Berta Sándor

Szabadalmi vitákat zárt le a Samsung

A dél-koreai vállalatnak rövid időn belül két fontos szabadalmi megállapodást is sikerült tető alá hoznia.

A Samsung és a Google képviselői globális keresztlicenc-szerződést írtak alá, amely lehetővé teszi mindkét társaság számára, hogy hozzáférjen a másik szabadalmi portfóliójához. Az új egyezmény tíz éven át lesz érvényes és kiterjed a következő tíz esztendőn belül megszerzendő szabadalmakra is. A megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra. A Samsung hozzáférhet a Google Androiddal kapcsolatos és a Motorolához köthető számos szabadalmához, míg a Google mindenekelőtt az úgynevezett FRAND-szabadalmakból profitálhat.

Seungho Ahn, a Samsung és Allen Lo, a Google illetékes vezetője egyaránt azt emelte ki, hogy az új egyezménnyel világosan jelezhetik: az együttműködés több előnnyel jár, mint a szabadalmi viták miatti perek. A szerződés kiváló alapot jelenthet arra, hogy mindkét vállalat a jövőben még inkább az innovációkra koncentráljon, ahelyett, hogy az erőforrásaikat a jogi csatározásokra pocsékolják el. Florian Müller szakértő úgy vélte, hogy főleg ez utóbbi dolog állhat a lépés mögött. Korábban a Google és a Samsung szabadalmai nem voltak elegendőek ahhoz, hogy nyomást gyakoroljanak az Apple vagy a Microsoft vezetőire, s ez nem fog változni.

A Samsung hasonló megállapodást kötött az Ericssonnal is. Ennek értelmében a svéd vállalat 650 millió dolláros egyszeri összeget kap és folyamatos licencdíjakban részesül. Az üzlet eredményeként az Ericsson nyeresége a tavalyi esztendő utolsó negyedévében 3,3 milliárd koronával nőhet. Ezzel párhuzamosan a két fél között minden szabadalmi per megszűnik. A Samsung és az Ericsson megosztanák egymással a hálózatokkal, valamint a GSM, az UMTS és az LTE mobil szabványokkal kapcsolatos szabadalmaikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!