Gyurkity Péter

2015-re mindenki érintőképernyős okostelefont vesz

Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy belássuk: az okostelefonok rohamos terjedésével hamarosan a globális piacon is fontos mérföldkőhöz érkezhetünk, amely ezen készülékek egyértelmű elsőbbségét jelzi majd. Az sem jelent nagy meglepetést, hogy az új megoldások szinte kivétel nélkül érintőképernyőre támaszkodnak, ám a hardveres oldal többé már itt sem képes egymaga biztosítani a sikert, ehhez a megfelelő appokra is szükség lesz. Egy évtizede még egy asztali operációs rendszer váltott ki ehhez fogható érdeklődést, ma már a mobil eszközök viszik a prímet, az elkövetkező időszakban pedig a multi-touch, illetve a 4G tökéletesítése adhat újabb lendületet a fejlesztésnek.

Az iSuppli közzétette legújabb előrejelzését, amelyben kifejezetten a már említett okostelefonokra, azok terjedésének ütemére fókuszálnak, igyekezvén megjelölni a fontos fordulópont évét, amikorra alapvető módon változik majd a piac helyzete. Véleményük szerint ez az év 2015 lesz, ekkor ugyanis már több mint 1 milliárd készüléket szállítanak majd le a különböző gyártók, ami a teljes mobilpiac 54,4 százalékát tenné ki. Ez a szám már csak azért is jelentős, mert idén még 500 millió alatt lesz az éves forgalom, a teljes piac mintegy egyharmadát uralják majd az okostelefonok, miközben 2009-ben még csak 15,8 százalékról beszélhettünk.


A növekedés elsöprő erejét egyértelmű módon az olcsóbb változatok adják, amelyek főként a felemelkedőben lévő régiókban aratnak. Kína, India, a tágabb értelemben vett Dél-Ázsia, valamint Latin-Amerika vásárlóinak köszönhetően ezen készülékek minden évben megduplázzák majd forgalmukat, miközben a drágább, csúcskategóriás megoldásokból évente mintegy 16 százalékkal több talál majd gazdára. Az olcsóbb példányokhoz ajánlott, limitált adatforgalmat engedélyező előfizetések még tovább mérséklik a beszerzés és használat összköltségét, amely nyilván nagyon is megfelel azon felhasználóknak, akiknek nincs igazán szükségük minden szolgáltatásra (és valljuk be őszintén, a nagy többség ebbe a kategóriába tartozik).

Külön kiemelik itt a Samsungot, amely meghatszorozta saját korábbi eredményét, szintén az olcsóbb készülékekre alapozva, elsősorban Kínában és Latin-Amerikában. Ők és vetélytársaik egyaránt mérsékelni tudták az árakat, többek között az egyre olcsóbb, egychipes 3G-megoldások, illetve az ingyenes mobil operációs rendszerek révén.

A piackutató cég fontosnak tartja ehhez hozzáfűzni, hogy a hardver mellett egyre nagyobb szerep jut a szoftveres oldalnak, mégpedig a különböző app store-ok és az azokban elérhető külső fejlesztések által. A sikeres gyártók azok lesznek, amelyek megfelelő módon tudják párosítani a szükséges belsőt a vásárlók igényeihez és érdeklődéséhez jól passzoló programokkal. Vagyis egy-egy kitűnő készülék önmagában már nem lesz képes meghódítani a szíveket, ehhez kellő módon tálalt szoftveres kínálat is kell majd, aminek biztosítása szintén nem könnyű feladat.

Legalább ilyen érdekes megfigyelés, hogy az érintőképernyők mindent visznek a szegmensen belül, ma már alig találni olyan készüléket, amely ne ezen technológiára támaszkodna. A modern kijelzők a 3G-hez hasonló szerepet játszottak és játszanak az okostelefonok elterjedésében, amellyel kapcsolatban jellemző adat, hogy míg 2006-ban ezen készülékek alig 7 százaléka jelent meg érintőképernyővel, addig ez tavaly már elérte a 75 százalékot, 2016-ra pedig akár 97 százalékra ugorhat az arány.

Ebben szintén a költségek leszorítása kapott főszerepet, amelyben az érzékelők egyetlen rétegével dolgozó kapacitív érintőképernyők vitték a prímet, hiszen ezek tették lehetővé az olcsóbb okostelefonok megjelenését majd elterjedését - a technológia további finomítása pedig egyéb kategóriákban, így például a tábláknál is új kapukat nyithat meg a gyártók előtt.

A fent vázolt folyamatot, valamint a jelenlegi helyzetet szemlélve, éles a kontraszt a 10 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, amikor még a Windows XP felbukkanása váltott ki hasonló izgalmakat, már-már hisztériát. Ezzel kapcsolatban érdekes cikkeket, visszaemlékezéseket olvashatunk netszerte, hiszen éppen most volt a jeles évforduló, a Microsoft asztali operációs rendszere 10 évvel ezelőtt készült el. Hol voltak akkor még az okostelefonok és a tábla PC-k, hiszen hazánkban nagyjából akkor kezdett valóban elterjedni az internet, akkoriban hódította meg a tömegeket az online világ elérésének gondolata. Azóta sok minden változott, a mindenhatónak gondolt Microsoft is kénytelen volt végigszenvedni néhány kellemetlen kudarcot (lásd Vista és Zune), immár mindenki rendelkezik mobiltelefonnal, és már a megszokott esti híradóban is folyamatosan internetes oldalakra hivatkoznak egy-egy beszámolónál.

