MTI

Nincs internetszolgáltatás Egyiptomban

Az internetre is "lecsapott" az egyiptomi kormány, péntek hajnalra ugyanis megszűnt minden fajta internetszolgáltatás a közel-keleti országban. Ezzel egy időben a kormányellenes tüntetések újabb hullámára készülve Kairó utcáit a hajnali órákban az úgynevezett elit egységek, azaz a különleges terrorellenes erők lepték el. Hadjáratot indítottak a hatóságok a Muzulmán Testvériség nevű ellenzéki szervezet ellen is.

Elemzők szerint mindez arra utal, hogy a Mubarak-rezsim a tüntetőkkel szemben egyértelműen a "kemény kéz" politikáját választotta. A CNN amerikai hírtelevízió és a hírügynökségek szemtanúkra hivatkozó beszámolói szerint a terrorellenes egységek valósággal megszállták a főváros úgynevezett stratégiai helyszíneit, beleértve Kairó központi terét, ahol az elmúlt napok legnagyobb tüntetéseit tartották. A pénteki tüntetések az eddigi legnagyobb kormányellenes megmozdulásnak ígérkeznek, és ezzel kapcsolatban egyes résztvevők már forradalomról beszéltek.

Az internet egy csapásra megszűnt, mint ahogy csütörtök éjfél óta megbénultak a legfontosabb közösségi hálózatok, a Facebook és a Twitter, és nem működik a BlackBerry üzenethálózata sem. Ennek előzménye, hogy az internet mellett a szóban forgó hálózatok az elmúlt napok tiltakozó megmozdulásai során a legfőbb eszközt jelentették az emberek mozgósítására.


Péntekre virradó éjjel a hatóságok lecsaptak az iszlamista ellenzéki Muzulmán Testvériség mozgalomra is, amely csütörtökön közvetett támogatásáról biztosította a kormányellenes tüntetéseket. Értesülések szerint a biztonsági erők letartóztatták a Hoszni Mubarak államfő Nemzeti Demokrata Pártja legfőbb riválisaként számon tartott párt három vezető szóvivőjét és több tagját is. A letartóztatottak pontos száma egyelőre nem ismert, a hírügynökségek ugyanakkor legkevesebb 20 személyről tettek említést.

Egybehangzó értékelések szerint ennek oka a megfélemlítés, és ennek kapcsán annak megakadályozása, hogy a Muzulmán Testvériség teljes mértékben a kormány ellen tiltakozók mögé álljon. A hivatalosan betiltott, de mégis megtűrt szervezet honlapján csütörtökön új parlamenti választások kiírását követelte, és mélyreható reformokat sürgetett, támogatóit azonban egyelőre még nem szólította fel az utcák elözönlésére.

A kormánnyal szemben álló erők péntekre Kairóban és az ország számos más városában nagyszabású tömegtüntetéseket hirdettek. Különböző ellenzéki csoportok az embereket arra szólították fel, hogy a mecsetekben való pénteki ima után vonuljanak az utcákra, és csatlakozásra hívták fel a keresztény lakosságot is. Egyes értesülések szerint a hatóságok páratlan intézkedésre szánták el magukat, és arra készülnek, hogy Kairó és több más város legnagyobb mecsetjeiben betiltsák a péntek déli imát, és ily módon akadályozzák meg, hogy a tüntetők összegyűljenek.

Az ellenzék egyik vezéralakjának számító Mohammed el-Baradei - aki csütörtökön tért vissza országába - egy interjúban megerősítette, hogy részt vesz a pénteki megmozdulásokban. A Nobel-békedíjas politikus, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt főigazgatója Mubarak államfőt ismételten lemondásra szólította fel. Közben az egyiptomi kormány illetékesei cáfolták azokat a híreket, amelyek szerint Mubarak elnök fia - akit az államfő lehetséges utódaként tartanak számon - elmenekült volna az országból. A 47 éves Gamal Mubarak Kairóban tartózkodik, és csütörtökön részt vett a kormány ülésén, állították kormányzati tisztviselők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #91
    ....én meg azt javasolnám hogy gyorsan linkeld ide hol van a pedofilia intézményesitve a koránban...........
  • Rotyoka #90
    Ember... Nézz már vissza a kurva múltba... 1-200 éve még itt is 12 évesen lazán házasodtak...

