Kiadó: Square Enix
Fejlesztő: IO Interactive
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo 2 GHz-es vagy AMD Athlon X2 processzor, 2 GB RAM, Nvidia GeForce 8800 GTS vagy AMD HD2600 XT grafikus kártya, 24 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5 vagy AMD Athlon II X4 processzor, 4 GB RAM, Nvidia GeForce GTX 260 vagy ATI Radeon HD 5770 grafikus kártya, 24 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Hitman-sorozat
Kategória: külsőnézetes akció

Az 1998-ban megalakult dán IO Interactive 14 évvel ezelőtt arra tette fel mindenét, hogy – az akkor elég népszerű lopakodós játékok stílusában – valami egészen újat, valami reformértékűt alkosson. Mivel abban az időben a műfaj legjobbjai éppen a csúcson jártak, a kezdőnek számító csapatot nem vette túl komolyan a szakma, és talán éppen emiatt adtak bele apait-anyait legelső projektjükbe, ami egészen pontosan az ezredfordulón jelent meg, és a Hitman: Codename 47 címre hallgatott.

A videojáték-rajongók azonnal ráharaptak az IO Interactive által megálmodott koncepcióra, valamint a meglepően jól kidolgozott játékmenetre, hiszen a csapat – talán éppen a realista hozzáállás miatt – egy óriási lyukat foltozott be ezzel az alkotással. A hirtelen jött sikernek köszönhetően a stúdió természetesen azonnal nekilátott a folytatásnak, ami 2002-ben Hitman: Silent Assassin név alatt jelent meg, és nagyon sokan mindmáig a franchise egyik legerősebb tagjának tekintik. Egy rövid kitérőt követően aztán a dánok két további epizóddal is megajándékozták még a 47-es ügynök rajongóit – mindegyik hozta az elvárható minőséget –, a 2006-os Blood Money után azonban a kopasz bérgyilkost egy időre szabadságra küldték, hiszen legközelebb csak 2011-ben hallhattunk hivatalos információkat egy folytatásról.


Az Absolution alcímet kapott ötödik teljes epizód alig egy évvel a bejelentés után, stílusosan az idei esztendő 47. hetében meg is jelent, és azonnal a sorozat egyik gyöngyszemévé vált a kritikusok, valamint a rajongók szemében. Ezt a játék nem titkoltan annak köszönheti, hogy az eredeti recept mellett csak rendkívül apró újdonságokat vállaltak be a készítők, így a régi fanatikusok és az újabb arcok is megtalálhatják benne számításaikat.

Az első és legnagyobb újítást a rajongók a cselekmény esetében tapasztalhatják, hiszen aki ismerte az előző négy rész történetét, az bizonyára tudja, hogy nem ezért szerettük a sorozatot, főhősünket ugyanis általában egy hidegvérű bérgyilkosként mutatták be nekünk a fejlesztők, ez azonban – hacsak részben is, de – ezúttal megváltozik. A 47-es ügynök ugyanis még sosem volt olyan emberi, mint most, és tény ugyan, hogy ettől még nem fogjuk sírni látni, sőt mi több, mosolyogni sem, de amennyiben alaposabban belefolyunk a történetbe, hamar alátámaszthatjuk a fenti kijelentést.


A sztori egyébiránt ezúttal is többnyire arról szól majd, hogy különféle helyszínekre elutazva a lehető legkisebb feltűnés mellett levadásszunk bizonyos célszemélyeket, de a koncepciót ezúttal körüllengi egy kellemes háttérvonulat is, ami egy szokatlan megbízatással kezdődik. Főhősünk ugyanis azt a feladatot kapja, hogy ölje meg azt az embert, aki élete során talán a legközelebb állt hozzá. A célszemély így az ICA egyik kapcsolattartója, Diana Burnwood lesz, akinek likvidálása megegyezik tulajdonképpen a betanító küldetéssel is.

