Berta Sándor

Az internet szabadsága mellett állt ki a brit külügyminiszter

Wiliam Hague brit külügyminiszter a kibertérről rendezett londoni konferencián szólalt fel egy olyan világháló mellett állt ki, amelyre nem a cenzúra és az ellenőrzés jellemző.

A politikus beszédében kiemelte: a szabad véleménynyilvánítást és az információkhoz való szabad hozzáférést világszerte online is lehetővé kell tenni. Hague hangsúlyozta, hogy az emberi jogok univerzálisak, a kulturális különbségek nem jelenthetnek kifogásokat arra, hogy ezeket a jogokat bármely állam is korlátozza. Ugyanígy nem lehet egy kisebbség, a terroristák, illetve a bűnözők elleni harc hivatkozási alap a cenzúra bevezetésére vagy alkalmazására.

Szerinte az internet nem különül el a társadalomtól, éppen ezért nem is lehet külön rendszerként tekinteni rá. Sokkal inkább a társadalom részét képezi és visszatükrözi az ott zajló folyamatokat, történéseket. Ezt a technikát éppúgy fel lehet használni jó célokra, mint ahogy vissza is lehet élni vele. Lehetővé teszi a véleménynyilvánításokat, de akár elnyomásra is használható. Ugyanakkor a valódi világban nem elfogadott viselkedési formák a kibertérben sem elfogadhatók.


William Hague

Hague beszédét közel sem fogadta osztatlan elismerés. Az Index on Censorship brit szervezet közleményében bírálta a brit külügyminisztert azért, mert a kormánya kétszínű. Miközben Hague a véleményszabadság mellett áll ki, a szigetországi kabinet - ifjúságvédelmi és szerzői jogi megfontolásokból - szigorúbban szabályozná, hogy a felhasználók milyen tartalmakhoz férhetnek hozzá. Emellett a kormány azt is tervezi, hogy hatékonyabban lép fel a terrorizmus ellen és ennek szintén az emberi jogok látnák a kárát. A közlemény aláírói között van Cory Doctorow, Jevgenyij Morozov, Simon Davies, a Privacy International igazgatója és Jim Killock, az Open Rights Group ügyvezető igazgatója.

A londoni Kibertér Konferencián politikusok, cégek vezetői, nem kormányzati szervezetek képviselői és tudósok beszélgettek a kibertér kihívásairól és jövőjéről. A meghívott vendégek között volt Jimym Wales, a Wikipedia alapítója; Neelie Kroes európai uniós biztos; Howard Schmidt, az amerikai elnök kiberbiztonsági ügyekért felelős koordinátora; Harry van Dorenmalen, az IBM európai vezetője; Eugene Kaspersky biztonsági szakértő és Rod Beckstrom, az ICANN első embere. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter ugyanakkor jelezte, hogy családi okok miatt nem megy el a rendezvényre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #9
    nagyon érdekes, hogy erről ír az sg, de az Usa cenzúra törvényéről már nem...
    url: Példátlan szigort vezetne be az új amerikai internettörvény
  • Rotyoka #8
    Julian-ra is ráfogták hogy erőszakol és mégsem.


    Semmibe nem kerül kimenni az utcára keresni 2 kurvát adni neked 10 millió $-t hogy ezt hazudják.
  • ugh #7
    Ja, pofazik rola, aztan mega terroristakra fogva szigoritana.
    Milyen jo, hogy mindent rajuk lehet kenni.
    Kivancsi lennek a vilagon hany terrorista cselekmeny mogott al a cia meg a kozelkeleti haverjaik es az adott orszag kormanya.
    Ezt a hasbaakasztast ....
  • kvp #6
    Kb. 16 evesen beszelt eloszor a konzervativ part elott, korabbrol nem tudni. Azota politizal, mas munkat nem lattam az eletrajzaban (a munkaszervezesi tanacsado nem igazan minosul valodi munkanak). Teljesen tankonyv szerinti az eletutja, foleg politikusi szemszogbol. Ez persze nem akart sem pozitiv, sem negativ kritika lenni. Mindenesetre legalabb realistan latja a helyzetet, bar megoldast nem talaltam az altala elmondottakban, de azt viszonylag jol meg tudja indokolni, hogy a teljes cenzura miert hasznalhatatlan a modern tarsadalom szamara.
  • naxa #5
    pontosan hány évre visszamenőleg néztél utána?
  • kvp #4
    Utannaneztem es egy viszonylag normalis poltikus kepet latni, nem mindig harcol tisztessegesen, de megvannak a sajat elvei, tipikusan brit vilagszemlelettel. Terrorizmus es egyeb szempontjabol kemenyebben iteli el a terroristakat mint az amerikai konzervativok, de realista, azaz az orszaga erdekeit nezi es nem a nemzetkozi torvanyeket vagy az erkolcsot. Pedofiliaval vagy nok zaklatasaval sem vadolhato, soha senki nem latta meg hogy akar csak ranezett volna egyre. :-)

    Egyebkent a beszede is realista, latja hogy mire jo a net, milyen veszelyeket rejt es nem az elvi problemakat akarja megoldani, hanem azt nezi, hogy a tarsadalom szempontjabol mire jo es realisan mit lehet vele kezdeni. Nem allt ki az internet szabadsaga mellet, csak azt mondta hogy az interneten is ugyanakkora szabadsagot kell alkalmazni mint a tarsadalomban altalaban. Ez persze barmi lehet, amit a kormany eldont, de a lenyeg, hogy nem kell megkulonboztetni a sarkon beszelgeto embereket egy forumban beszelgeto emberektol, mindkettore ugyanolyan torvenyeknek kell vonatkozniuk. Ha a neten tilos beszelni, akkor ezt az utcan is be kell tiltani, ha meg az utcan szabad, akkor a neten is engedni kell.

    Az, hogy ez mennyire jo vagy rossz otlet, majd az ido es a politikusok eldontik...
  • Dluinet #3
    kimaradt a "nőket erőszakol meg" lehetőség
  • Rotyoka #2
    Jóarc, de szerintem terrorista és pedofil. Ezen felül holokauszt tagadó antiszemita senki!
  • sanyicks #1
    szerintem a csávót hamarosan megölik/öngyilkos lesz/"baleset" éri/benáczul(régi nevén "kiátkozzák"/kiderül hogy pornószínész volt.