Van egy pár alapelvem. Ebből az egyik az, hogy mit az FB nyilatkozik, bárgyú optimizmussal, userek felé leereszkedő és vállveregető álságos barátságossággal, annak pont a fordítottját értelmezem.

    Tehát fordítom a hírt: a részvényesek ütik az asztalt. Egyrészt most még több zsé kell (nyilván), és ehhez a szolgáltatást egyrészt a benne lévő és teljesen rákattant birkák számára kell még addiktívabbá tenni, úgy hogy még jobban követhetők legyenek. Másrészt gondolni kell a jövőre, és az nagyon sürgetően szükséges. Előbb utóbb a versenypozíció fenntartása érdekében létre kell hozni egy olyan virtuális, majd később esetlegesen fizikai terméket (robotot), amely bárkinél jobb társa az igazán egyszerű usereknek. Vagy ezek mellett, vagy annak kiegésítéseként egy olyan szférát, amely a Second Life-hoz hasonló mesterséges világot hozna létre, nyilván totálisan FB alapokon, összetolva a valós személyiségek reperezentációit, plusz tök MI alapú avatarokkal. (Oculus Rift felvásárlás.) Lényeg a lényeg, mindkettőhöz nagyon-nagyon kell, hogy az FB-nek is legyen erre eszköze, az MI rendszere. Kb. erre hajthatnak a következő 10 évben. Számukra az a legfontosabb, ha a felhasználók számára olyan kiterjesztett valóságot hozhat létre, amely kényelmesebb, hatékonyabb, és ezért addiktívabb, mint bármelyik user saját reális valósága - mert akkor ki sem fognak abból lépni -> reklámozás kimaxolás, nemzetbizti megfigyelés teljesítése úgyszintén. Plusz a jelenlegivel össze sem mérhető értelmezési hatalmuk lesz minden létező, a rendszerükben lévő gondolat és annak reprezentáció felett, amelyet a FB-nyáj gond nélkül be fog nyelni, és ez által totálisan kontrollálható lesz az FB céljai szerint - v.ö. ez utóbbi kapcsán :Eli Pariser: Filter Bubble.
  • Whysper #4
    Ennyi. nem hiszem,hogy csupán szórakoztatásért vetítenek iszonyat sok MI-os filmet. Valahogy rákell szoktatni a tudatra az emebreket szépen fokozatosan,hogy mikor megjelenik ne keltsen pánikot. Már ismert jelenséggel fogunk találkozni fizikálisan.
  • Zoliz #3
    A jelenlegi MI-től nem félek, inkább tőle, mert nyilván pénzért hazudozik nem jóindulatból:
    https://research.facebook.com/researchers/684639631606527/yann-lecun/
  • petrov144 #2
    Ex Machina c. film jut eszembe. Csak ott BluBook volt a cég neve.
  • Tinman #1
    Ott bukik meg ez az egész, hogy ehhez FB account is kell. Pár milliárdnyi agyhalotton kívül, azért lassan, de biztosan csökken azok száma, akik önként kiteregetik a fél életüket azon a szeméthalmon. Persze az emberek öntudatra ébredése már rég nem divat :-(