    Csak furcsa dolog, hogy az Imámok nem kezdenek 8-9 éves FIÚKKAL bazdmeg.

    És mi az hogy elenyésző? A közelmúltban lebukott vagy 15 pap, meg bíboros meg apjafasza.
  • Rincewind #89
    Erdekes, hogy az abszolut elenyeszo szamban elofordulo Kereszteny pedofiliarol beszelsz mikozben elfelejted, hogy a legtobb Iszlam orszagban a 10-12 eves lanyok ferjhez adasa teljesen bevett gyakorlat. Sot maga Mohammed masodik felesege Aisha is mindossze 9 eves volt, amikor felesegul vette az akkoriban mar 50 felett jaro "profeta." A pedofilia gyakorlatilag intezmenyesen benne van a Koranban. Javaslom, hogy mielott elkezdesz ossze-vissza zagyvalni, legalabb alapvetoen legyel tisztaban a tenyekkel, egyebkent csak onmagad jaratod le.

    Aztiszem ezt hivjak EPIC FAIL-nek. :)
  • Amergin #88
    És a pedofil rabbikkal, mi a helyzet? Abból is akad elég, bár a legtöbb médiában ez nem hír -sejtjük miért...
  • Dj Faustus #87
    "Nézd meg az elmúlt 10 évbe hány pedofil pap bukott le"
    Nézd meg, hogy az átlag társadalomban - ahol nemcsak keresztények/katolikusok vannak, hanem mindenféle vallásúak/etnikai hovatartozásúak - hány pedofil bukott le.
    Több mint a papok között.

    Csak a papokkal szembeni társadalmi elvárás jobban előtérbe helyezi az elkövetett bűnöket, és a média is jobban felkapja.

    "És én a pedofilia alatt nem azt értem, hogy egy teljesen ivar érett 16 éves "gyerekkel" történt.. "
    Mivel a 16 éves már nem gyermekkorú, Magyarországon pláne beleegyezési korhatár feletti, így nem is beszélhetünk pedofíliáról. Maximum ha az aktusról felvétel készül, tiltott pornográf felvétellel való visszaélésről. Vagy ha nem egyezett bele a 16 éves fiatal, akkor nemi erőszakról.
  • Rotyoka #86
    Mellesleg te nem vagy tisztában a fogalmakkal, mivel isten ugyan úgy létezik a Korán-ban is, csak éppen ott van neve nem mint a bibliában.
  • Rotyoka #85
    Bibliában semmi, de az alkalmazásban már ott van.

    Nézd meg az elmúlt 10 évbe hány pedofil pap bukott le (és lófasz nem lett velük, pedig én nyilvánosan kivégezném, de nem nem akasztással vagy ilyen gyors módszerrel... Hanem fújtással, vagy égetéssel, had szenvedjen.) és ezzel szemben hány pedofil Imám bukott le, ezt szerintem egy kezemen meg tudom számolni, és ezek annak a rendje szerint ki is lettek végezve.

    És én a pedofilia alatt nem azt értem, hogy egy teljesen ivar érett 16 éves "gyerekkel" történt.. hanem 6-7-8-9-10 évesekkel.
  • Amergin #84
    Na megkapták az ukázt Tel-Avivból az áéróupaji "vezetők". Ki kell állni MuBarack mellett!
    A másik Baracknak meg dilemmája van! Jajj szegénykém de sajnálom
    Mekkora teher van a vállán a Béke Nobel-díjasnak!
  • Dj Faustus #83
    "a szaros pedofil fostalicska kereszténység"
    A pedofília és a vallás között milyen korrelációt tudsz felmutatni? A Bibliában van arra utalás, hogy a gyermekekkel való szexuális kapcsolat ildomos? Vagy melyik zsinaton hoztak erről rendelkezést? Van erre valami releváns forrásod?
  • MrImy #82
    Szélsőséges... nagyon trendi kifejezés, de nem biztos, hogy pontosan tudod mit jelent.

    Kereszténység... kit érdekel. Nem keresztények üdvözülnek, hanem akik hisznek a Krisztusban és követik is Őt. A kettő között pedig elhiheted, van némi különbség.

    Késő van már ahhoz hogy Koránt olvassak, nekem elég Isten Igéje!