MTI

Közutálat övezi a nagy kínai tűzfal atyját

Napok óta a kínai nagy tűzfal atyján élcelődnek a kínai internetezők, akivel szemben holdújévi üzenetét követően több tízezren fejezték ki ellenszenvüket, nem is első alkalommal.

Fang Pin-hszing mindössze boldog újévet és "törekvéseik sikerét" kívánt a Sina mikroblog felhasználóinak, akiktől azonban igencsak negatív reakciót kapott. Üzenetét több mint 30 ezren posztolták újra, keresetlen szavakat fűzve hozzá, több ezren pedig csupán annyit üzentek neki, hogy takarodj. Az idén 53 éves Fang kulcsszerepet játszott a 1990-es évek végén a kínai internetcenzúra, az Aranypajzs megalkotásában és működési mechanizmusának megtervezésében, így őt ma annak "atyjaként" is szokás nevezni.

Fang megítélése igen negatív a kelet-ázsiai országban, a mikroblogok korában ez minden nyilvános megmozdulását követően kiolvasható az általános reakciókból. Az internetszakember 2010 végén nyitott felhasználói fiókot a Sina mikroblogon, de azután igen hamar bezárta, a kínai internetezők ugyanis pár óra alatt becsmérlő bejegyzésekkel árasztották, felróva Fangnak, hogy ellehetetlenítette számukra az internet használatát, így megtorlásként most ők lehetetlenítik el az Fang számára. Rengetegen kívánták a legrosszabbakat az Aranypajzs atyjának, illetve írták tele oldalát káromkodásokkal, mondván, csak a férfi által megalkotott rendszer hatékonyságát tesztelik. A bejegyzések törlésével az internetes cenzorok sem tudtak lépést tartani, így Fang végül egészen az utóbbi időkig hallgatásba burkolózott a mikroblogon.


Fang 2011-ben azt is bevallotta, hogy a saját maga tervezte kínai tűzfal megkerülésére hat különböző, külföldi szerverre kapcsolódó virtuális magánhálózatot használ, igaz ugyan, csak a rendszer tesztelésére. Bejelentése akkor a mostanihoz hasonló kirohanásokat váltott ki a kínai közvéleményből. A felháborodott internetezők arra is figyelmeztették, hogy Kínában tilos a magánhálózatok használata, vagyis Fang beismerte, hogy törvényt sértett. A férfit 2011-ben egy egyetemi előadása előtt tojással és cipőkkel dobálták meg, a vele szembeni ellenszenv olyan fokúra hágott, hogy - ironikus módon - végül az ő neve is a cenzúrázott terminusok sorába került egy időre a kínai interneten. Fang egy korábbi interjújában úgy fogalmazott, hogy a személyét ért atrocitásokat Kínáért hozott szükséges áldozatnak tekinti.

Az internet cenzúrája ma több szinten van jelen Kínában, így az 1998-ban felállított Aranypajzson kívül a maguknak a honlapoknak is cenzúrázniuk kell a tartalmat, a keresőmotorok nem jelenítenek meg blokkolt és illegális vagy érzékenynek minősített bejegyzéseket, a mikroblogok és blogok cenzúrázására a becslések szerint a nap minden percében több százezren ügyelnek. Szintén a cenzúrát erősíthetik a hivatalosan a pletykák visszaszorítását ösztönző legújabb központi rendelkezések is, melyek szerint a jövőben szinte senki nem maradhat majd anonim a kínai virtuális térben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    Pontosan. A ficko csak egy bunbak, amit a rendszer azert massziv jolettel halal gondolom.
  • amitakartok #8
    "A rendszer maga határozta meg a tűzfal letet, nem Fan Ping-Szing találta ki, hogy na most akkor keresztbe tesz a kínai népnek."

    Kommunista országról van szó, vagyis a rendszert semmiért sem szabad hibáztatni (különben elvisznek). Bűnbaknak így csak a fickó alkalmas.
  • Tetsuo #7
    Pont, hogy a ficko szemelye a lenyegtelen. A rendszer maga hatarozta meg a tuzfal letet, nem Fan Ping-Szing talalta ki, hogy na most akkor keresztbe tesz a kinai nepnek.
    Ha nem O alkotta volna meg, akkor lett volna vki mas, ha nem jott volna ossze ez a tuzfal, akkor lehet, hogy durvabb modon korlatoznak a "negativ ideologiai aramlast".
  • kvp #6
    "Ezek a kártevős oldalakat nem "szűrik" ki?"

    De igen, befele. Tehat kinaban nem mukodnek, csak ha kulfoldrol nezik oket.
  • Fura Alak #5
    Ők írják őket. :P
  • Vaszilij Artyom #4
    Ez nem arra van
  • gergely1991 #3
    Ezek a kártevős oldalakat nem "szűrik" ki?
  • Axon #2
    Nos, egy kb. 1,5 milliárd lakosú országban 30 ezer embert összeszedni valamiféle vélemény mellett, szerintem 2 perces meló. Aztán ezek után kijelenteni, hogy ez a "köz" véleménye, az pedig szánalmas.
  • Wittgen #1
    "Üzenetét több mint 30 ezren posztolták újra, keresetlen szavakat fűzve hozzá, több ezren pedig csupán annyit üzentek neki, hogy takarodj."

    ...Valamikor 2013 tavaszán: "...Több mint 30 ezer főt ítélt el a kínai bíróság államcsíny és összeesküvés vádjával. A vádlottak tényleges életfogytiglant kaptak. Fellebbezésnek helye nincs..."