A kopasz bérgyilkos természetesen ezúttal sem kérdez, egy pillanatra sem mereng el a feladat miértjén, csak teszi a dolgát, ám a sors úgy hozza, hogy halála előtt Diana még megkéri arra, hogy amennyiben nem alakulhatott másként, legalább Victoria nevű lányát helyezze biztonságba, és védje őt, amennyire csak tőle telik. Ez a megbízás azonban más lesz, mint a többi, hősünkből ugyanis egy csapásra üldözöttet varázsol, ami meghatározza majd a teljes kampányt. A Hitman Absolution egyik nagy érdekessége, hogy – talán éppen a személyesebb történet miatt – nem utazzuk benne körbe az egész világot, az események ugyanis a multikulturalizmus által alaposan megfertőzött Chicago egyes körzeteiben játszódnak, ami ettől eltekintve is igencsak változatos környezetet biztosít kalandjainknak. Természetesen maga a játékmenet – az alapokat tekintve – semmit sem változott a 12 évvel ezelőtt megismert első részhez képest, így a főszereplő oldalán újfent az lesz a feladatunk, hogy beszivárogjunk különféle létesítményekbe, majd ott a többtucatnyi őr likvidálását, illetve kicselezését követően – embere válogatja – megtaláljuk a célszemélyt, akitől majd meg kell szabadítanunk a világot.

A Hitman Absolution ezúttal sem változott maximálisan lineáris akciójátékká, aminek köszönhetően teljes egészében ránk lesz bízva, hogy küldetésünket miként teljesítjük. Immáron nem csak olyan apróságokat szabhatunk meg magunknak, hogy megöljük-e az őröket vagy csak kicselezzük őket, hanem azt is mi határozzuk meg, hogy milyen útvonalon, milyen taktika mentén lendülünk át az elénk gördülő akadályokon. Természetesen lehetőségünk van őrültként lemészárolni mindenkit a pályákon, de ez nem csak komoly nehézséggel jár együtt, hanem alaposan elveszi a Hitman-sorozat élményét, ami ezúttal is a tervezésen, az időzítésen és a taktikán alapul majd. Érdekesség, hogy a készítők a pályákat ezúttal kisebb részegységekre szabdalták, aminek köszönhetően egy kicsit veszít korábbi nyitott világú jellegéből a játék, de amennyiben összerakjuk ezeket az apróbb részegységeket, azonnal rájövünk, hogy sokkal nagyobb pályák születtek ezúttal, mint korábban bármikor, csak valamiért feldarabolták őket a fejlesztők.


Természetesen nem ez a legnagyobb, de főként nem az egyetlen változás, ami a Hitman Absolutiont érte, a játékmenet tekintetében ugyanis egyéb, többnyire kisebb újdonságok is felfedezhetők. Ilyen például, hogy a környezetet ezúttal már sokkal jobban kihasználhatjuk, mint a korábbi epizódokban bármikor, nem csak interakcióba léphetünk az objektumokkal, hanem segítségül is hívhatjuk őket küldetéseink sikerének érdekében. Érdekes újítások várnak majd ránk a fegyverarzenálunk tekintetében is – a zongorahúr és a hangtompítós páros természetesen megmarad –, de átalakították a készítők a fedezékrendszert, valamint az őrök érzékelésének szisztémáját is, ami inkább visszafejlődésnek tekinthető, hiszen a korábbi részekben mintha ennél hasznosabban, realisztikusabban, de tény, hogy nem dinamikusabban működő mechanizmust láthattunk.

A játék egyik legfontosabb újítása ugyanakkor az ösztön megjelenése, ami tulajdonképpen egy könnyítés, és vélhetően leginkább az újabb rajongókat célozták meg vele az IO Interactive fejlesztői, de a nyitottabb szemléletmódú öreg rókák is biztosan hamar megbarátkoznak vele. Az ösztön lényege, hogy a szorult helyzetekben különféle – nincs rá jobb szó – természetfeletti képességeket tudunk aktiválni, így a 47-es ügynök képes lesz például egyetlen gombnyomással láthatatlanná válni, átlátni a falakon, vagy lelassítani az időt, természetesen csak bizonyos esetekben és csak egy rövid ideig. Ennek köszönhetően könnyedén kihátrálhatunk majd az élesebb helyzetekből, ami nyilván istenkáromlással egyenértékű lesz a régi rajongók számára, de a fejlesztők rájuk is gondoltak. Direkt nekik készítették ugyanis a Purist módot, amit betöltve semmilyen segítséget nem kapnak a játékosok, így se térkép, se kezelőfelület, se ösztön, se egyebek nem jelennek meg a képernyőn, csak és kizárólag egy célkereszt.


A Hitman Absolution megdöbbentő momentumai azonban ezzel még nem értek véget, hiszen a többségében kitűnőnek tekinthető egyjátékos kampány mellett az IO Interactive egy Contracts nevű játékmódot is megalkotott, ami tulajdonképpen egy érdekes multiplayernek felel meg. Az opció betöltésével azonban az önjelölt bérgyilkosok nem közvetlenül csapnak össze egymással – a játékmenetet tekintve ez elég abszurd is lenne –, hanem különböző megbízásokat vehetnek fel, amelyeket kivétel nélkül a rajongók készítenek.

