Alex

Canon EOS 5D Mark III - mindent tud?

Közelebbről is megvizsgáltuk a Canon termékét, mely tökéletesen prezentálta mit kell tudnia manapság egy felsőkategóriás fényképezőgépnek.

A japán cég sok éve vezeti a piacot, és habár újítások terén néha időben késve reagálnak, de termékeik általában így is utat mutatnak a többi gyártó számára. Az első 5D hét éve jelent meg, az volt az első viszonylagosan elérhető áron forgalmazott full-frame szenzoros (36 x 24 mm) DSLR. Utódja, az 5D Mark II 2008 őszén érkezett, majdnem kétszeresére növelt felbontással (21,1 megapixel), megnövelt ISO érzékenységgel és a kategóriában elsőként full HD videófelvételi lehetőséggel. Utóbbi miatt nem csak a fotósok, de a filmesek körében is nagy népszerűségre tett szert, fantasztikus képminősége miatt a profik is előszeretettel használják.


Azóta azonban eltelt három és fél év, így indokolt volt frissíteni a szériát, azonban a megnevezés némileg félrevezető, hiszen gyakorlatilag egy teljesen új gépről beszélhetünk. Chipjének felbontása árnyalatnyival tovább nőtt, 22,3 megapixelre, és a Canon 1D X mikrolencsés technológiája révén gyenge fénynél is jó teljesítményt nyújt. Ennél nagyobb változás az új képfeldolgozó processzor, a 14 bites DIGIC 5+, ami a gyártó saját közlése szerint 17-szer gyorsabb a DIGIC 4-nél. Ez leginkább sorozatfelvételnél mutatkozik meg, hiszen míg a Mark II 3,9 exponálásra képes másodpercenként, addig a Mark III-nál ez az érték a nyolc csatornás kiolvasás által 6 fps, de videózás esetén is jó hatással van a moiré csökkenésére .


Beállítható ISO tartománya 100-tól 25 600-ig terjed, kiterjesztett módban 50-től 102 400-ig, ami ráadásul a cég állítása szerint két nagyságrenddel javult is, tehát ezzel a fényképezőgéppel ISO 1600-on fotózva ugyanazt a képminőséget kapjuk, mint a Mark II-vel ISO 400-nál. A változások során gyorsan végigrohanva kiemelendő a profi autofókusz: a 9 fókuszpont 61-re nőtt, melyek közül 41 kereszt alakban van, azaz lényegtelen, hogy álló vagy fekvő helyzetben használjuk. Zajcsökkentett módban is működni képes zárszerkezete 150 000 ciklusig garanciális.


Az exponálási lehetőségek a kategóriában elvárt módon széleskörűek: használhatjuk automatán vagy manuálisan, program, zár vagy rekesz-priorításos beállításokkal, illetve három saját magunk által definiált módban. 3:2-es képaránynál maximálisan 5760 x 3840 pixeles felbontásra képes, ami webre fényépezésnél akár 720 x 480 képpontra csökkenthető. Emellett a képeket a JPEG-gel párhuzamosan RAW formátumban is el tudja menteni, de ez csak három felbontásban, teljes, közepes (3960 x 2640) és kicsi (2880 x 1920 méretben történhet.

Mint a bevezetőben említettük, a profi filmesek is felfedezték maguknak a kategóriát, számos magyar videóklip és reklám készült a Mark II-vel. Ezt a Nikon sem hagyta szó nélkül, a 36 megapixeles D800 éppen ezért erős versenytárssá vált, így a Canon kénytelen volt újítani és az eddigi 1080/24p és 25p Full HD mód mellett megjelent a 720/50p HD felvétel, és kétféle tömörítést választhatunk, a helytakarékos IPB, és a minőségre érzékenyeknek szánt ALL-I formátumot, melynél minden képkocka elmentésre kerül. Hátrány, hogy míg a Nikonnál tömörítetlen HDMI-ben menthetünk, ennél nincs ilyen. A folyamatos fókuszálás, a sztereó hang és a külső mikrofonbemenet szintén adott, melyek mellé külső fülhallgatóaljzat is beépítésre került, így a felvett hang is valós időben, azonnal ellenőrizhető. A bemenő jelnél kézzel módosíthatunk mindenen, érintéssel, a felvétel megzavarása nélkül.

A nagy felbontás természetesen elképesztő tárigénnyel jár, a JPEG fájlok 5-12 megabyetosak lehetnek a fotó bonyolultságától függően, ami a RAW verziónál többszörösére, jellemzően 25 - 40 MB-ra nő. Szerencsére a tárolás nem probléma, mivel két kártyának is van hely a gépben, melyekbe SDHC/XC vagy UDMA kompatibilis CF memóriát rakhatunk. Beállíthatjuk, hogy az egyikre fotókat a másikra videót mentsen, vagy ha be akarjuk biztosítani magunkat, akár mindkettőre egyszerre is tud rögzíteni.

