Berta Sándor

Az Android beszédvezérlését dicsérte Steve Wozniak

Az Apple társalapítója egy hosszabb cikkben dicsérte az Android beszédvezérlését. Emellett más pozitívumokat is kiemelt a Google operációs rendszerére épülő készülékekkel kapcsolatban.

Steve Wozniak a The Daily Beast nevű lapnak nyilatkozott és természetesen kitért az iPhone 4S-re, valamint az Androidra is. Az Apple társalapítója meglepő módon bírálta a készülék Siri nevű beszédfelismerő funkcióját, viszont dicsérte az Android hasonló megoldását. A szakember szerint az iOS beszédvezérlése jelentős mértékben romlott és ez különösen azóta figyelhető meg, mióta a funkciót integrálták az iPhone 4S modellekbe. Korábban sokáig használta a Siri-t iPhone 4 készülékén és nagyon elégedett is volt vele, azonban az iPhone 4S-en már közel sem úgy működik, mint ahogy azt megszokta.

Időközben a Siri már nem érhető el önálló iOS-alkalmazásként az App Store kínálatában sem, így, aki használni szeretné a funkciót, az kénytelen venni egy iPhone 4S-t, mivel más modellek esetében a Siri már nem elérhető. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a beszédfelismerés néha egész egyszerűen nem működik az iPhone 4S esetében. Mivel a Siri az Apple szervereihez kapcsolódik, így ha azok nem elérhetők, akkor a funkció nem használható. Emellett megfigyelhető az is, hogy a beszédfelismerés már koránt sem olyan hatékony, mint régebben. Emiatt a program számos parancsot félreért és néhány kérdéssel is meggyűlik a baja.


Wozniak számos példával érzékeltette a korábbi és a mostani Siri-verzió közötti különbséget. A régi változat megnevezte például a 87-nél nagyobb prímszámokat és konkrét válaszokat adott a kérdésekre, az új verzió minderre már nem képes. Ugyanakkor az Android hasonló funkciójának semmi szégyenkeznivalója sincs és jóval kevesebbet hibázik. Egy bizonyos éttermet az iPhone 4S és a Siri segítségével képtelen volt megtalálni, viszont a Galaxy Nexus készülékén, amin egy Android 4.0 (Ice Cream Sandwich) futott, gond nélkül rálelt az információra. Dicséretesnek tartja azt is, hogy az Android esetében sosem kap olyan üzenetet, hogy a szerver nem elérhető.

Wozniak nem csak az Android beszédvezérlését dicsérte, hanem a Google operációs rendszerének GPS-navigációját is. A Google Maps Androidos verzióját folyamatosan frissítik, miközben ugyanez nem mondható el a szolgáltatás iOS-os változatáról, így az Androidos okostelefonok tulajdonosai felár nélkül egy sokkal jobb navigációs megoldáshoz jutnak, mint az iPhone készülékek vásárlói.

Az Apple társalapítója ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hiányosságok ellenére továbbra is az iPhone az első számú mobiltelefonja. Szereti az iPhone szépségét, de azt szeretné, ha a készülék minden olyan funkciót tudna, mint, amit az Androidos okostelefonja. A szakember végül kitért az Android hátrányaira is: az operációs rendszert használó okostelefonok közel sem kezelhetők annyira egyszerűen, mint az iPhone, igaz, nem is sokkal bonyolultabbak. Aki hajlandó arra, hogy megpróbálja megérteni az Androidot, az ezután sokkal többet kap a pénzéért, mint egy iPhone-tulajdonos, s ez szerinte még akkor is így van, ha személy szerint gyűlöli, hogy ezt kell mondania.


A fejlesztők könnyebben jelentethetik meg az Android Marketen az alkalmazásaikat. Ez azért van, mert a Google sokkal kevésbé ellenőrzi az Android Marketet, mint az Apple az App Store-t. Wozniak nemrég beszélt a Foursquare egyik fejlesztőjével, aki az App Store bürokratikus ellenőrzési folyamatai miatt panaszkodott neki. Ez a gyakorlat hátráltatja, lefékezi a programok fejlesztését. Az Android Marketben ezzel szemben gyorsabban megjelentethetik és frissíthetik a fejlesztők a szoftvereiket.

