Berta Sándor

Személyes adattá válhat a GPS koordinátánk

Tengerentúli lapértesülés szerint komoly változtatásokat szeretnének elérni az európai uniós adatvédelmi szabályozásban az EU tagországainak adatvédelmi biztosai.

A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy az Apple, majd az Android adattovábbítási botránya meglehetősen nagy visszhangot váltott ki Brüsszelben. Bár az Apple közleményben reagált a történtekre és az Android ügy egy amerikai bíróság elé került, mindez egyáltalán nem nyugtatta meg az európai uniós tagállamok adatvédelmi biztosait. A szakembereket tömörítő Artikel 29 csoport éppen ezért egy olyan ajánlást készít, amely kimondaná: a felhasználók tartózkodási helyére vonatkozó úgynevezett geolokációs információkat ugyanúgy kell kezelni és védeni, mint a személyes adatokat.

Az új szabályozás egyúttal kimondaná azt is, hogy minden geolokációs adat felhasználásához az adott cégnek kérnie kell ügyfele beleegyezését vagy engedélyét. Kikötnék, hogy az információkat úgy kellene tárolni, hogy azok alapján ne lehessen később azonosítani a felhasználót, és az adatokat - az engedély ellenére is - bizonyos időtartam után kötelező lenne törölni a rendszerből. Amelyik piaci szereplő akár csak egyetlen pontot is semmibe vesz, az ezzel a lépéssel egyértelműen megsértené az adatvédelmi előírásokat.

Amennyiben az ajánlás később bekerülne az európai uniós adatvédelmi szabályozásba, úgy teljesen új helyzetet teremtene, hiszen a különböző vállalatok nem gyűjthetnék és nem értékesíthetnék csak úgy ezeket az információkat. A csoport várhatóan heteken belül kidolgozza és megjelenteti az ajánlását, a kérdés ezután az Európai Bizottság és az Európai Parlament elé kerülhet. Az ajánlás egybecseng Viviane Reding igazságügyi EU-biztos és Neelie Kroes digitális menetrendért felelős EU-biztos elképzeléseivel.

Az európai adatvédelmi aggodalmak egyáltalán nem tűnnek túlzottnak, mivel Eric Schmidt éppen az elmúlt napokban nyilatkozta azt, hogy el tudna képzelni egy olyan mobiltelefont, ami mindent megjegyez a tulajdonosával kapcsolatban és annak minden dolgával pontosan tisztában van. Szerinte egy ilyen készülék egy igazi ember-gép szimbiózis lehetne. Az új mobil elsősorban a mindenre kiterjedő adatgyűjtéseknek és adatelemzéseknek köszönhetően valósulhat meg. A mobil szoftverek előre láthatnák, hogy mit akar tenni a tulajdonos és különböző javaslatokat tehetnének arra vonatkozóan, hogy hova menjen, kikkel találkozzon és mit csináljon legközelebb.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gerygrey #2
    "Az új szabályozás egyúttal kimondaná azt is, hogy minden geolokációs adat felhasználásához az adott cégnek kérnie kell ügyfele beleegyezését vagy engedélyét."

    Minden Androidos telefon beleegyezést kér, ami nem kötelező. Hol a gond? Attól tartok, az idióta uniós adatvédelmi emberkék megint túlreagálnak egy jelentéktelen ügyet (lásd még a Street View körüli cirkuszt)
  • kvp #1
    "Az új mobil elsősorban a mindenre kiterjedő adatgyűjtéseknek és adatelemzéseknek köszönhetően valósulhat meg. A mobil szoftverek előre láthatnák, hogy mit akar tenni a tulajdonos és különböző javaslatokat tehetnének arra vonatkozóan, hogy hova menjen, kikkel találkozzon és mit csináljon legközelebb."

    A legtobb keszulek mar most is ilyen, csak egyelore nem ad tanacsokat, legfeljebb a keresesi kifejezest probalja helyettunk befejezni. A javaslatokkal kapcsolatban pedig csak annyit tudok mondani, hogy egy szabad orszagban mindenki szabad, azt mond es azt tesz amit szabad. :-)

    ps: Miert lenne jo ha a keszulek adna tanacsokat? A tulajdonosok jo resze ennyire nem kepes sajat gondolatokkal eloallni? A jovoben ha a telefon nem szol, akkor levegot venni is elfelejtenek az emberek?