Gyurkity Péter

Microsoft: Windows 9 és Windows Phone 9

Immár a Microsoft saját internetes oldalán is megjelent a Windows 9 név, egy partner alkalmazottja pedig a Windows Phone 9 platformot említi meg - még nem teljesen világos, hogy mit is takar a két szoftver.

Az elmúlt hetekben több alkalommal is olvashattunk a Windows Blue operációs rendszerről, amelynek elsődleges feladata az eddig elhangzottak szerint az asztali, mobil és okostelefonos vonal egymáshoz való közelítése, az átjárás megkönnyítése lesz. Ehhez társulna a Windows Phone Blue, ám most az egyébként előre is sejthető neveket látjuk felbukkanni a világhálón.

A Microsoft saját álláskereső oldalán például a Bing platform fejlesztéséhez keresnek újabb szakembert, akinek feladatai között ott szerepel a szolgáltatások megfelelő integrálása az Internet Explorer 11 és a Windows 9 alatt, vagyis immár biztos, hogy ezen a néven is megjelenik majd új operációs rendszer. Azt természetesen nem taglalják, hogy a két új szoftver pontosan mit is kínál majd a felhasználóknak, ám ez az első alkalom, hogy ezen a néven illetik a Windows 8 valószínű utódát.

Azért csak valószínű utódról beszélünk, mert az sem teljesen világos, hogy a Windows Blue miként viszonyul majd a Windows 9-hez. Kézenfekvő feltevés, hogy a két név ugyanazon fejlesztést takarja, ez a Windows 8-at váltja majd le, ám az sincs kizárva, hogy a két projekt egymás mellett, párhuzamosan fut, és amíg a Blue idén, addig a Windows 9 jövőre jelenik majd meg. Hivatalos megerősítés és magyarázat nélkül ez egyelőre csak találgatás, így meg kell várnunk, míg a szoftvercég kifejti elképzelését.

A partnerként velük együttműködő iSoftStone egyik alkalmazottja eközben azt állítja, hogy néhány hétig maga is dolgozott a Windows Phone 9 tesztelésén, ami arra enged következtetni, hogy az okostelefonok vonalán is az asztalihoz hasonló menetrendre számíthatunk - már csak azt kell kiderítenünk, hogy miként is fest ez a menetrend.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #22
    Kapásból 100 hardvergyártót (mobil, PC) tudok mondani és több tucat szoftverfejlesztőt (legyen az irodai csomagok, zeneszerkesztő, antivírus stb), akik ugan ezt csinálják. A böngészőkről nem is beszélve (jó oké, ezek ingyenesek, de az ütemterv ugyan ez.)
  • asgh #21
    Nem azon van a kiakadás, hogy felgyorsítják a fejlesztési folyamatot, hanem kiadnak egy félkész terméket, majd a következő verziójában javítják. Ha ehelyett évente lenne windows frissítés, de az új funkciók csak akkor jelennének meg, amikor már tényleg működnek, sokkal kevesebben problémáznának rajta.
    Persze ehhez a Microsoftnak üzleti modellt kellene váltania, mert évente nem fognak a felhasználók 30-40 ezer forintokért OS-t frissíteni, meg kellene oldani, hogy a windows verzió váltás miatt ne kelljen 0-ról újratelepíteni mindent, jobban együtt kellene működniük a hardvergyártókkal, hogy a windows támogatás ürügyén ne kényszerítsék új hardver vásárlására a felhasználókat, illetve ne fordulhasson elő, hogy egy windows verzióváltással egyes hardverek egyszer csak használhatatlanná váljanak (pl. kvm switchek a win7 megjelenésével).
  • sirpalee #20
    Akarom mondani 20. Rosszul emlékeztem.
  • sirpalee #19
    A 10.8 kemény 15 euró volt.
  • paj01 #17
    MS stratégiát váltott. Ua az helyzet mint a Vistaval/W7el. Ennél a windows 8nál is azt érzem, hogy nem akarták/tudták tökéletesre fejleszteni amire még hónapok rámentek volna, hanem kiadták, had használják a userek és a feedback segítségével tökéletesebbre csiszolva kiadják "újra". Na ez lesz a 9. A Vista és a 8 csak egy fél lépcsőfok. Főleg most elég nagy koncepcio váltás volt, nem is lehetett remélni, hogy tökéletes lesz a 8, persze használható de a 9 sztem újra hozza azt a szintet mint a 7 és addig a felhasználók is megszokják a metrot. A microsoft ezzel időt/extra profitot nyer. 9től azt várnám, hogy rendesen implementálják ezt a metro ui-t mert ez a hibrid megoldás a 8-ban nem vmi nyerő.
  • tomcsa4 #16
    A többi OS-ben szerinted nincsen trójai? Megsúgom, az összes böngészőben van. Hisz ez lesz a lényege a web 3.0-nak is. Mindenféle adatot összegyűjtenek majd és teljesen személyre szabott felületet lát a user.

    FF OS-ben meg ne bízz. Többen is elbuktak már ezen a piacon.
  • fergusonpapa #15
    ReactOS elégé elmaradott.. probálta már valaki?
  • Ferrer #14
    A ReactOS jól halad affelé, hogy lassan tényleg igazi Win 95 alternatíva lehessen :D
  • Zombee #13
    Tegyél fel Linuxot, és nincs több gondod! Nem kötelező Windows-t használni. Amúgy a 7-es nagyon jó volt, és a kezelőfelület apróbb kínjait leszámítva a 8 is jó. Én pl. a bekapcsolás óta nem láttam a Modern UI-t.
    De köszönjük az intelligens hozzászólást, rendkívül építő jellegű volt, megfontoljuk.
  • Szefmester #12
    Én szeretném támogatni pl a ReactOS projectet, de az elmúlt 1-2 évben szinte semmi előrelépést nem láttam tőlük. Még most is csak alfa státuszban van a rendszer. Pedig az már feledtetné a wint sok emberrel. De hát a project valamikor 96-97 környékén kezdődött ha jól rémlik, most meg nézem a dátumot...