Gyurkity Péter

Tegra 3-ra épül az Asus Padfone

A cég a korábbi híreknek megfelelően jövőre dobja piacra saját okostelefonját, amely azonban nem a Qualcomm chipjére épül majd. Az nVidia jövőre csúsztatja idei célját, a Galaxy Nexus pedig gyorsan terjed Európában.

Elsőként még a nyár kezdete előtt bukkant fel a hír, hogy az Asus egy tábla-okostelefon hibriden dolgozik, amely hónapokkal az akkori bejelentést követően jelenne meg a piacon. Ezt követően több értesülés is elterjedt az internetes sajtóban, most pedig arról olvashatunk (hallhatunk) egy friss podcastban, hogy a készülék jövőre érkezik, egy rivális chipre épülve.

Az Asus Padfone eszerint az nVidia új Tegra 3 chipjére alapozza szolgáltatásait, megjelenése pedig a Mobile World Congress 2012 alatt esedékes, vagyis a februári rendezvény előtt nem valószínű, hogy kipróbálhatjuk a megoldást. Az említett chip a Transformer Prime táblában is megtalálható, így logikusnak tűnik a lépés, bár hivatalos információ még mindig nem bukkant fel a fejlesztésről, legalábbis olyan beszámoló, amelyben részletesen kiveséznék a belsőségeket. Az biztosnak tűnik, hogy a CES alatt még nem áll majd készen a gyártó, ám további információk így is felbukkanhatnak az elkövetkező hetekben.


Az nVidia a maga részéről idén szeretett volna 25 millió Tegra 2 processzort leszállítani, ez azonban nem jött össze, ami elsősorban nyilván az Apple és a Qualcomm folyamatos térhódításának köszönhető. Dacára annak, hogy fejlesztésük immár 11 okostelefonban és 23 táblában megtalálható, a célt biztosan nem fogják elérni, ezért úgy határoztak, hogy azt áttolják a következő évre, a feladatot pedig az új Tegra 3 chipre hárítják át, amely elődjéhez képest jóval nagyobb eséllyel száll majd versenybe. A Tegra 3 tehát 2012 során legalább 25 millió példányban hivatott helyet kapni a különböző megoldásokban, egy évre rá pedig az új Windows 8 operációs rendszerre építve szeretnék a különböző ARM-fejlesztéseken bebetonozni pozíciójukat.

A Google háza táján is akadnak hírek, hírmorzsák, hiszen az Egyesült Királyság után a múlt hét második felében már Németországban is felbukkant a Galaxy Nexus okostelefon, így a terjedés ütemére nem lehet panasz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RoyalPredator #3
    Koreai Steve Jobs?

    Ez egy régi concepció, aztán nem véletlen nem alkalmazták.
    Nem fizikálisan, hanem vezeték nélküli kapcsolattal kell szinkronizálni ezeket a készülékeket, h a telefont pl meg se kelljen fogni.

    Nem mellesleg Apple trükk prezentáció.
  • tz19 #2
    off: félelmetes ahogy vakuzzák a kivetített képet, egy sem gondolkozik, hogy azt nem lehet vakuval megvilágítani? A fény eltünteti! MEGALOL
  • passatgt #1
    hihetetlen ez a figura:D