Hunter

Működik a "memória-kapcsoló"

Tudósok kifejlesztettek egy módszert az emlékek szó szerinti ki- és bekapcsolására. Egy beültethető elektronikus rendszer alkalmazásával, ami lemásolja az emlékhez társuló neurális jeleket, más szavakkal a tanulási folyamatot, sikerült visszaállítani a patkányok hosszú távú, tanult viselkedéshez kapcsolódó agyfunkcióit, miközben az adott agyterületet különböző hatóanyagokkal blokkolva, felejtésre kényszerítették a rágcsálókat.

"Ha felkapcsoljuk a kapcsolót a patkányok emlékeznek, ha lekapcsoljuk felejtenek" - mondta Theodore Berger, a Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Viterbi Műszaki Intézetének biogyógyászati mérnöki karának tanára, a Journal of Neural Engineering szaklapban megjelent tanulmány szerzője. Csapata a Wake Forest Egyetem kutatóival közösen dolgozott a tanulmányon, felhasználva az emlékezésben kulcsszerepet játszó, öt kéregből felépülő hippokampuszról és szerepéről megszerzett legújabb ismereteket.

A kísérlethez használt patkányokkal megtanították, hogy két kar közül melyiket kell lenyomniuk ahhoz, hogy jutalomban részesüljenek. A kísérletet végző csapat beültetett elektródákkal rögzítette a patkányok agyának CA3 és CA1 alterületeiben, a hippokampusz két nagy belső régiójában végbemenő változásokat. A tanulási folyamat során a hippokampusz hosszú távúvá alakítja a rövid távú emlékeket. "Ha nincs hippokampusz, nincsenek hosszú távú emlékek, de még mindig vannak rövid távúak" - magyarázta Berger. "Az előzetes kutatások bizonyították, hogy a CA3 és CA1 kölcsönhatásából keletkeznek a hosszú távú emlékek"

A kutatók gyógyszerészeti hatóanyagokkal blokkolták a két terület között végbemenő normális idegi kölcsönhatásokat, melynek hatására a betanított patkányok többé nem tanúsították a hosszú távú, tanult viselkedést. Az USC Viterbi pótlástani kutatócsapata által megalkotott modell alkalmazásával a kutatók kifejlesztettek egy mesterséges hippokampusz rendszert, ami képes lemásolni a CA3 és CA1 közötti kölcsönhatások sémáját. Az elektronikus eszközbe ültetett rendszer aktiválásával a csapatnak sikerült visszanyerni a hosszútávú emlékeket a blokkolt rágcsálóknál, sőt azt is bizonyították, hogy ha az emlék-kódoló funkciók duplikálására programozott eszközt és elektródáit egy normális, működő hippokampusszal rendelkező állatba ültetik, az megerősíti az agyban képződő emlékeket és fokozza az emlékező képességet.

"Ezek az integrált kísérleti modellezési tanulmányok első alkalommal mutatták meg, hogy egy, az emlékek neurális kódolásáról megfelelő információval rendelkező idegi protézis, ami képes a kódoló folyamat valós idejű azonosítására és manipulálására, visszaállíthatja, sőt még fokozhatja is a kognitív emlékezeti folyamatokat" - olvasható a tanulmányban.

Következő lépésként Berger és a Wake Forest vezető kutatója, Sam A. Deadwyler megkísérli a patkányoknál elért eredményeket majmoknál is megismételni, azzal a végcéllal, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő, a stroke vagy a demencia, az elbutulás hatásaival küzdő embereknek segítséget nyújthassanak. A kutatók szerint a vezeték nélküli technológia és a számítógépes processzorok jelenlegi fejlettségi szintje mellett a rendszer könnyedén alkalmassá tehető lesz emberi használatra. Itt azonban már számos műszaki és elméleti problémával is számolni kell. Az implantátumnak elsőként rögzítenie kell egy emléktöredéket, amit visszajátszhat vagy felerősíthet, a komoly emlékezet problémákkal küzdőknél azonban ezek a jelek túl gyengék. Mindemellett az embereknél az emlékezés egy gazdag, sokszínű idegi folyamat, ami számos más agyterületet is bevon a CA3 és CA1 mellett. Ennek ellenére több emlék visszaállíthatóvá válhat, ami így is nagy változást jelenthet egy demeciában szenvedő számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JMáté #115
    Most hogy így beraktam ezeket egymás alá kezdek kételkedni benne hogy ez egyáltalán ugyanaz az ember. Pedig minden jel arra mutat hogy a felső az 5 évvel ezelőtti Vali.
  • JMáté #114
    Hadd kezdjem Antal Valival az egészet. Őt mégis csak könnyebb cáfolni mint Egelyt.

