Berta Sándor

99 dollár a világ első Android 4-es táblagépe

A MIPS Technologies és az Ingenic Semiconductor nevű kínai processzorgyártó bemutatta a világ első Android 4.0-s tábla PC-jét, amely az árával hódíthat, hiszen mindössze 99 dollárba kerül.

A Novo7 nevű eszköz amerikai-kínai koprodukcióban készül és a gyártók nem csak a kínai piacra szánják, hanem Nyugatra is exportálni kívánják. A 7 collos képernyővel felszerelt készüléket a PCWorld információi szerint egy 1 GHz órajelű processzorral látták el. Az Ingenic által gyártott CPU hivatalosan a JZ4770-es jelölést kapta és a MIPS architektúrájára épül. A JZ4770 egy 65 nanométeres gyártási eljárással készülő SoC-chip, így a táblagép keveset fogyaszt. A gyártó adatai alapján az akkumulátor üzemideje videolejátszás esetén 8 óra, internetezésnél 7 óra, míg játékok futtatásakor 6 óra. A készenléti idő pedig 30 óra.


A grafikus egység a Vivante GC860 típusú GPU-ja, amelynek az órajele 444 MHz és amely lehetővé teszi a 3D-s játékok megjelenítését, ugyanakkor támogatja az 1080p-s felvételek lejátszását is. A készüléket ellátták egy HDMI 1.3-as kimenettel és az alacsony ár a felszereltsége megfelelő. Van két kamera, az előoldali VGA-felbontásra képes, a hátoldali 2 megapixeles; továbbá egy IEEE 802.11b/g/n szabványú WLAN-modul, egy USB 2.0-s port és egy SD memóriakártya-bővítőhely.

A Novo7-et a Google hivatalosan is minősítette, így teljes mértékben támogatja az olyan szolgáltatások, mint a Google Maps, a Gmail, a Google Music és a Google Talk használatát, azonban az Android Marketről a felhasználóknak le kell mondaniuk. Bár a tábla PC-t egyelőre csak Kínában árulják, idővel felbukkanhat Európában is. A két cég már tervezi a 8 és a 9 collos kijelzővel szerelt változatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #24
    Bármi, ami ZTE az jó? Ez azért erősen elvakult álláspont.

    Nem attól lesz valami fos, mert kínai a gyártó, hanem mert kínaiak a minőségi követelmények.
  • finizlik #23
    elmondanám neked, hogy a ZTE is kínai mégis ver mindent ár / érték kategóriában.

    Mellesleg minden kínai de sebaj.
  • levente68 #22
    Hát, ennyi adat nekem kevés, ez akár jó is lehet, akár nem.
    Ha ICS megy rajta, akkor azért annyira gyenge nem lehet.
    Ami érdekes, hogy az Angry Birds-öt említi a fickó, tehát ha megy rajta, de nem natívan, akkor azért valamit tud, nem?

    De aki szerint ez az ár sok érte, az nézesse meg magát orvossal!

    Nem keveset ad azért ennyiért.
  • Komolytalan #21
    Telefonodon csinálsz wifi hotspotot, és kész is vagy.
  • Komolytalan #20
    És te miből gondolod, hogy megér 20K-t? Ha szar az érintőképernyője - ami kínai csodáknál esélyes -, akkor nem ér egy forintot se.
  • Inquisitor #19
    "Aham, és drivert hogy kanyarintasz rá?"
    Lehet itthon is kapni boltban "olcsó" Tabletet, méghozzá olcsó kínait, és nem fogod elhinni, de a leírásában ott van melyik modemekkel működik tutira. Ahogy néztem szinte az összes itthon forgalomban lévővel. Az azért mond neked valamit, hogy az Android Linux kernelen fut? És meg fogsz lepődni ahhoz vannak ám driverek ...
  • narumon #18
    "Erősen elgondolkodtatós kütyü. Hol a szívatás?"

    Konkrétan ezt a típust nem láttam, de egy-két olcsó kínai tablet után:
    - a proci általában egy fos, az hogy 1Ghz az semmit sem jelent, kb olyan adat mintha azt mondanád, hogy kék
    - a kijelzőjük használhatatlanul szar csakúgy mint az érintő képernyő.
    - garancia vagy van vagy nincs
    - az összeszerelés és az anyagok minősége igazi zsibvásári piaci szinten van.
  • Dave64 #17
    Kicsit benéztem, külső 3G-t támogat csak, valószínüleg az usb-n keresztül. Ha pedig így behirdették, támogatottságban is ott kell lennie. Nincs szándékában saját maga alatt vágni a fát.
  • kvp #16
    A mips teljesitmenyevel nincs gond, de a nativ alkalmazasok jo resze (pl. angry birds) jelenleg nem tamogatja. Minden uj architekturat fel kell venni a fejlesztoi kornyezetbe, majd be kell allitani a leforditani kivant project-ben, hogy milyen nativ kodot ker az ember. Jelenleg a programok tobbsege csak arm-ra van leforditva, egy reszuk pedig arm-ra es x86-ra is. Ezek melle kellene a mips-et felvenni, megnezni, hogy a c-s kodot nem erinti-e hatranyosan a dolog (fordul-e), majd minden erintett nativ alkalmazast ujraforditani.

    Persze a tisztan java alapu programokat ez nem erinti, de a komolyabb jatekok kozott rengeteg nativ alkalmazas van, hogy maximalis teljesitmenyt erjenek el. (pl. egy 3D-s mmoprg-nel ez eleg sokat szamit) A market jelenleg szuri az alkalmazasokat a celplatform alapjan, tehat csak azokat latja az ember amik valosznuleg mennek is a keszuleken.
  • Dave64 #15
    Srácok, mielőtt nagy vitákba mennétek bele, csekkolhattátok volna a cucc specifikációit. Pont azzal reklámozzák, hogy mindig online lehetsz, mivel 3G-t is támogat, nem csak wifit. Cikk írója is kiemelhette volna. Kapcsolódik a témához, ill. az eszköz főbb tulajdonságaihoz. :)