Az iPhone 4S-t és a Siri funkciót tavaly októberben mutatta be az Apple. Néhány héttel később már beszámoltunk a Sirihez hasonló funkciójú Androidos Irisről, aminek az első verziója mindössze nyolc óra alatt született meg. Az iOS platformra egyébként tavaly november közepe óta létezik egy magyar nyelvű diktálóprogram.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balumann #72
    Ja a particionálást a clockworkmod recovery után érdemes, hogy tudd egyből telepíteni a másik romot, az alapon csak factory resetet lehet.
  • Balumann #71
    Én felraktam amúgy egy olyat, hogy live dmesg lite, ez az android töltést kicseréli ilyen "élő dmesg" figyelőre, mint a linuxoknál (azért tettem fel, hogy hátha kiderül belőle, mi kurja el a rendszert), na azóta nincs probléma.
    LauncherPro -t javaslom még felrakni, nagyon gyors és fasza.
  • Balumann #70
    Hát, a partícionálást (gen2-es gyári készülék esetén) ez alapján sikerült megcsinálnom.
    Sokféle leírás van egyébként, nekem így összeollózva sikerült összehoznom végül.
    Rootolás: Z4root -al (első lépés)
    Clockworkmod recovery flashelése: Rom Manager Premium (torrentről :-S ).
    Utána meg már ez alapján, First Strike rom nálam bevált.
    Valamiért nekem eleinte elég sokszor halt be az egész (újraindításkor), többször csináltam restoret, de valószínűleg a smb server, vagy az ftp szerver vagy valamelyik nemkívánatos alkalmazás tett be neki. Időnként érdemes egy backupot csinálni a recoveryben, hogy ha elszáll lehessen visszaállítani :S
    Lekopogom, mostmár egy jóideje tökéletesen megy, újraindításkor is elindul, és most is teli van pakolva mindenfélével.
  • narumon #69
    Nincs valahol egy leírás erről? Valami egyszerű szájba rágós. Barátomnak van egy ilyen ZTE-je nagy szivacs az egész a gyári szofttal.
  • narumon #68
    Mondjuk Wozniak utoljára tán 78-ban volt belsős :)
  • narumon #67
    Kivéve azt a kellően nagy százalékot akinek eleve itunesban van az összes zenéje rendszerezve, karbantartva. Úgy USA nagy részének...
  • M2 #66
    Már látom, hogy te simán csak hülye vagy, azoknak meg egyik gyártó se csinál telefont.
  • Balumann #65
    Miliószor lezajlik ez az apple vs android vita, de a konklúzió végülis mindig ugyan az.
    Apple termékek: stabil, gyors, kevesebb igénytelen vagy használhatatlan alkalmazás, viszont erősen korlátozott és drága
    Android: kevésbé stabil (nekem már kellett párszor restore-t csinálni, clockworkmoddal szerencsére tudok backupolni), több alkalmazás (az alkalmazásoknak több "joga" van a rendszerben, pláne root esetén), sokkal több mindent meg lehet oldani, mint jailbreakelt apple telókon.

    Én személy szerint nem bántam meg, hogy egy ZTE Blade telót vettem, habár igazából úgy lett jól használható, hogy sikerült átpartícionálni, és 2.2 helyére felrakni egy 2.3.7-es (cyanogen7) romot. Viszont ez szerintem NEM az Android hibája, hanem a ZTE-é, hogy nem volt képes a frissítéseket biztosítani ehhez is.
    Tehát itt érdemes mindenfélét baszakodni vele, de ez nem is az az árkategória azthiszem, amit össze lehetne hasonlítani mással. (34e-ért kártyafüggetlenül).
  • caius marius #64
    Gigalike! :)
  • usersg #63
    "Ez a Wozniak kajak bolond."

    Ezt szeretem az almafanokban.... Negatív kritikát még akkor sem fogadnak el a kedvencükről, ha azt egy belsős, a termékeket és a céget tökéletesen ismerő fejes mondja ki. Inkább lebolondozod, mint elfogadd a véleményét, ami jóval megalapozottabb, mint egy átlag almafelhasználóé.
    Egyébként sem azt mondta hogy "szar", hanem azt, hogy vannak elmaradásai bizonyos területeken a konkurenshez képest. Azért ez nem olyan nagy tragédia, hogy az egyszeri alma user vonat elé vesse magát....