    Vali 2006:


    Vali 2010:


    Before és after egészséges életmód. Ez önmagáért beszél.
  • JMáté #113
    Mindig úgy tartottam hogy az egyszerű hasonlatok a legjobbak. De biztos csak azért mert agymosott liberális vagyok.
  • Balumann #112
    "Megint beírtál valamit a keresőbe, hogy szív és érrendszeri betegséget, és azt kikopiztad. Elég hülye vagy. :)))))"

    El sem tudod képzelni, hogy mennyit foglalkoztam ezzel a témával, mivel apám és anyám testvére is volt kórházban sztrók miatt, rengeteget olvastam erről, és sok embert körbekérdeztünk kinek milyen tapasztalata van erről. Ismételten leírom, az érrendszeri problémákat a következők okozzák:
    -túl kevés testmozgás (minden tapasztalat szerint pipa, apám élete nagy részét a TV előtt tölti nyugdíjas kora óta)
    -túl sok zsíros étel, húsok, hozzá képest nagyon kevés növényi táplálék (szintén pipa, érrendszeri problémákkal szenvedők szinte kivétel nélkül túlsúlyosak)
    -dohányzás (sajnos ez is pipa)

    Ezzel szemben van olyan rokonom, aki 80 éves, sokat dolgozik, és dupla olyan sósan eszi az ételeket mint mi, és életében nem volt kórházban sem. De biztos az én logikámmal van a baj, hogy rohadtul semmi összefüggést nem látok a só és a szív- érrendszeri problémák között.

    A kóláról:

    "Cukorbetegség, csontritkulás, magas vérnyomás

    Korunk népbetegségeit számos kutatóintézet hozza összefüggésbe a kólafogyasztás elterjedésével. A kólában található foszforsav ugyanis leköti a táplálékban lévő kalciumot, így rendszeres fogyasztása bizonyíthatóan a csontsűrűség csökkenésével jár. Szintén a foszforsav számlájára írható egyes emésztőrendszeri panaszok súlyosbodása: az alacsony pH-értékű, maró hatású ital fogyasztását az egészséges szervezet képes tolerálni, ám egy kezdődő fekélyesedés folyamatát jelentősen felgyorsítja. A kólák magas koffeintartalma pedig emellett két szinten jelent veszélyt: az anyagcsere-folyamatok felgyorsításával egyrészt hozzájárul a foszforsav által megkötött kalcium gyors kiürüléséhez, másrészt hosszú távon függőséget okoz. A koffein fő élettani hatása az álmosságért felelős agyi hormon gátlásában érhető tetten, hatását ugyanis hat órán keresztül képes kifejteni, így a délután elfogyasztott kóla felületes alvást, majd fáradt ébredést eredményez, amelyből csak egy újabb adag koffein "kelt életre"."
    forrás

    Írd be google-ba te is, hogy miért káros a kóla. Kérdezz meg 1-2 egészségügyben dolgozót, hogy ő mit mond. Nem cáfoltam meg az állításodat semmivel? Dehogynem. De kis logikával magadnak is megcáfolhattad volna, de Tejfalussy agymosása úgylátom eredményes volt.

    Igen, megiszok valamit aminek titkos a receptje. Meg használok olyan szoftvert aminek zárt a forráskódja. Arról nem tehetek, hogy te a zseniáis logikáddal képtelen vagy felfogni, hogy lehet más oka is annak, hogy titkos a recept, minthogy mérgeket tartalmaz. Amúgymeg a recept a titkos, és nem az hogy mit tartalmaz, pontosan lehet tudni, hogy milyen problémákat okoz, ha valaki olyan hülye, hogy túlzásba viszi.
    Amúgy nagyon ritkán iszok kólát.
  • bandee1 #111
    Hát bazmeg Te megiszol valamit, aminek titkos a receptje???? Hűűű....nagyon nagy ebben a Világban a sötétség. :)

  • bandee1 #110
    Érted bazmeg? KÁLISÓ!
    Megint beírtál valamit a keresőbe, hogy szív és érrendszeri betegséget, és azt kikopiztad. Elég hülye vagy. :)))))

    Cola pedig a Kálium tartalma miatt káros igencsak. Semmivel sem cáfoltad ezt.

    Kandóra a magadfajtákat nem javaslom, mert irtó kemény a matek, és elnézve a logikai készségedet, az első félévben kibuknál. :)
  • Balumann #109
    "A só kálisó tartalmáról van szó, mint a sok cikkben már olvasható volt. Igen, gyilkos só, nézzük meg a szív és érrendszeri betegségek arányát Magyarországon! Kiemelkedően magas! Valószínű, hogy öl a só, igen. De Te olyan hülye vagy, és képtelen vagy megérteni, hogy nem egyik napról a másikra. "

    Annyira hülye is csak te lehetsz, hogy a sóval hozod össze a szív és érrendszeri problémákat, aminek pontosan jól lehet tudni a fő okait; helytelen táplálkozás (túl sok zsír, hús, kevés növényi táplálék, kevés folyadék) és mozgáshiány, illetve nagyon nagy százalékban a dohányzás. Arról meg pláne nem beszélve, hogy a rendes NaCl túladagolása is csak rásegít a szív és érrendszeri problémákra, tehát még csak ez sem cáfolja, hogy NaCl helyett kálium lenne, dehát te tudod.

