Ötvös Tibor

A játéktörténelem legnagyobb csavarjai - 1. rész

Emlékszik még valaki, hogy mit érzett, mikor a Fűrész első részének végén felkel Jigsaw a földről? Vagy a Közönséges bűnözők befejezése? Emlékezetes csavarok, melyek sokak fejében mély nyomot hagytak.

Most a játékvilág legnagyobb csavarjait, legemlékezetesebb pálfordulásait vesszük számba, szóval aki valamelyik játékot nem vitte még végig és nem akarja megismerni a történet lezárását, a csattanóját, akkor az hagyja ki ezt a cikket.

Star Wars: Knight of the Old Republic
A BioWare egyik klasszikus a sok közül. Az akció-RPG főhőse egy köztársasági hajó fedélzetén tér magához és csak annyit tud, hogy egy bizonyos Darth Malak vette célba a hajót. Hősünk később rájön, hogy a lovag Darth Revan követője volt és úgy határoz, hogy mindkét Sith lordot legyőzi. A sztori végére azonban kiderül, hogy mi vagyunk Darth Raven és a Jedi Tanács agymosásának köszönhetően álltunk a Jó oldalra - de ez nem jelenti azt, hogy ott is kell maradnunk.


Resident Evil
A sorozat első részének végén olyan dologra jövőn rá, ami a széria későbbi részeire is nagy hatással van. A S.T.A.R.S. Alpha Csapat vezetője egy bizonyos Albert Wesker, aki - mint kiderül - mindvégig az Umbrella vállalatnak dolgozott, mint beépített ügynök. Azóta Wesker a széria fő gonosza lett.

Braid
A Braid az utóbbi évek egyik leginnovatívabb platformere, melynek lezárása is nagyon meglepőre sikeredett. Az utolsó pályán hősünk, Tim elindul a hercegnő megmentésére - legalábbis látszólag. Mert mint a végén kiderül, a pálya tulajdonképpen visszafele ment - vagyis a hercegnő előlünk menekült, mert mi vagyunk a szörnyetegek, akik elrabolták őt.


inFamous
Az inFamous hőse egy Nathan Cole nevezetű futár, aki a véletlennek köszönhetően emberfeletti képességekre tesz szert. Ezt egy bizonyos Kessler nevű férfi ellen akarja felhasználni, aki megöli Trisht, hősünk barátnőjét. A játék végén azonban kiderült, hogy Kessler nem más, mint Cole jövőbeli énje, aki azért öli meg tulajdonképpen a saját feleségét, hogy Cole készüljön fel a Szörnyeteggel való találkozásra és ne legyenek érzelmi kötelékek, mint nála voltak.

Silent Hill 2
A Silent Hill időtlen klasszikus és a mai napig az egyik legjobb túlélő horrornak tartják. A második rész sem sikerült rosszul, melynek főszereplője egy bizonyos James Sunderland, akit halott felesége, Mary levele csal a városba. Ám mint kiderül, James már korábban is járt itt és tulajdonképpen ő ölte meg a nejét.

S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl
A S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl hasonló megoldással operál, mint a KOTOR. A hős elméletileg Strelok ellen indul harcba, hiszen a PDA-ja folyamatosan azt szajkózza, hogy meg kell ölnie. Azonban a kalandjaink végén rájövünk, hogy a Mesterséges Intelligencia, ami a parancsot adta elromlott, hiszen mi vagyunk Strelok és magunkat ugye nem ölhetjük meg.

Természetesen vannak még a tarsolyban nagyon meglepő fordulatok, így egy második cikkben ezekkel is foglalkozunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Adam815 #14
    Oh, igen, a Braiddel játszottam, hát tátva maradt a szám, aztán nem győztem utána nézni pár dolognak, hogy mi is történt pontosan, hogy is történt, sok minden olyan szimbolikus volt benne és a vége tényleg egy nagy csavar volt.
  • Wittgen #13
    Az ám, az egyik legnagyobb magyar JÁTÉK.
  • Ender Wiggin #12
    Sokáig lehetne sorolni a fordulatos játékokat, filmeket, de ezért azt nem lehet mondani, hogy váratlan volt a legtöbbjük.

    @kanduhr: "Chaser c FPS legvége" ja, egy az egyben Total Recall, mikor Quaid rájön, hogy végül is a főgeci, Hauser.
  • NEXUS6 #11
    HeavyRain nálam kiverte abiztosítékot, szeritem filmben is oszkáros történet.
    De nekem a Lair sztorija is bejött anno, hiába volt bukás a játék.
  • wraithLord #10
    Mármint minden addig megismert háttérinfóval... :)
  • wraithLord #9
    Nekem elég hitelesnek tűnt a szituáció, és minden ismert háttérinformációval és egyéb aprósággal együtt bőven elég volt ahhoz, hogy ne csak sejtsem, hogy én vagyok Strelok.
  • COOLancs #8
    Na és az SW? ~spoiler~Én vagyok az apád~spoiler vége~ xDDD
  • Molnibalage #7
    Hát a Newcomer miért maradt ki...?
  • kanduhr #6
    Chaser c FPS legvége.
  • sanyicks #5
    Az agropromos ájulásnál inkább csak sejteni lehet, biztosan csak később derül ki. És a clear sky végén derül ki az egész dolog a stalker titkairól.