Kiadó: LucasArts
Fejlesztő: LucasArts
Honlap
Rendszerkövetelmények: Intel Core 2 Duo 2,8 GHz vagy AMD Athlon X2 6000+ processzor, 2 GB memória, ATI Radeon HD 4800 vagy NVIDIA GeForce GTX 260 videokártya
Hasonló játékok: Star Wars - The Force Unleashed
Kategória: 3D akció

A hetvenes évek közepén egy szinte ismeretlen, George Lucas nevű fiatalember a Csillagok Háborúja - Új Remény (Star Wars IV - New Hope) című filmjével igazi kultuszt teremtett, amely az egész világon elterjedt. Nemcsak egy filmet, hanem egy igazi kincsesbányát alkotott, hiszen a film emblémájával mind a mai napig szinte bármit el lehet adni. A hat részesre duzzadt sorozat rengeteg könyvnek és persze videojátéknak ad alapot, és olyan klasszikusok születtek az utóbbi területen, mint a Dark Forces, Rebel Assault, Shadow of the Empire, Knights of the Old Republic, Republic Commando, a Jedi Knight-sorozat vagy pedig a LEGO Star Wars.

A második trilógiának hála manapság minden SW-produktum a Klón háborúkhoz kapcsolódik, ezért 2008-ban egy új franchise létrehozásba kezdtek bele a LucasArts-nál. A készülő játék kezdeti terveit Lucas nem találta elég érdekesnek, ezért több javaslatot is tett a fejlesztőknek, akik ezek alapján alkották meg a Star Wars - The Force Unleashed első részét. Ebben hősünk egy ifjú sith, kódnevén Starkiller, akit irányítva feladatunk mesterünk, Darth Vader által megadott jedi célpontok kiiktatása volt, de a játék története tartogatott jó pár fordulatot is. Az első rész ráadásul még szép is volt, hangulatos, így nem csoda, hogy sikeres lett. Ahogy pedig azt a sikeres címeknél megszokhattuk, itt is kaptunk egy folytatást, így újból szabadjára engedhetjük az Erőt.


Akik nem játszották végig az első részt, most ugorjanak egy bekezdést, ha nem szeretnék megtudni, hogy mi lett az előd befejezése. Azok, akik ismerik a befejezést, tudják, hogy főhősünk az életét adta azért, hogy megszülethessen az ellenállás, így jogosan merül fel a kérdés: kit irányítunk a folytatásban? Nos, a válasz egyszerű. A történet kezdetén hősünkkel a sötét nagyúr, Darth Vader tudatja, hogy ő Starkiller klónja, akit azért hoztak létre, hogy tovább szolgálja a Birodalmat. A probléma csak az, hogy a mostani Starkillert az eredeti emlékei és érzései kísértik, így nincs haszna Vader számára, így főszereplőnk sorsa a halál. Ám hősünknek sikerül elmenekülnie a nagyúr elől, és keresni kezdi egykori mentorát, Rahm Kota tábornokot és szerelmét, Junót, nyomában az egész Birodalommal.

A játék a második részből, a Klónok Támadásából ismert Kamino bolygón kezdődik. Először is meg kell szöknünk és meg kell tanulnunk az irányítást, valamint az Erő használatát. Az első szembetűnő változás az elődhöz képest, hogy most már két fénykarddal apríthatjuk az ellent, ami igen látványos összecsapásokat eredményez. A másik, amit észrevehetünk, hogy mindössze a bal egérgomb nyomogatásával mindenféle kombót előhozhatunk, vagyis az első részből megismert pontért vásárolható speciális mozdulatoknak búcsút inthetünk.


A két kardunk mellett használhatunk képességeket, a jól ismert lökés (Force Push) és a villám alapból rendelkezésünkre áll, a többi képesség pedig folyamatosan aktiválódik a játék során. Sajnos ezek számát is nagyon lecsökkentették, és csak a leghasznosabbakat hagyták meg, mint például a már említett push és villám, de megmaradt még a megragadás (grip), a fénykard dobása, a taszítás (repulse), de kaptunk egy új trükköt is, mégpedig az elme befolyásolását. A filmekből jól ismert trükkel rávehetjük ellenfeleinket, hogy az oldalunkon harcoljanak, vagy pedig vessenek véget saját életüknek. Szintén új dolog az is, hogy a CTRL gomb lenyomásával egy kis fénygömböt hozunk létre, ami megmutatja a továbbhaladás útját.

