Berta Sándor

Norvégiába helyezte át Gotland szigetét a Facebook

A közösségi platformon a Balti-tenger legnagyobb szigete Svédország helyett Norvégiához tartozott.

A mintegy 57 ezer lakosú, Svédországhoz tartozó Gotland a Balti-tenger legnagyobb szigete, amely egyben a skandináv állam egyik megyéje. A Facebook ennek ellenére alaposan ráijesztett a helyiekre, amikor komoly kellemetlenségeket okozva azt jelezte, hogy a sziget Oslótól északra helyezkedik el. A hiba több héten át fennállt, de azóta a közösségi oldal már kijavította.

Gotland 50 000 lakója alig hitt a szemének, lévén az otthonuk heteken át Norvégiához tartozott, legalábbis virtuálisan. "Egyszerűen nevetséges" - mondta Ulrica Fransson Ingelmark, a Gotlands Allehanda szerkesztője, aki először írt a hibáról. Az információt később a The Guardian is átvette. A brit újság megszólaltatta Julia Bendelin helyi lakost, aki beszámolt a tapasztalatairól.


Az egyik helyi reklámügynökségnél dolgozó Bendelin közölte, hogy a legutóbbi hétvégén elkészítette a fia Facebook-profilját és az első ajánlat, amellyel szembesült Norvégiából származott és fiatal norvégoknak készült norvég nyelven. A nő megdöbbent és azt hangsúlyozta, hogy a hiba elsősorban azoknak jött rosszul, akik a turizmusból élnek.

Korábban a Google térképszolgáltatása került kellemetlen helyzetbe. A téves vagy annak ítélt digitális térképek miatt például japán-kínai határvita alakult ki, majd Nicaragua és Costa Rica, végül a németországi Emden és a hollandiai Delfzijl városa között tört ki kisebb balhé. De akadtak hasonló konfliktusok Tádzsikisztán és Kirgizisztán, Etiópia és Szomália, Brazília, Uruguay és Argentína, valamint Kambodzsa és Thaiföld között is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!