Berta Sándor

Több százezer előrendelés a Kindle Fire táblagépre

Óriási az érdeklődés az Amazon által nemrég bemutatott táblagéppel kapcsolatban. Bár még az Egyesült Államokban sem lehet megvásárolni, az előrendelések komoly mennyiségben gyűlnek.

A Cult of Android nevű oldal belső dokumentumokra hivatkozva arról írt, hogy a bemutatót követő öt napban összesen több mint 250 000 előrendelést jegyeztek a Kindle Fire tábla PC-kre. A portál munkatársai éppen ezért abból indultak ki, hogy az eladási mennyiségek megközelíthetők majd az iPad 2 forgalmát is. Ehhez ugyanakkor az kellene, hogy az Amazon az előrendelések száma a november 15-i hivatalos startig legalább ilyen mértékben növekedjen. November 15-ig így összesen 2,5 millió készülékre érkezhet előrendelés. Az iPad 2-ből az első hónapban szintén ennyit sikerült értékesíteni.


A Cult of Android bizonyítékként az Amazon belső rendszerének képernyőképét is megjelentette, ami alátámasztotta a 250 ezres előrendelési adatot. Mindez azt jelenti, hogy ha a Kindle Fire már most kapható lenne, akkor naponta 50 000 darab találna belőle gazdára. Bár kérdéses, hogy az Amazonhoz november 15-ig valóban 2,5 millió előrendelés fog-e beérkezni, ám ettől függetlenül az már most látszik, hogy a Kindle Fire óriási siker lesz, különösen annak tükrében, ha megnézzük a konkurens termékek eladási adatait.

A Motorola Xoomból az év elején másfél hónap alatt összesen 100 000 darabot sikerült eladni. A Blackberry PlayBook sem büszkélkedhet jobb eredményekkel: az első hónapban 250 000 eszköz talált gazdára. Vagyis úgy tűnik, a kérdés már csak az, hogy a Kindle Fire képes lesz-e megszorongatni az iPadet.

A Kindle Touch ugyanakkor közel sem fogy olyan jól, mint az új tábla PC. A készülék WLAN-os, illetve 3G-s verziójából eddig összesen 32 000 darabot adtak el. Ez ugyan nem feltétlenül rossz eredmény, de kimagaslóan jónak sem nevezhető. Jeff Bezos, az Amazon vezetője szeptember végén mutatta be a cég legújabb táblagépét, illetve elektronikus könyvolvasóit. A Kindle Fire-t kifejezetten jól fogadta a webes közösség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #15
    Kb senki se vett még 2. tabletet. 1x meg bárkit át lehet b.szni, lásd pl deviza hitelek. A tablet ha megmarad a jelenlegi használhatósági színvonalán ugyanúgy kipukkanhat mint a netbook lufi.
  • kicsibicska #14
    Látom nagyon magabiztos vagy, gondolom van tapasztalatod, milyen a Kindle Fire-en olvasni?
  • Julius Caesar #13
    A sima Kindlet fogtam a kezemben, és igen kellemes érzés rajta olvasni. Pár oldla után meg teljesen hozzászoksz. Ne úgy képzeld el, mint a rendes monitorokat meg kijelzőket. Szép, organikus színei vannak.
  • asgh #12
    Szerintem simán eléri az iPad forgalmát a Kindle Fire, főleg mert nem az iPad, hanem a többi androidos tablet konkurenciája. Pont azt spórolták ki belőle, amitől az iPad a duplájába kerül, így mindenki eldöntheti, hogy kell-e neki kamera, gps, giroszkóp, stb. Ha nem, akkor jó a Fire, ha igen, akkor ott az iPad. Az boríthatja már csak a képet, ha az apple áll elő egy alsókategóriás tab-al (valószínűtlen), vagy az Amazon a Fire sikerére építve egy felsőkategóriással (erre van esély, de még messze van), esetleg az Amazon átáll egy saját oprendszerre és a szolgáltatásaival együtt licenszeli azt más gyártóknak.

    OFF:
    Kicsit mulatságos már így pár évvel a tabletek megjelenése és nyilvánvaló sikere után még mindig azon vitatkozni, hogy kell-e egyáltalán tablet. Abból, hogy valakinek nincs szüksége egy adott termékre, még egyáltalán nem következik, hogy senki másnak sem. Kb. olyan ez a hozzáállás, mint amikor Sanyibácsi Mucsajröcsögéről lesajnálja a városi autókat, mert azokkal nem lehet trágyát hordani.
  • Landro #11
    nem folyik ki, teljesen más a kijelzője
  • Komolytalan #10
    Könyvolvasásra a "classic" Kindle a legjobb választás - ez nem is kérdéses -, immár 100USD alatti áron. Az ár azért is érdekes, mert az iPad helyett vehet az ember egy Kindle Fire-t, meg egy Kindle-t, meg 1 év korlátlan hozzáférést az amazon digitális tartalmakhoz...
  • galmat #9
    A helyesírási hibákért elnézést, kicsi már későn van, de utálom, mikor bejönnek az üzletbe az emberek és minden 2. azon röhög, hogy "hééé, Józsi, mi ez? Telefonálni hogy lehet ezzel?" Mert kb fogalmuk nincs, mi az a tablet, és amúgy is, hogy lehet ezt telefonnak nézni....
  • galmat #8
    Netezni, könyvet olvasni hosszú távon telefonon elég??? muhahahahaha.....
    Na ne röhögtessél már, telefonon állandóan lapozni kell, mert alig fér ki valami a képernyőre. Netezésnél meg veszettül kell zoomolgatni az olvasás, hoz jobbra balra mászkálni a zoomolt képen keresni a cikkek képeit stb...
    Ja és remélhetőleg iphone-d van, mert ha nem a kis képernyőre rájön az érthetetlen akadás a böngészőkben...
  • kicsibicska #7
    Azért a Kindle Fire-től is ugyanúgy kifolyik a szemed, mint az iPadtől vagy az okostelefontól is.
  • nagypite #6
    4"-os telefonon könyvet olvasni? lehet... de mire a végére érsz kifolyik a szemed