Képességeink használatára harc közben elég sűrűn szükség van, ugyanis ellenfeleink két csoportra oszthatók: fénykardimmúnis és erőimmúnis csoportokra. Ez azt jelenti, hogy akadnak olyan rosszakaróink, akik ellen a sima támadásunk hatástalan, de amint egy-két villámmal megsütögetjük őket, máris végezhetünk velük. Ellenben vannak olyanok is, akik bármilyen erőalapú támadást kivédenek, viszont fénykardjaink ellen tehetetlenek. Általában a program vegyesen engedi ránk a különféle típusokat, de hogy izgalmasabb legyen a dolog, gyakran kisebb lépegetők, jól megtermett harci robotok, láthatatlanná váló ellenfelek is keverednek a csoportba. A robosztus gépek legyőzésére kardjainkra és képességeinkre is szükség van, és ha már a végüket járják, akkor megjelenik a fejük fölött egy kiírás, hogy melyik gomb lenyomásával indul el a kivégzés. Maga a folyamat a szokásos felvillanó gombnyomogatással történik, és eleinte igen látványosak, de sajnos, ahogy haladunk előre a játékban, egyre többször fogjuk látni ezeket a videókat, így elvész a dolog varázsa. A harcok amúgy sem nehezek, mivel Starkiller túlságosan erős, még a játék legelején is, így nem igazán van bennük kihívás, főleg a humán egyedek ellen. Az viszont dicséretes, hogy a lépegetők által kilőtt lövedékeket vagy a védekezéssel, vagy pedig push-sal visszaküldhetjük gazdájának, így szerezve neki kellemetlen perceket.

Az is a harcok idő előtti unalomba fulladásához vezet, hogy az ellen nem túl változatos. Leginkább rohamosztagosokat fogunk a túlvilágra küldeni, majd sith tanoncokat és harcosokat és különböző droidokat, lépegetőket - nincs meg az a változatosság, ami az első részben. Pedig a játék nagy részét az összecsapások teszik ki, amik igazán élvezetesek, hisz hullanak a testrészek/alkatrészek, nagyszerűen animáltak a mozdulatok; de ezek mit sem érnek változatosság nélkül. Főleg a végső boss harc, ami túlságosan hosszú, könnyű és unalmas. Ráadásul a befogó rendszer (lock) megint nem működik normálisan, sokkal könnyebben boldogulunk a használata nélkül.


Képességeink nemcsak az ellenség életének kioltására alkalmasak, hanem különféle feladatok megoldására is. Generátorokat vihetünk át a pályán, hogy kinyithassunk egy ajtót, törmeléket takaríthatunk el az útból, hidakat alkothatunk, vagy pedig Tie Fightereket roppanthatunk össze, az ócskavassal a többi gépet leszedve és így tovább. Akárcsak az elődben, képességeink itt is fejleszthetőek a leölt ellenfelek után járó pontokból. A fejlesztések nem olcsók, így érdemes megfontolni, hogy mire költünk. Szerencsére a játék teljesítése után továbbvihetjük egy újabb végigjátszásra a statisztikáinkat, így mindent maxra fejleszthetünk.

Ezeken kívül hősünk rendelkezik még egy Force Fury nevezetű tulajdonsággal is, ami lényegében egy ideiglenes buff, melyet aktiválva jelentős mértékben megerősödnek Erő alapú támadásaink. Ilyenkor akár egy AT-ST lépegetőt is felkaphatunk és fémforgáccsá roppanthatjuk. Személy szerint összesen kétszer alkalmaztam a játék során, lévén Starkiller így is túl erős, egyszerűen felesleges tovább fokozni ezt. Néha előfordulnak olyan részek is, ahol hősünk zuhan, és esés közben kell az utunkat akadályozó tárgyakat megsemmisíteni, vagy egy célpontot megközelíteni. A reflexeinkre is szükség lesz, ugyanis egyes helyeken menekülésre leszünk kényszerítve, néha eléggé nyakatekert kameraállásból. Az első rész Erő próbája is visszaköszön, ám itt nem egy Csillagrombolót fogunk lehozni az égről, de ezt majd meglátjátok magatok.


Hogy több időt töltsünk el a játékkal, az elődhöz hasonlóan szintén találhatunk elrejtett holokron kockákat és bakta-tartályokat. Ezekből négyfajta létezik, mindegyikük különféle dolgokat ad számunkra. A sárga elkölthető pontokat ad, a zöld a maximális életünket növeli meg, a kék az Erő csíkunkat, míg a piros fénykard kristályokkal gazdagít bennünket. A kristályoknak most végre szerepük is van, mivel mindegyikük különféle bónuszokat ad Starkillernek. A bónuszok változóak, van köztük mindenféle.