Ennek fejtegetése messzire vezetne, ám elég csak egy pillantást vetni az Irén hurrikán kapcsán beérkező hírekre. Sérültek és halálos áldozatok szerencsére kevésbé (nesze neked híradó, nincs elég vér), a különböző hálózatokban okozott kár viszont annál gyakrabban bukkan fel ezekben. Az FCC jelentése szerint 5 ezer kábeltévés vonal, mintegy 130 cella, illetve 3 vezetékes switch és nagyjából 12000 vezetékes ügyfél esett ki a vihar miatt, amely Észak-Karolina államot érintette a legsúlyosabban, de Virginia sem úszta meg könnyedén annak átvonulását. Azzal számolhatunk, hogy a jövőben a hasonló időjárási jelenségek komolyabb károkat eredményeznek majd ezen a téren, súlyosabb következményekkel, hiszen egyre többen és egyre gyakrabban támaszkodunk ezen eszközökre.


Ami a további újításokat illeti, ezekből szintén nincs hiány, elég ha csak a multi-touch technológia továbbfejlesztésére gondolunk, bár ez legalább annyira érinti a táblák szegmensét, mint az okostelefonokét. Az asztali operációs rendszerek közül a Windows 7 támogatta elsőként a platformot, a Microsoft pedig a napokban jelezte, hogy további szabadalmakat nyújtott be, amelyek révén (nyilván immár a Windows 8 részeként) tovább bővül a lehetőségek tárháza.

A szoftvercég tehát komolyan készül a következő verzió kibővítésére, az irányból pedig többen arra következtetnek, hogy még erőteljesebben fordulnak majd az Apple és annak iOS platformja ellen - a képeken többek között két képernyővel ellátott táblákat láthatunk, vagyis ilyen és hasonló fejlesztésekre is számíthatunk, a munka eredménye pedig nyilván az okostelefonoknál is megjelenhet, amennyiben ennek értelmét látják majd a gyártók.

Az már biztos, hogy a hálózati technológiáknál sem kell stagnálástól tartanunk, hiszen a valódi 4G még meg sem érkezett (az majd csak az LTE Advanced megjelenésével indulhat el), máris dolgoznak annak tökéletesítésén, amelynek eredményeként még tovább gyorsulhatnak a mobilos elérések. Az Ericsson Svédországban végzett kísérlete révén tízszeres sebességnövekedést ígérnek, és bár az első beszámolókban némileg homályosan 5G-ről is beszélnek, ettől még picit távol vagyunk - az azonban biztos, hogy a fejlődés nem áll meg az LTE Advanced által ígért 100 Mbps-os, illetve 1 Gbps-os határnál, az elkövetkező években további rekorddöntögetést várhatunk.

Globális szinten még az átmeneti, 3.5G-ként is emlegetett periódusban járunk, ám már a HSPA és HSPA+ is tűrhető sebességet biztosít meglévő hordozható eszközeinkhez, az LTE pedig igazi vetélytárs nélkül lesz a következő lépcsőfok (hiszen a CDMA2000 már Észak-Amerikában is mostohagyereknek számít, a WiMAX pedig elsősorban a távoli régiókban és a fejlődő országokban rúghat labdába, elsősorban alternatív, avagy egyetlen szóba jöhető internetelérésként), hogy azután átadja majd helyét az LTE Advanced-nek, megnyitva ezzel a 4G korszakát. Csak sejteni lehet, hogy addigra milyen eszközeink lesznek és mennyiben lesz univerzális ezek szerepe mindennapjainkban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #60
    Akik most itt fikázzák az érintőképernyős telókat azok 1, max 2 éven belül vesznek egyet =) Mondhatnak itt akármit úgyis így lesz. Én 1 Hónapja vettem meg az első érintős telefonomat, itt ijesztgettek vele hogy mennyire rossz nehogy lecseréljem a nyomógombosat. Én baromira megszerettem. Gyors, kényelmes, szép, elfér a zsebembe egy tábla PC-vel ellentétben. Egy nagyobb kijelzős példánnyal pedig a netezési élmény se annyira rossz mint egy nyomógombossal ahol a gombok foglalják el jól kihasználható hely legalább felét. Amúgy 1 éve ugyanígy voltam vele mint itt sokan, hogy biztos nem veszek érintős telót mert szar. Szar a fenét csak nem kell félni az újtól. Aki szerint meg kényelmesebb használni egy nyomógombos telefont az még életébe nem fogott a kezébe jó érintős telefont, vagy meg ne haragudjon de béna =D
  • Globalmaster #59
    Egyébként azok az "alap nokiák" átlagosan 300 órás készenléti idővel bírnak, míg mondjuk egy SGS II 720 órán át marad ébren.


