Gyurkity Péter

Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt

Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét. A gyártók eközben az LTE-chipek hiánya miatt aggódnak.

Az IHS iSuppli saját, Technology, Media and Telecommunications (TMT) Summit elnevezésű rendezvényén közölte Párizsban a félvezetők forgalmának alakulásának, az általuk itt megfigyelt trend fontosabb részleteit. Kiderült, hogy az Apple költi idén a legtöbbet ezen termékekre, ők vásárolják majd fel a legtöbb chipet és memóriát, ami nyilván az iPhone és iPad sorozat népszerűségének eredménye. A Samsung a második, ám ők a gyártók között is ugyanezen pozíciót foglalják el.


Az almás cég az előrejelzés szerint idén mintegy 27 milliárd dollárt fordít ezen kiadásokra, jövőre pedig elérik majd a 29 milliárdot. A növekedés mértéke is fontos, hiszen 2009-ben még alig 9 milliárd dollárt jegyeztek fel itt, az iPhone és iPad családok által elért sikerek viszont elkerülhetetlenné tették a beszerzések megugrását. A Samsung 2009 során még 10 milliárd dollárt, jövőre pedig 18 milliárdot költ majd ezen komponensekre, vagyis jócskán leszakadva követi majd az első helyezettet, ám mögötte hatalmas űr tátong, hiszen a többiek nem igazán tudják tartani a lépést. Tavaly egyébként a különböző vállalatok összesen 311 milliárd dollárt költöttek félvezetőkre, ez az összeg pedig belátható időn belül meghaladja majd a 400 milliárdot.

A Samsung a félvezetőgyártók versenyében is a második helyen található, ezen a területen a kategória megkérdőjelezhetetlen kiemeltjét, az Intelt követik a rangsorban. Utóbbi teljes bevételének 15 százalékát szerezte be ezen eladásokból, míg a Samsung esetében ez 9 százalék volt a tavalyi év utolsó negyedében. Még az Intel sem dőlhet azonban hátra, hiszen a mobil termékek előrenyomulásával nem követhetnek el ilyen szarvashibát. Maga a piac komoly veszteségeket szenvedett el tavaly, a Japánban bekövetkezett földrengés, valamint a thaiföldi árvíz nagy kiesést okozott, bár ezt némileg ellensúlyozta, hogy nem a csúcsszezonban következett be a két katasztrófa, így a meglévő raktárkészletekből enyhíteni tudták az így keletkező hiányt.


Több gyártó nem is emiatt, hanem a Qualcomm 28 nanométeres gyártósorának szűkös kapacitása miatt aggódik, mivel az LTE-hálózatok gyors szaporodásával (jelenleg 72, az év végére pedig 57 országban 134) és a kompatibilis készülékek terjedésével sokkal nagyobb igények keletkeznek majd ezen chipekre. Az év első három hónapjában a Samsung szállította le a legtöbb ilyen okostelefont, 57 százalékos részesedést szerezve, a második a Motorola volt 17, a harmadik pedig az LG lett 13 százalékkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • willcox #1
    "Az almás cég az előrejelzés szerint idén mintegy 27 milliárd dollárt fordít ezen kiadásokra, jövőre pedig elérik majd a 29 milliárdot. A növekedés mértéke is fontos, hiszen 2009-ben még alig 9 milliárd dollárt jegyeztek fel itt, az iPhone és iPad családok által elért sikerek viszont elkerülhetetlenné tették a beszerzések megugrását. A Samsung 2009 során még 10 milliárd dollárt, jövőre pedig 18 milliárdot költ majd ezen komponensekre, vagyis jócskán leszakadva követi majd az első helyezettet, ám mögötte hatalmas űr tátong, hiszen a többiek nem igazán tudják tartani a lépést." - ennek mi értelme volt? Az alma nem gyárt félvezetőt, kénytelen mindent megvenni. A samu gyárt, és emellett még vásárol is.