MTI

Kollégiumi ablakokból készül a Schönherz Óriáskijelző

Kollégiumi ablakokból készül a világ egyik legnagyobb óriáskijelzője, amely a Schönherz kollégium déli oldalán péntek este 9 órától lesz látható.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának diákjai az Irinyi József utcai toronyház oldalát alakítják színes óriáskijelzővé. A kétórásra tervezett bemutató idejére a déli oldal 208 ablakát saját fejlesztésű és készítésű LED-es pozdorjatáblákkal takarják. Minden ablak négy pixel (képpont) megjelenítésére lesz alkalmas, így a teljes homlokzat egy 832 (32x26) pixel felbontású, 512 színárnyalat megjelenítésére alkalmas kijelzővé áll össze.

A Schönherz Óriáskijelző néven emlegetett projekt nyolc évvel ezelőtt látott napvilágot. Akkor még csak a kollégiumi olvasólámpákat hangolták össze, minden ablak egy-egy pixelnek felelt meg, és ez a 13x16-os felbontás is elegendő volt ahhoz, hogy olvasható szövegeket, egyszerű mozgó grafikákat jelenítsenek meg. A fejlesztés később úgy módosult, hogy az olvasólámpák a felkapcsolt és a lekapcsolt állapot mellett fél fénnyel is üzemelhettek, és ez már lehetővé tette, hogy az alkotók "árnyalatos" grafikákat hozzanak létre. Az idei fejlesztés jelentős előrelépésnek számít, mert a modern LED-es technológiával a felbontást a kezdeti négyszeresére emelték, és a három színárnyalathoz képest már 512 színű művek lesznek láthatók.

A fejlesztéshez a hallgatók leleményessége mellett ezernél is több munkaórára, 2200 méter szalagkábelre, 850 kilogramm pozdorjára, 10 816 csatlakozóra és 22 464 LED-re volt szükség. Az ablakokba állított táblákat a kollégiumi szobákban elérhető számítógépes hálózattal kötik össze. A vezérlésről szintén egyedi fejlesztésű szoftver gondoskodik. A vezérlőpult vezeték nélküli (Wi-Fi) kapcsolattal csatlakozik a kollégiumi rendszerhez, tehát a szervezők a nézőtérről egy laptop segítségével a szó szerint kézben tartják a bemutatót, amelyet zenei aláfestéssel, és különböző hanghatásokkal egészítenek ki.

A kijelző méretéből adódóan a műsor a kollégiumtól 400 méterre, a Lágymányosi híd budai hídfőjének töltéséről lesz látható. A szervezők több ezer érdeklődőre számítanak, így az idén a Bogdánfy utcai sportpályáról is látható lesz a Schönherz Óriáskijelző műsora. A helyeket péntek este 8 órától lehet elfoglalni. Az esemény részletei és további tudnivalók a www.oriaskijelzo.hu címen olvashatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GutBesserWasser #4
    Hát igen, a Qpa egyik "arca" a mátrix. Mondjuk megemlíteni azért tényleg illenék. A Wikipedia ezt mondja róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sch%C3%B6nherz-kupa

    A mostani alkotások nekem túl "videograbber" jellegűek, sok esetben komolyan gondolkodnom kellet volna, hogy mit látok a képen - ha lett volna rá idő. (Így aztán maradt a "de szép színes mittudoménmi" feeling.) Talán jövőre néhány csapat már rájön, hogy sötét alapon egyszerű, vonalas, de szép színes animációt készítünk inkább. :P
  • Bandee1987 #3
    Kb. 11-ig voltam kinn, nem volt rossz, de majd szétfagytam...meg a háromnegyed órás csúszás sem volt olyan fasza.
  • Vanek úr #2
    Kár, hogy az óriáskijelző mellett az egyetemi versengés egyik legnagyobb (időben, mert már szeptember végén elkezdődött) vetélkedőjéről nem esik szó, holott az óriáskijelző 'csak' egy feladat a Schönherz Kupa (Qpa) nevezetű vetélkedőből.
  • Tetsuo #1
    hm, megneznem..