Gyurkity Péter

Ősszel jön az iOS 6

Az Apple saját rendezvényén mutatta be mobil operációs rendszerének legújabb változatát, amelynek egyelőre fejlesztői előzetese elérhető, a végleges verzió ősszel jelenik meg. A térképek mellett egyéb fejlesztések kerülnek be a szoftverbe.

Már előre lehetett tudni, hogy a hétfőn indult, egész héten át tartó WWDC egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó bejelentése az iOS új verziójának ismertetése lesz, ez pedig még az első nap vége előtt be is igazolódott. Az Apple nem okozott csalódást, számos egyéb fejlesztése mellett a sorrendben hatodik változatról is lerántotta a leplet, ismertetve annak főbb újdonságait.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az iOS 6 többek között a Google-nek, pontosabban a nagy rivális Androidnak hivatott kiosztani egy maflást, mégpedig az új Maps app révén, amely a térképek megjelenítése mellett a navigációt is lehetővé teszi. Ugyanígy elérhető lesz a képek és videók beillesztése közvetlenül a Mail appból, ami szintén a konkurencián volt eddig gyorsabban és kényelmesebben elvégezhető feladat. Okosodik a Siri, immár a sporttal kapcsolatos kérdésekre is választ kaphatunk, de az éttermek és a mozifilmek, valamint az azokat kiveséző kritikák is felkerültek a listára, maga az app pedig ezzel egy időben Twitter és Facebook integrációval is kibővül - az app ezentúl az iPad táblákon és autókban is elérhető lesz, bár ez utóbbi esetben az iPhone-ra továbbra is szükség lesz.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Photo Streams megosztható lesz az iOS készülékek között, a FaceTime hívások pedig a jövőben a mobilhálózaton keresztül is lebonyolíthatók lesznek, vagyis a készülék nem fog automatikusan a WiFi elérésre váltani - így nyilván az adatforgalomra is érdemes lesz majd odafigyelnünk. Megjelenik továbbá a Passbook app, ami a hivatalos információ szerint a belépőkártyák, mozijegyek, valamint a különböző kártyák kezelésében és felhasználásában segít, helymeghatározással kiegészítve, arra támaszkodva.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A felsorolásban szerepel még az iCloud Tabs, a képfeltöltési funkció, teljesképernyős mód a mobil Safari alatt, valamint az értesítőket kikapcsoló do-not-disturb üzemmód. Az iOS 6 az iPhone 3GS, 4 és 4S telefonokon, az iPad 2 és a legújabb iPad táblán, valamint a negyedik generációs iPod touch készülékeken lesz elérhető.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A cég egyben azt is közölte, hogy az App Store immár 400 millió felhasználó adatait tárolja, ők a 650 ezer elérhető appot 30 milliárd alkalommal töltötték le - a külső fejlesztőknek mintegy 5 milliárd dollár jutott eddig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #21
    Pont ezt mondták a google mapsről is annak idején...
  • pixx #20
    Jaj hagyjuk mér a 4s-nél is mi volt, szar az aksi idő, és közel egy év alatt még mindig probléma ez. Az Apple megy lefelé, amik idén jöttek ki, vagy jönnek ki még, azokban még Jobs keze is benne volt, de a halála óta nem raknak olyan energiát ebbe, mint előtte szoftver szinten. Jövőre meg szerintem ennyit se fognak. Nekem a mai napig ledobja a 4s a hálózatot magától időnként, akárcsak a wifit, és beáll 3g-re...
    Ennek a térképnek semmi értelme, csak a googlenak akarnak fityiszt mutatni, az meg jót röhög a markába...

  • narumon #19
    "Nem igazan ertem. 3G-s videohivas mar az android elotti buta telefonomban is volt, a fullscreen bongeszovel egyutt. Facebook integracio pedig szinte az osszes android-os telefonban az indulas ota van."

    Mindegyik van iphonera is nagyon régóta. A hír csak annyiról szól, hogy most saját apple szoftverrel lesz.
  • narumon #18
    Most sem engedett még ki senki ilyet a kezőből. A cikkben is benne van, hogy az iOS6 és vele az említett térkép Ősszel fog megjelenni.
    (Egyébként én eddig is - és valószínűleg ezután is - IGO-t használok)
  • narumon #17
    Most komolyan egy beta szoftvernek nézed a tudását?? Őszig azért van még bőven idő.
  • MacropusRufus #16
    "További meredek hibák is előfordulnak a térképhez kapcsolódó szolgáltatásban, egy szemfüles blogger például azt vette észre, hogy az útvonaltervező egy kereszteződésben a felüljáróról a korláton keresztül az egy emelettel lejjebbi autópályára kanyarodást javasolta. Ez azért különösen tréfás, mert az ominózus helyszín Cupertinóban, az Apple otthonában található, a cég főhadiszállásához egészen közel, vagyis azok az Apple-teszterek, akik ezt nem vették észre a szoftverben, az ablakon át pont rálátnak a kereszteződésre."
    ez azért már azt jelenti, hogy pont leszarják azt amit csinálnak. A rajongóknak úgy is jó lesz mondván... :((( ez azért gáz.
    Aztán lehet csak annyi történt, hogy Jobs halála most kezd megjelenni a cégnél: jönnek a szar cuccok. Nem vagyok Apple fanatista, de sztem Jobs ilyet nem engedett volna ki a kezéből az már fix.
  • MacropusRufus #15
    ez is érdekes, szintén AppleMaps gond
  • MacropusRufus #14
    Az Apple-nek a térképéről itt lehet látni egy szép összehasonlítást.
    A hasonlítási alap a régi GoogleMaps volt... Ezt én nem kimondottan nevezném fejlődésnek... 2005-ben vásárolt Sony GPS-m több infót kiköp mint az Apple zsír új fejlesztése.

    AppleMaps
  • Ferrer #13
    Egy szóval se mondtam, hogy ezek új dolgok lennének, pont ezért emeltem ki őket mint hiányosságok. Amúgy részben vissza kell vonnom a kommentemet, a 3GS nem kap meg minden funkciót, és az új Térkép is elég amatőrnek tűnik a Google-féléhez képest (én mondjuk még nem próbáltam)
  • passatgt #12
    szóval ha valami volt valahol régebben, az nem kell az iphone-ba? vagy sírjunk ha megjelenik mint új funckió