Berta Sándor

Óriáscégek a sza­ba­dalmi trollok ellen

Nagyvállalatok és szakmai szervezetek azt akarják elérni, hogy az Európai Unió korlátozza az egységes szabadalmi jogon belül a trollcégek lehetőségeit.

Társaságok és az ágazati szövetségek nyílt levélben fogalmazták meg az álláspontjukat. A dokumentumot aláírta többek között az Apple, a Samsung, a Microsoft, a Google, a Hewlett-Packard, a Dell, a Cisco, a Blackberry, a Huawei és a Broadcom.

A UPC Industry Coalition létrehozásának célja, hogy az EU tervezett egységes szabadalmi bíróságának (UPC) működését harmonizálják a tagállamokban alkalmazott szabadalomvédelemmel. A tervezett változtatások nagyon nyugtalanítják a technológiai konszerneket, amelyek attól tartanak, hogy a kontinensre is egyre több szabadalmi trollcég terjeszti majd ki a működését. Ezek a vállalkozások vagy személyek nem fejlesztenek termékeket, hanem megszerzik a szabadalmakat, majd pereket indítanak a piac szereplői ellen. A tevékenységükkel akadályozzák az innovációt, ráadásul jelentős károkat is okoznak, hiszen a fejlesztésekre fordítható pénzek egy része jogi költségekre megy el. Különösen akkor hatékonyak a szabadalmi perek, amikor sikerül elérni egyes termékek eladásának vagy importjának leállítását.

Az Apple, a Samsung és a többi IT-óriás azt szeretné, hogy ha az új egységes európai szabadalmi jogban korlátoznák a trollcégek lehetőségeit, s egyúttal iránymutatást helyeznének el az ilyen ügyekben eljáró bírók számára, ezzel is segítve a munkájukat. Európának egyedülálló esélye van ebben a küzdelemben, hogy megakadályozza a trollok jogi visszaéléseit.

Horacio Gutierrez, a Microsoft második számú jogásza és jogi, illetve vállalati ügyekért felelős alelnöke a blogbejegyzésében azt írta, hogy az Európai Uniónak olyan kiegészítő szabályokat kell hoznia, amelyek elősegítik az innovációt és egyúttal távol tartják a trollok a helyi szabadalmi területen való megjelenéstől. Hasonló véleményt fogalmazott meg Catherine Lacavera, a Google illetékese is. Az egységes európai szabadalmi jog hatékonyabb és hosszú távú piaci versenyképességet biztosíthat. Szerinte fontos lenne még azelőtt megvizsgálni egy-egy szabadalom érvényességét, hogy az hatással lehet az 500 millió európai felhasználó életére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza1 #11
    Buta vagy mint mindig es felrebeszelsz. Inkabb szolj az apolodnak, hogy forditsa le neked a link szoveget.
  • Papichulo #10
    Itt egyetlen patentrol volt szo, ahol egy nagyon specifikus format vedetnek le... inkabb az a kreten, aki ebbol arra jut, hogy ezentul minden hitelkartyas ceget vegig tudnanak perelni ezzel :)
  • Jakuza1 #9
    Nesze hulyegyerek, bar te ugy se tudod elolvasni az angol szoveget, mert kreten vagy hozza :P

    http://www.huffingtonpost.co.uk/2012/11/08/apple-granted-patent-rectangle_n_2091725.html
  • Papichulo #8
    Hol lehet megtekinteni ezt a bizonyos szabadalmat, melyben konkretan es magaban a negyzetet/teglalapot vedettek volna le?

    btw: A Samsung tenylegesen levedette az LCD tv formajat :)
  • NEXUS6 #7
    "Nem kicsit vicces, hogy az Apple, aki levedette a negyzetet, most a szabadalmi trollcegek ellen akar kuzdeni. Mikozben ennek a sportagnak, O az orokos abszulut rekordere."

    Nanananana!
    Nem a négyzetet, hanem a lekerekített sarkú téglalapot védette le! Azt pedig évtizedes dizájner és ergonómiai munkával fejlesztette ki.



    Amúgy meg mit akarnak ezek a cégek itt Európában? Az Apple is tegyen rendet először Amcsiban, meg küzdje le az ellentétét a Samuval, aztán jöjjenek ide trollkodni, hogy függesszék fel jogilag a trollcégek trollkodásait.
  • Jakuza1 #6
    Csodalkozol ezen ? Azert akarjak az europai jogalapra is kiterjeszteni a befolyasukat, mert itt meg nem ugyanaz a helyzet, mint a "nagy demokracia bolcsojeben" (USA), ahol akkora a demokracia, hogy ezeket a cegeket, de foleg az Apple-t minden torvenysertesnel felmentik es hagyjak hogy ellopjon szabadalmakat masoktol. Ez europaban meg mashogy van, itt nem vedi a nagytestver oket igy ellenuk itelhetnek ilyen esetekben. Azt akarjak elerni, hogy oket ne perelhessek, ellenben ok itt is lophassak masok altal feltalalt termekeit vagy szellemi tulajdonat.
  • MasterMason #5
    Szabadalmi trollok azok, akik nem amerikai multi nagyvállalatok, és esetleg perelni mernek saját fejlesztéseik ellopása miatt.

    Ilyen egyszerű.

    Olyan ez mint a terrorizmus meg a fasizmus, aki mellettünk lázad az lehet akár fasiszta is, aki ellenünk lázad az meg akkor is fasiszta ha nem az. Vagyis mindenki aki minket támad az terrorista, és mi akárkit is bombázunk le, attól mi még ma született bárányok vagyunk akik a szabadságot védik. :D
  • duke #4
    Nem kicsit vicces, hogy az Apple, aki levedette a negyzetet, most a szabadalmi trollcegek ellen akar kuzdeni. Mikozben ennek a sportagnak, O az orokos abszulut rekordere.
  • Szefmester #3
    És az is ott van amikor a nagy cégek szabadalmi portfóliókat vásárolnak , nehogy véletlen később ha használják, akkor perelhessék őket a kicsik.
  • KopaszIsten #2
    Én azon gondolkozok, hogy hol húzható meg a határ trollkodás és nem trollkodás között.

    Itt így fogalmaznak: "...Ezek a vállalkozások vagy személyek nem fejlesztenek termékeket, hanem megszerzik a szabadalmakat,..."

    Mi van akkor, ha valaki (vagy egy kisebb cég) kifejleszt valami eljárást (tehát valós munka van benne), de mivel arra nincs pénzük, hogy terméket csináljanak belőle (esetleg MÉG nincs rá kereslet) CSAK szabadalmaztatják...
    Így a szabadalomra kifizetett összeg nem ablakon kidobott pénz, mert nekik már nem kell ugyanazt még egyszer feltalálniuk, ami ugyebár idő és pénz.
    Gondolom akkor ez nem trollkodás.