Gyurkity Péter

Okostelefonnal készül az Asus és az Acer

Friss értesülések szerint mindkét gyártó Android alapú okostelefonokkal készül, amivel saját súlyukat szeretnék növelni. Készülékeik már az első félév során megjelenhetnek a boltokban.

Tajvani források arról számoltak be, hogy az Asus és az Acer is saját termékvonalának jelentős mértékű kibővítésére készül az idei évben. Az új készülékek a meglévő és a már korábban bejelentett változatok mellett érkeznek majd, igazi érdekességük pedig az Android operációs rendszer lesz, amely az egyetlen igazi eltérést jelenti majd a családok egyéb tagjaihoz képest.



Az első félévben az Asustek-Garmin márkanév alatt megjelenő újabb okostelefonokra számíthatunk, amelyek közül néhányat már most, a napokban a megrendezett Mobile World Congress (MWC) találkozón bemutattak. Ezek közül a Nuvifone G60 Linux operációs rendszerre, az M20 pedig Windows Mobile szoftveres háttérre épül . Az Android-alapú változatok valamivel később jelennek majd meg, azt nem tudni, hogy mikor. Arról sajnos nem esett szó, hogy ezen készülékek pontosan milyen technikai specifikációval érkeznek, illetve hogy milyen áron juthatunk majd hozzájuk - a cég egyelőre mélyen hallgat saját terveit illetően.

Az Acer várható újításairól már korábban hírt adtunk, mivel a cég érdekes prospektust küldött szét partnerei számára. Ebben a rendezvényen bemutatandó készülékekre hívták fel figyelmüket, amelyek főként a korábban a Windows Mobile platformra fókuszáló, azóta az Acer által felvásárolt E-Ten Information Systems cég fejlesztéseire épülnek. Ez nem túl meglepő, hiszen a gyártó maga is erre a szegmensre fókuszál, a vállalat útitervére hivatkozó források szerint azonban két Android-alapú megoldással is készülnek, amelyek még az idei év vége előtt felbukkannak majd a piacon.

Az Acer ezzel szeretné növelni részesedését a piacon - meglátjuk, milyen sikerrel teszik majd ezt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • roliika #5
    Jah..ma meg júúzer experiensznek by Microsoft.
  • kvp #4
    Az asus eddig is arult telefonokat, bar csak windows mobile-lal es nem olyan rosszak. Az uzleti valtozatok (office-szal, gps-el, erintokepernyovel) egy kozepkategorias sima telefon araba kerulnek (a kartyafuggetlen arakat nezve). Mivel a telefonok hardvere egyre inkabb a laptop kategoriaba esik (most kb. egy PII-esnek felelnek meg), ezert egyertelmu, hogy ezekhez is egy szamitogepgyar keszitse a hardvert. (ha jol latom lesz windows-os, sajat linux-os es google linux-os) Ha meg egy kicsit fejlodnek es kijonnek a telefon meretu x86-os intel atom alaplapok is, akkor akar a windows xp is mehet rajtuk. (otthon meg ha kell, ra lehet dugni oket a nagykepernyos tv-re) Ezt hivtak az elmult evezredben konvergencianak.
  • smv #3
    Ott a pont:) Sajnos arra kínosan ügyelnek, hogy verseny ide vagy oda, de nehogy olcsón adják a cuccokat.
  • jaspercry #2
    vagy nem......midegyik kurva drága
  • BB7 #1
    Ha versenyezni fognak, az jó lesz nekünk, az árakat tekintve!