    BTW más kérdés az, hogy ha ilyet veszel, akkor már használni is akarod erre-arra (olyan dolgokra, amikre azt az "alap" nokiát nem tudnád használn).

    Tehát az a lényeg, hogy már kaphatsz olyan áron, használható érintőképernyős telefont, ami felveszi a versenyt a néhai nokiavételednél kifizetett pénzzel; és egy olyan készüléket kapsz, aminek a készenléti ideje szinte biztosan 530 óránál magasabb (vagyis bő 200 órával túlszárnyalja az "alap" nokiát); ráadásul ott van az a sok plusz, ami az érintőképernyőnek hála elérhetővée válik számodra... In conclusion ugyanaz az ár, használható, hosszabb készenléti idő, esetleges pluszok. ATTÓL, HOGY ÉRINTŐKÉPERNYŐS A TELEFONOD, MÉG NEM KELL ÁLLANDÓAN AZT NYOMOGATNI, HOGY UTÁNA AZT MONDHASD, HOGY "ÚÚÚ EGY NAP ALATT LEMERÜL EZ A NYOMKORÁSZÓS TRÁGYA"...
  • Globalmaster #58
    Végre; itt van már az ideje a nyomógombosok végének...
  • hunwhite #57
    Igen! Engem is zavarnak az újnyomok a kijelzőn! Háta mikor monitort látok teli újnyommal az a nem semmi! :D
  • hunwhite #56
    Na persze, hogy az lesz mindenkinek mert nem lesz más! Ha csak ki nem találnak jobbat :D
  • buggyant #55
    :D :D nálad a pont. ettől a trendtől én is szeretnék minél jobban lemaradni.

    az én telefonom valami alap nokia, fogalmam sincs a pontos típusáról, még a menüpontokat se néztem végig rajta soha. 10 napig bírja egy töltéssel, remekül lehet vele hívást indítani és fogadni, kifogástalanul működik az ébresztőórája, minden sms-t azonnal megkapok:D
  • FoodLFG #54
    "- mindemellett imo az összes TouchScreen telefon csajtelo. úgy néznek ki, mint piperészkedő sminktükör. csávóknak max az Andrássy úti felvonulásra"

    Haha ez jó. Tetszett.
    Megjegyzem és majd kipróbálom a kis ratyikon ezt a szöveget. :D
  • Muttley #53
    ahahahahahaaaa

    hatalmasakat szoktam kacagni azokon a csávókon/ csajokon, akiknek iPhone lóg a kezében és eközben a megjelenése/ ruházata olyan, mint egy suttyó csöves
    nálam 3 napig volt, egy iPhone4-es, állítólag touchscreen telók übermensche
    kezdeti lelkesedés: "de szép, de érzékeny, de sokoldalú"
    - akksi töltő állandó vendég a táskádban (különben, csúúúúnyán megszívod)
    - a hiperfunkciót h.lyegyerekek és olyanok, akik baromira ráérnek, biztos használják, nálam esélytelen
    - absz. nem tudom mindenhová magammal vinni, mert baromi sérülékeny
    - a lényegi funkciók: telefonálás hangminősége, antenna rádióhullám vétele, sms küldés nem nagy "wasistdas". vannak bőven jobbak nála
    - mindemellett imo az összes TouchScreen telefon csajtelo. úgy néznek ki, mint piperészkedő sminktükör. csávóknak max az Andrássy úti felvonulásra

    telefonálási alapfunkciók, elegancia, strapabíró kasztni, nyomógombok RULEZ :)
  • FoodLFG #52
    Azért nem veszek ilyen telefonokat, mert:
    - nem kell elérnem az internetet, ha mobil vagyok. BKVn inkább pihenek.
    - csak telefon funkciókért megvenni, pénzkidobás
    - nincs kedvem naponta tölteni (a mostanit max hetente kell)
    - nincs kedvem azért pénzt adni, hogy a gyártól később a frissítésekkel kapcsolatban leszarják a fejem (epült meg nem veszek)
    - komolyabb dolgokra kicsi a mobilképernyő
    - mindenhol baszott nagy sávszélességeken ülök, a mobilnet ezért nem tartozik számomra az internetelérés kategóriába + korlátozott

    Akkor vennék ezek ellenére, ha:
    - fontos lenne, hogy különböző erőforrásokat érjek el az interneten keresztül bármikor
    - idegen városban, nyelvi környezetben kellene boldogulnom (pl Tokió) - gps pówa - ebből következik, hogy okostelefon gps nélkül, az bizony kuka
  • dyra #51
    :D Az egyik kedvencem volt mikor egy esküvőn a sok idióta nyomta a fosbokot folyamatosan a telefonjáról. Itt tartunk. Jönnek a fosbok gombos telefonok, hogy azzonnal megoszthasd ha épp megvolt mancika. Természetesen azok vnnak lenézve meg kinézve akik nincsenek fent. Nem tartunk lépést a korral mondják. Hááát kösz inkább lemaradok.