    Tudod, a népességszám csökkenésnél két dolgot kell figyelembe venni, az egyik a halálozások száma (átlag életkor) és a születések száma. Az átlagéletkor nem csökken, születések száma viszont kevés. Képes vagy ezt felfogni?

    "Mi a gond a kólával? Miért meglepő, hogy tiltott a recept? Tán azért, mert ha valaki beviszi egy laboratóriumba, és megvizsgálja mi - minden van benne, nem biztos, hogy nyugodtan vennénk naponta literszámra."

    Miért meglepő, hogy tiltott recept, talán azért, mert nem szeretnék hogy mások is lemásolják? Rá van írva mi van benne, pontosan látható hogy milyen rohadtul káros, pontosan lehet tudni, hogy leépíti a szervezetet (egyáltalán nem a kálium miatt), hányan iszunk szerinted itt csak kólát? De azért köszönyjük, hogy megvilágosítottál minket, hogy ártalmas... -.-

    Basszus én jövőre fogom kezdeni a Kandot, de ezek után elgondolkodtató, remélem nem az iskola miatt van...
  • bandee1 #108
    Azért meg kell hagyni, gyerekkoromban én is SC-ztem. De ha Te még ilyen érvrendszerrel jössz...hát akkor inkább tán a szüleid tanárok. :)
    Tényleg, anyáddal laksz? :)
  • bandee1 #107
    Nyugi, scorge és ultralisk a spájzban. :) Csak kicsit odébb...elterelő hadművelet tudod.
    Na, menjünk sorra: melyik a fasság pontosan? És egész pontosan mi a fasság ezek közül? Hogy pl. gyümölcsjoghurtban nem találsz gyümölcsöt? Nem tudtad? :) Hááát, barátom, akkor Téged a reklámok átvertek. Öcsém, Te álomvilágban élsz, de edd csak bifidusz ezeszizt. Téged tényleg nem zavar, hogy a Föld túlnépesedett, és már nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni velünk? Hát most tesznek róla...

    Mi a gond a kólával? Miért meglepő, hogy tiltott a recept? Tán azért, mert ha valaki beviszi egy laboratóriumba, és megvizsgálja mi - minden van benne, nem biztos, hogy nyugodtan vennénk naponta literszámra. Mint említettem kálium mennyiség. INgyen el tudsz menni bevizsgálni folyadékokat, nyugodtan elmehetsz, megteheted Te is. Ha kel, megadom a címet.

    A só kálisó tartalmáról van szó, mint a sok cikkben már olvasható volt. Igen, gyilkos só, nézzük meg a szív és érrendszeri betegségek arányát Magyarországon! Kiemelkedően magas! Valószínű, hogy öl a só, igen. De Te olyan hülye vagy, és képtelen vagy megérteni, hogy nem egyik napról a másikra. De hát aki csak SC fejjel tud gondolkodni. :) Nem lehet túl felnőtt...


    HAARP: példa volt a titkos dolgokra, egy válasz arra, hogy azt mondtad, azok a dolgok nem léteznek, mert titok, tehát nem is tudhatunk róluk, ezért amiről mégis hallunk, az baromság. Ez a Te mélyfilozófiád. :) Aki meg állít valamit, tájékozódik, az helyből hülye.


    Antavali: semmmit sem cáfoltál.


    Egely: szintén semmit. Láttunk egy agresszív hülyéről egy filmet.


    SZabadkőmüvesek: Nem tagadod létezésüket, látom. Hát akkor? Bilderberg csoport sem létezik ugye? És nincs Világuralmi cégük? Hallottál már arról öcsém, hogy VILÁGBANK? Miért hívják így? Poénból pl? Túl sokat SC-zel, és keveset tájékozódsz. :) Fekete, fehér gondolatoddal egyetértek.


    Tesla: mutattam pár érdekességet, csak támadást kaptam Tőled, semmi konkrétumot.


    Philadelphia: szintén.


    Azt hiszem nem hagytam ki semmit. Látod, én tételesen válaszolok, Te meg csak vagdalkozol. Vitaképtelen vagy. :) NA csá. További jó szórakozást.
    Asszem ez a meccs az enyém: 1:0.

  • bandee1 #106
    De, képzeld, KANDÓ! És Oroszt akkor sem ismertem. Ellenben Barótit, és többi nagykoponyát, igen. Tudod, nem mindenki most végző a Kandón. :)