Berta Sándor

295 millió euróra perelték be Google-t

A francia vállalat úgy véli, hogy a Google a piaci versennyel ellentétes magatartást valósít meg, ezért a párizsi kereskedelmi bírósághoz fordult. Az 1plusV a jogsértő magatartás miatt 295 millió euró kártérítést követel.

Az 1plusV közleményében kiemelte: a Google nem csak piaci versenyellenes magatartást tanúsított az elmúlt években, hanem visszaélt a piacvezető pozíciójával és azt arra használta fel, hogy a konkurens ajánlatok fejlesztéseit megakadályozza. A társaság fejleszti többek között az Ejustice.fr igazságügyi és az Eguides.fr kulturális keresőt. Az 1plusV álláspontja szerint a tengerentúli óriáscég mind a két szolgáltatás fejlesztését próbálta megakadályozni.

Tehát az 1plusV szerint a Google globális vezető szerepe által jogosulatlan előnyt szerez a részpiacokon is. Az 1plusV csak úgy tudja elérni a számára fontos felhasználókat, ha a Google AdSense rendszerét használja. Közleményük szerint a Google 2007 és 2010 között nem kevesebb, mint 30 vertikális keresőt szorított ki, az ebből fakadó forgalomkiesés pedig elérte a több mint 30 millió eurót évente. "A mostani beadványunk logikus következménye az Európai Unió versenyhivatalánál tett panaszunknak. A keresetünkből később biztosan más keresőket üzemeltető cégek is profitálni fognak" - nyilatkozta Bruno Guillard, az 1plusV alapítója.

Az ügy előzményei tavalyra nyúlnak vissza. Az Ejustice.fr mellett a brit Foundem árösszehasonlító portál és a Microsoft Ciao! vásárlási oldala is az Európai Bizottságnál tett panaszt a Google ellen a versenyjogi szabályok megsértése miatt. Az Európai Bizottság tavaly decemberben kartellügyi vizsgálatot indított a társaság ellen. Az eljárás során azt tanulmányozzák, hogy a Google visszaélt-e a piaci pozíciójával és szándékosan háttérbe szorította-e egyes partnereit vagy konkurenseit. Előfordulhatott például, hogy a cég egy szponzorált eredményt hátrébb sorolt csak azért, hogy a számára konkurenciát jelentő ajánlatok a felhasználókhoz ne juthassanak el.

Az eljárás akár évekig is eltarthat, nincs határidő. A döntés meghozatala jelentős mértékben függ attól, hogy mennyire bonyolult esetről van szó és a felek mennyire együttműködőek. Amennyiben a Google-t bűnösnek találják, akkor az EU - Bizottságnak a globális árbevétel akár 10 százalékát elérő bírságot is jogában áll kiszabnia az uniós versenyjogi szabályok megsértése esetén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • niof #6
    szerintem csak simán savanyú a szőlő...
  • Cat #5
    A speciális keresők egy adott területen sokkal jobbak, mint a Google.
  • Polllen #4
    Látom nem jött át a lényeg. Fussatok neki még egyszer...xD
  • stardate #3
    "Az 1plusV csak úgy tudja elérni a számára fontos felhasználókat, ha a Google AdSense rendszerét használja." A google egyik szolgáltatását használja ami ráadásul ingyenes és még ők követelnek pénzt, szóval nem értem milyen alapon.
  • Laza #2
    Én is elkezdtem fejleszteni egy keresőt, de mivel láttam, hogy a Google ennyire erős, így feladtam .... szóval engem is megakadályoztak a keresőm fejlesztésében, ezért 1 csillió dollártól estem el sac/kb ... de adok egy kis kedvezményt, megelégszem 100 millióval is ... Én nem vagyok olyan pénzéhes, mint a Google!!
  • hdo #1
    "A társaság fejleszti többek között az Ejustice.fr igazságügyi és az Eguides.fr kulturális keresőt. Az 1plusV álláspontja szerint a tengerentúli óriáscég mind a két szolgáltatás fejlesztését próbálta megakadályozni."

    Szerintem meg a lőtéri sánta kutyát sem érdekli az ócska, egynyelvű, egyetlen keresési területre szakosított keresőjük!