Természetesen mi magunk is összedobhatunk ilyen feladatokat, de ne egy pályatervezőhöz hasonló rendszert képzeljünk el hozzá, hiszen a megbízásokat úgy kell összeállítanunk, hogy közben mi magunk is felkeressük a likvidálandó célszemélyeket, majd éppen úgy öljük meg őket, ahogyan azt a többi játékostól is elvárjuk majd. A játékmód elsőre igencsak érdekes, de néhány órán belül – az ismétlődő pályák és a végtelen számú lehetőségek miatt – hamar unalmassá válhat az alkalmi játékosok számára, így csak remélni tudjuk, hogy a készítők folyamatosan gondoskodnak majd új tartalmakról. Grafika: Az IO Interactive a házon belül fejlesztett Glacier 2 grafikus motorra írta a Hitman Absolutiont, ami egyszerűen elképesztően részletes és hangulatos látványt szolgáltat, amennyiben az ajánlott gépigénynél egy kicsit jobb konfiguráción futtatjuk. Habár gyakran érezni, hogy a készítők csaltak a pályatervezés közben – elég csak a távolba meredni, vagy a fókuszpontokon kívülre tekinteni –, de összességében jó munkát végeztek, sőt, akad néhány igazán emlékezetes pillanat is a játékban, elég csak a zsúfolt kínai negyedre gondolni rögtön az elején.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület tekintetében túl sok meglepetés nem ér majd minket a játékban, többnyire a jól ismert lehetőségekkel és elrendezéssel találkozunk, ellenben az irányítás helyenként hagy maga után némi kívánnivalót. A 47-es ügynököt ugyan többségében könnyedén terelgethetjük, de amint élesedik a helyzet, ez a finomság hirtelen elveszik, így a kamerakezelés és az irányítás is hirtelen rémálommá válhat, összességében tehát a pergős jelenetekre nem lett felkészítve ez az opció, ami elég nagy problémákat is okozhat.

Játszhatóság: Az egyjátékos kampány – akárcsak az összes Hitman-epizódban – ezúttal is kellően hosszúra sikeredett: stílusunktól és vérmérsékletünktől függően 10-15 órát is kihozhatunk belőle, és ugyan az újrajátszhatósági faktor nem túl nagy, de a Contracts játékmód okozhat kellemes perceket a későbbiekben.

Intelligencia, nehézség: A nehézségi szint skálázhatósága miatt a Hitman Absolutionben a régi és az új játékosok is megtalálhatják számításukat, így ezzel kapcsolatban nem lehet okunk panaszra, a mesterséges intelligenciát tekintve azonban már igen. Az nyilván a sorozat egyik jellegzetessége, hogy az őrök elfelejtik a gyilkosságot, illetve egy átöltözést követően meg sem ismernek, ezek nélkül nem is lenne méltó nevéhez a játék. Az viszont már nem jellegzetesség, hogy az őrök szeme láttára el tudunk bújni, hogy kilóg a fél testünk a fedezékből, de nem vesznek észre, máskor pedig még a parfümünket is megérzik. Az IO Interactive ezúttal mintha nem találta volna meg az egészséges egyensúlyt ezen a téren.

Hangok, zene: A sorozat életében sosem volt probléma sem a hanghatásokkal, sem a zenei résszel, ez pedig ezúttal sincs másként. A hangeffektek realisztikusak, kellemes hatást keltenek, és míg a zenék megbújnak a háttérben, addig érdemes odafigyelni a szinkronszínészekre, akik egyszerűen zseniális munkát végeztek, még a legutolsó karaktert is képesek voltak megtölteni élettel.

Összefoglalás: Vannak ugyan hiányosságai a Hitman Absolutionnek, de összességében kijelenthető, hogy egy olyan epizóddal gyarapította a sorozatot az IO Interactive, ami nem csak méltó a névhez, hanem bizonyos szempontból még tovább is emeli a franchise renoméját. Nyilván lesznek olyanok, akik szerint megindult egy populárisabb irányba a 47-es ügynök legújabb kalandja, azonban a készítők gondosan ügyeltek arra, hogy ne csak az új, hanem a régi rajongóknak is megfeleljenek, ez pedig kivételesen nagyon jól sült el a részükről. Ha szerettük a korábbi Hitman-játékokat, biztosan nem fogunk csalódni az Absolutionben sem.