Gyurkity Péter

3G/4G modullal jöhet a Tegra 4

Miközben az nVidia egyelőre a harmadik generáció előnyeit hangoztatja, ezzel egy időben pedig megtízszereznék az okostelefonok szegmensében elfoglalt súlyukat, a negyedik sorozat új funkciókkal egészülhet ki.

Az elmúlt hetekben még arról írtunk, hogy a Tegra 3 a cég szerint nagyjából ötszörös gyorsulást ígér a jelenlegi generációhoz képest, a napokban pedig arról érkezett hír, hogy szeretnék drámai mértékben megnövelni saját súlyukat az okostelefonok piacán. Ez nem meglepő, hiszen bár a Tegra 2 eddig több tucatnyi eltérő dizájnt hódított meg, ezek egyike sem idézett elő nagy robbanást, így van mit behozni a riválisokkal szemben.

Az nVidia vezetése nagy reményekkel néz az elkövetkező időszakra, szerintük az évtized közepére már minden második ilyen készülékben Tegra chip lehet majd, ám ez egyelőre még távolinak tűnik. Nem véletlen, hogy már szivárognak a hírek a negyedik generációról, amely a most következő ötszörös ugráshoz képest megduplázza majd közvetlen elődje teljesítményét, és az Icera nevű vállalat felvásárlása révén új modullal egészíti ki az új chipeket. A Icera ugyanis rádiós modulokra koncentrál, ezek megszerzése pedig lehetővé teszi a 3G/4G baseband processzor integrálását a meglévő dizájnba, vagyis a Qualcomm Snapdragon chipek példáját követve a jelenleginél nagyobb integrációt kínálnak majd, különösen a kommunikációs funkciók terén.


Ez nagyot lökhet a Tegra-vonal elfogadottságán, több gyártó veheti majd igénybe ezeket a chipeket, mivel az integráció egyben a költségek leszorítását is lehetővé teszi számukra, így az nVidia fejlesztései még több, akár egészen olcsó készülékben is otthonra találhatnak majd. Sajnos egyelőre nem sokat tudni ezen kívül a Tegra 4-ről, mindössze azt vehetjük biztosra, hogy 28 nanométeres gyártástechnológiával készülnek majd a processzorok, amelyek programozható, GeForce-osztályú grafikus vezérlővel egészülnek ki. Nem tudni viszont, hogy a jelenleg még Wayne kódnéven emlegetett sorozat tagjai két, illetve négy magot tartalmaznak-e majd, illetve hogy ezek Cortex-A9, esetleg Cortex-A15 magok lesznek-e.

Jövőre kiderül, hogy a Wayne (Tegra 4) pontosan mit is kínál majd a fentiek mellett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sola #5
    2 magra nem fogják tudni visszavenni a Tegra4-est ha tartani akarják a beígért teljesítménynövelést.

    Az a minimum, hogy átállnak A15-re és felhúzzák az órajelet 2-2,5 Ghz-re. A 28nm-es technika ezt lehetővé kellene tegye.

    Nem sem biztos, hogy ártana ha aszimetrikus-ra vennék a magok terhelhetőségét (a Tegra2 SMP-s),mert 4 magnál ez már lehet, hogy hozna megtakarítást (bár lehet, hogy az ARM magok felett ez nem annyira nagy probléma, ellensúlyozható a magok terheléscsökkenése mentén előálló fogyasztáscsökkenéssel).
  • Sir Cryalot #4
  • Sir Cryalot #3

  • sanyicks #2
    Megy a nyuszika az erdő szélén és egyszer csak leesik...
  • coolbboy83 #1
    Go Flame :-) Elő a fotelekkel :-)