Berta Sándor

A készülékek 3,31 százalékán van Windows 8

A Microsoft új operációs rendszere fokozatosan terjed és egyre nagyobb a piaci részesedése, ugyanakkor a tengerentúli konszern közel sem lehet elégedett.

A Net Applications legfrissebb kimutatásából látható, hogy bár sikeresen növelte piaci részesedését a Windows 8 és a Windows RT, még mindig jócskán le van maradva a Windows 7 és a Windows XP mögött, s ilyen szempontból a Windows Vista is megelőzi. A Windows 8 tavaly október vége óta érhető el és január elejéig 60 millió licencet adtak el belőle. Mindez látszik a most megjelent adatokban is.


Az operációs rendszerek piacán továbbra is a Windows 7 vezet 44,73 százalékkal. A 10 éves Windows XP még a számítógépek és a notebookok 38,73 százalékán található meg, míg a Windows Vista esetében ez az arány 4,99 százalék. Ezzel a Vista is a Windows 8 előtt van, amelynek a piaci részesedése jelenleg 3,17 százalék. A Windows 8 Touch és a Windows RT Touch esetében ez az arány egészen elenyésző, előbbinél 0,12, utóbbinál 0,02 százalék. Ez azt jelenti, hogy a Windows RT-t még a Mac OS X, a Linux, sőt, a Windows NT és a Windows 2000 is megelőzi.

Mint látható, a Microsoft számára a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a Windows 7 rendkívül sikeres, stabil, gyors és kiforrott operációs rendszer, így aki azt használja, nem szívesen vált. Ráadásul nincs elég érintőképernyős készülék, egy laptop pedig még olcsóbb a Surface tábla PC-nél. A kompatibilitási problémák miatt eltűnhet a Windows RT, a Windows Blue megjelenésével a két jelenlegi Windows-verzió gyakorlatilag összeolvadhat. S nem szabad azt sem elfelejteni, hogy március közepén a Microsoft saját internetes oldalán is megjelent a Windows 9 név, igaz, még nem teljesen világos, hogy vajon a Windows Blue-t takarja, vagy a két projekt egymás mellett, párhuzamosan fut.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DontKillMe #12
    Hú, mennyi w8-as gépet adtak el, mi? Jah. Megveszi a csávó a notit, aztán húzzák is rá a W7-et. A statisztika egy rakás xar. A számok másik felét a céges, mondhatni ajándék w8 rendszerek adják. A 3.31%-ból meg 3% a warez windóz. :D.
  • csimmasz #11
    Hidd el pedig az, ha nemhidzed nézz körbe, ugye nem gondolod akinek telik egy Iphonra meg iPadra az megijed a macbook árától?
    Az Iphon előtt azt sem tudták eszik e vagy isszák az applet, a nem is nagyon tudtál hozzájutni sima elektronikai boltban, most meg már az apple jelen van szinte minden trafikban legalább egy iPhon kiegészitővel.
  • csimmasz #10
    Igen ez már csak így van, a csúról csak lefele lehet mozdulni.
  • fecg21 #9
    Kiváncsi lennék a sok hülye részvényest mivel etetik.....:-D (jó ez gyerekek, jó ez mer télleg jó...na. Ez ám a jó, és holnapután má mégjobb lesz...)
  • Armagedown #8
    ámulatba ejtő tempóban terjed a Windows 8
  • Zombee #7
    Macbook nem annyira alternatíva a legtöbb ember számára, azonos kiépítés mellett is másfélszer annyiba kerül legalább.
  • Szefmester #6
    A csúcson a cégek valahogy minden alkalommal elfelejtenek innovatívak maradni, aztán jön a mélyrepülés, és ha nem térnek észhez akkor a becsapódás. Az M$ egy ideig zuhant, majd próbált korrigálni emelkedni, de most meg átesésig húzták, és dugóhúzóba kerültek ha a jövőjüket is nézzük. (bocs a repülős analógiáért)
  • csimmasz #5
    Szerintem, ez a csempe ugy jőtt nekik, hogy el akartak ütni a többi ikonos rendszertől és gyors is akart lenni a rendszer mert szinte biztos hogy a iPaddal vetik össze így végül max erre tellett, homogén szines felület némi valtozó felirattal.
    És kész is a sohasem látott innovatív szar amin az a nagy szó hogy kiírja a csempe az üzeneteket stb.
    Tehát nem egy ocsmány dedós a végtelenségig leegyszerűsitett widget, nem ez más.

    Régen látható volt az innováció az MS nél, mostugylátszik megtorpantak és a hatalmukkal visszaélve kényszeritik a felhasználókra az új os-t.
    Az apple kezd a legtöbb ember számára alternativa lenni, sok ismerősöm aki az iPhonok előtt azt sem tudta hogy az apple az nem egy mezőgazdasági üzem, most Mac bookot néz magának.
    Ha az Android is mejelenik laptop fronton egy azokra specializált változat asszem az MS felkötheti a gatyáját.

    Az eee pc men már android x86 fut és akevés kompatibilis programtól eltekintve egész használható.
  • who am I 7 #4
    a tálca és ikon rendszer leváltásához sokkal innovatívabb és szebb gui kell.Nem 2 színű b*zi nagy kocka csempék, ez így bukó, mennyit kell még ezeknek szopni ahhoz, hogy felfogják, h ez így BUKÓ.Telón se tetszik, tabon sem tetszik, sehol sem tetszik ez a moslék.
    Ha 5 mp alatt bútol be, akkor sem kellene, mert rengeteget ülök előtte (munkábmból kifolyólag, de ott csak xp és w7 van) és muszáj, h ne hányjak sugárba egésznap ettől az óvodás kifestő szintű dizájntól.
  • wiIlcox #3
    A mikorszopsznak nem ilyen fizetett hirdetésekkel kéne törődnie, hanem azzal, hogy kukázzák a semmiresejó csempéiket.