Miután gyorsan végigfutottunk a műszaki jellemzőin, kezünkbe véve első érzésre tapasztalhatjuk, hogy kiválóan össze van rakva, a minőségérzetünk magas. Az EOS 7D dizájnjára épülő váz éppen hogy megáll egy kiló alatt (950 gramm), egy profi objektívvel pedig (mi 17 - 40-essel használtuk) könnyen másfél fölé szalad. A magnézium ötvözet váz por és páravédett, azaz mostoha időjárási körülmények között is használható. Markolata nagy kézzel is kényelmes, fogása komfortos, biztosan tartható, persze ehhez az is hozzájárul, hogy tömege miatt egy kézzel nem is igazán használható.

Világos, nagyméretű keresője van, lefedettsége már 100% (a Mark II-nél 98% volt), nagyítása 0,71-szeres. Kiválóan használható, kényelmes, élvezet használni. Akik nem szeretik az orrukat az LCD-hez dugni, vagy egyedi szögekből exponálnak használhatják a hatalmas élőképes kijelzőt is. A 3,2 colos képátlójú monitor képe csodaszép, 1 040 000 pixeles felbontása pedig elképesztő részletességet nyújt. A karcolódásoktól megerősített üveg védi, amit tükrözéscsökkentő réteg egészít ki. A kész felvételeket közvetlenül egymás mellé helyezve hasonlíthatjuk össze. Azokat 15 fokozatban nagyíthatjuk és egytől ötig terjedő skálán értékelve szortírozhatjuk. Alapesetben két másodpercig jeleníti meg az elkészült fotókat, de ez kikapcsolható, illetve 4 vagy 8 másodpercre növelhető.

Profi eszközhöz méltón tele van gombokkal és egyéb vezérlőeszközökkel, melyekkel a főmenü megkerülésével minden fontosabb dolgot közvetlenül, azonnal módosíthatunk. Vezérlőrendszere intuitív, használati útmutató nélkül is gyorsan kitapasztalható. Menüje több szintes, mély, majdnem minden beállításnál több további jellemző közül választhatunk, a bonyolultabb dolgoknál súgó segít.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Általános teljesítménye kiváló; bekapcsolása azonnali, a képfeldolgozás gyors, sorozatfelvételnél gyakorlatilag nem a processzor, hanem csak a memóriakártya sávszélessége és tárhelye lehet a szűk keresztmetszet. Képminősége etalon, vibráló, erős színek jellemzik. A használt L-es objektív képei élesek, részletgazdagok. A látványon tetszésünk szerint módosíthatunk, beépített segéddel csökkenthetjük a szaturációt, utólagosan javíthatjuk a hordótorzítást vagy az esetlegesen előforduló kromatikus aberrációt. Ez utóbbi a készülékben tárolt objektív-profilok alapján történik, ami azt is jelenti egyben, hogy csak a Canon objektívjeivel kompatibilis.

Nagy újítás a HDR funkció, ami egyszerre három képet készít - egyet helyesen, egyet alul- és egyet felülexponálva - és ezeket egy képbe egyesíti. Ez persze azt is jelenti, hogy mozgó témánál az szellemképes lesz, és egyébként is ajánlott állvány, illetve gyors rekeszérték használata. Többfajta effektust használhatunk, a végeredmény lehet természetes vagy akár szürreális is. Feldolgozásánál már kicsit gondolkodik, de felgyorsíthatjuk a dolgot ha az alapképeket nem mentjük el csak a végsőt, de ha szükségünk van rá, utófeldolgozásra az is rendelkezésünkre állhat akár RAW módban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Nikonnal szemben magas ISO érzékenység területén volt a cég a leginkább lemaradva, hiszen a Nikon zászlóshajója, a D4 már 204 800-ra is állítható, de az ennél alkalmazható 25 600-zal legalább a közvetlen riválist, a D800-at behozták. Képzaj egyébként 1600-ig szinte egyáltalán nem észrevehető, csak 6400-tól van némi lágyulás, e felett pedig már tapasztalatlan szem is észreveszi, ettől függetlenül a fotók tökéletesen használhatók maradnak. 12 800-nál veszít színgazdagságából, látványossá válik a szemcsézettség, eltűnnek az alacsony kontrasztú részletek, 25 600-nál pedig mindez csak tovább erősödik.

A Canon 5D Mark III elődei erősségeinek megtartása mellett fejlődött tovább, bátran ajánlható mind a profi fotósok, mind a filmesek számára. A cég megfelelő választ adott a Nikon D800 támasztotta kihívásra, és egy kiváló autofokusszal szerelt, rengeteg beállítási móddal és széleskörű testreszabással bíró fényképezőgépet készített, ami tájképfotózástól kezdve sporton át stúdióbeli használatig bármilyen feladatra alkalmas. Ára tudásának megfelelően magas, nem átlag amatőröknek való, csak a váz 900 ezer forintba kerül. Mindezért kiváló kezelhetőséget, fantasztikus képminőséget, gyenge fénynél is jó használhatóságot és a helyét profi körülmények között is megálló filmfelvételi lehetőségeket kapunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)