Egyes kristályok segítségével több életet és erőfeltöltőt nyerhetünk ki az ellenből, van, amelyik a Fury feltöltődését gyorsítja, vagy megnöveli a védekezésünk, de akad még, ami lángra lobbantja azt, akit megvágunk, vagy pedig elpárologtatja. Mivel két kardunk van, így kombinálhatjuk is őket kedvünk szerint. Szintén találhatunk még kosztümöket is, ezek jól el vannak rejtve. Ha valaki az összes külsőt és kristályt össze szeretné gyűjteni, annak a legnehezebb fokozaton is végig kell tolnia a programot, ugyanis csak ezen a szinten válnak elérhetővé egyes dolgok. Grafika: A játékot az előd továbbfejlesztett motorja hajtja, és igazán kiválóan teljesít. Éles textúrák, gyönyörű effektek, elképesztően részletes karakterek, és megdöbbentően élethű ruhafizika jellemzi a programot, melyet ismét a Havok fizikai engine-nel támogattak meg. Szinte mindent összetörhetünk, amortizálhatunk, fénykardunk mindenen nyomot hagy, ráadásul mindezt valós időben. A baj csak az, hogy megint kaptunk egy 30 képkockás limitet, így a legkisebb csökkenés is azonnal meglátszik a játékon. De ezt feledtetik a gyönyörűen kidolgozott külső terek, elég csak a Kamino külső pályarészeire gondolni: mindig esik az eső, látható, ahogy a víz folyik mindenfelé, és a fénykardunkra eső víz meg elpárolog.

Sajnos a belső terek ennyire nem sikerültek jól, gyakorlatilag egy-két elemet variálnak végig, így teljesen egysíkúvá és unalmassá változtatva a pályákat. Az előre beharangozott Yodával való találkozás is csak szinte animáció, mindössze a történetet viszi tovább, ennél többet vártunk volna. Az viszont örömteli, hogy az első rész förtelmes portja után egy igazán stabil és jól működő változatot kaptunk, ráadásul a konzolos változatokkal egy időben, és nem egy évvel a megjelenés után.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A játék gond nélkül kezeli a legtöbb kontrollert, de billentyűzettel és egérrel is egész jól kezelhető. A már említett meneküléses részeknél zavaró egy kicsit a kameranézet, de hamar meg lehet szokni. A kezelőfelület is egyszerű, a képernyőn csak az látszik, amire szükség van: életerőnk és az energiánk, plusz a program szinte folyamatosan kiírja, hogy melyik gomb mire való. Ez ugyan eleinte hasznos, de később csak zavaró.

Játszhatóság: A játék túlságosan rövid, mindössze 4-5 óra alatt teljesíthető. A sztori mód mellé ugyan kapunk még online játszható Challenge-eket, melyek ideig-óráig szórakoztatók (ölj meg X ellenfelet, védd meg X ideig az adott területet stb.), de ha ezek helyett még 2-3 óra játékidőt kaptunk volna, jobb lenne az összkép. Az újrajátszási faktor sem túl magas, mert nem hinném, hogy valakit az fog ösztönözni, hogy összeszedje az összes elrejtett kristályt és kosztümöt.

Intelligencia, nehézség: Az ellenfelek azt teszik, amit elvárnánk tőlük: ránk támadnak amint eléjük kerülünk, igyekeznek menekülni, ha a közelükbe jutunk, ha túlerőben vannak, akkor meg egységesen támadnak ránk. Sajnos ezek nem sokat jelentenek, mivel hősünket túlságosan erősnek alkották meg, így nagyon minimális a kihívás a játékban. A legnehezebb fokozatban is annyi a nehezítés, hogy többet sebeznek a lézerek, rakéták, de ezek sem biztosítják a kellő kihívást.

Hangok, zene: A játékban a jól ismert dallamok csendülnek fel, néhány saját szerzeménnyel, melyek tökéletesen illenek John Williams zseniális taktusaihoz. A fénykardok búgása, a lézerfegyverek hangjai, a Tie Fighterek "sivítása" mind nagyon jól szólnak, és ehhez jön a nagyszerű szinkron. Hősünknek ezúttal is Sam Witwer kölcsönzi hangját és külsejét, ráadásul a párbeszédek is jól megírtak, tehát élvezetesek az átvezetők és a játék közbeni bejátszások. Egyetlen negatívum, hogy a szinte félisten Starkiller úgy nyög a legkisebb sérüléstől is, mintha minimum gyomron lőtték volna, és ez igencsak zavaró.

Összefoglalás: Összegezve a dolgokat: a Star Wars - The Force Unleashed II egy szórakoztató, ámbár rövid, és hamar unalomba fulladó folytatás, amely néhol alulmúlja elődjét, pedig megvolt benne a potenciál. A harc eleinte kifejezetten élvezetes, de később sajnos már csak monoton kattintgatás és billentyűnyomogatás, ráadásul az egyik boss fight-ot szinte egy az egyben a God of War 2-ből emelték át. Sajnos nem olyan játék lett a TFU 2, mint amilyet szerettünk volna, de a kétfajta befejezés miatt érdemes végigvinni, mivel ezek elég jól sikerültek. A Star Wars galaxis rajongói mindenképp tegyenek egy próbát Starkiller utolsó kalandjával, és reménykedjünk, hogy valamikor folytatják a játéksorozatot.

A játékot bemutató videó