Berta Sándor

Keveseket érdekelnek az új csúcsdomének

A világhálón való navigációt új, a jelenlegieknél hosszabb csúcsdomén-nevekkel könnyítené meg az ICANN. A vállalatokat azonban még nem érdeklik az új TLD-k.

Az ICANN elképzelései alapján hamarosan valósággá válhatnak az új csúcsdomének (TLD-k), mint a .budapest vagy a .debrecen. Az új doménnevek lehetnének akár város-, termék- vagy éppen cégnevek is, így jóval könnyebben tájékozódhatnának az interneten az emberek, és célzottabban lehetne megjeleníteni az online tartalmakat és szolgáltatásokat. A felhasználók azt hihetnék, hogy a nagyszerű ötletet sokan támogatják és máris megkezdődött a harc a különböző település-, termék- és vállalatneveket tartalmazó TLD-k regisztrálásáért, de a helyzet közel sem ez.

A cégek attól tartanak, hogy az új megoldások miatt az internet áttekinthetetlenné válik és hogy az eddiginél is több pénzt kell majd kiadniuk márkavédelemre. A metropoliszok viszont érdeklődnek a megoldás iránt, hiszen új reklámlehetőséget látnak benne. Mindez a szakemberek szerint nem véletlen. "Korábban a világhálón szörfölő embereket elsősorban a külföldi témák érdekelték, de ma sok minden helyi szinten történik" - közölte Johannes Lenz-Hawliczek, a dotBerlin cég munkatársa.

A dotBerlin meg akarja szerezni a német főváros TLD-jét, hogy utána szállodáknak vagy éttermeknek eladhassa a .berlin végződésű doménneveket. A Minds & Machines nevű amerikai vállalat azonban szintén érdeklődik a TLD iránt, így a kérdésben a berlini szenátusnak kell majd döntenie. Az ICANN álláspontja ugyanis ebben a kérdésben egyértelmű: a hivatalos szervek engedélye nélkül nem adhatók ki a földrajzi utalású TLD-k.

A vállalatok közül eddig egy, a Canon vezetői jelezték, hogy érdekli őket az új megoldás. A társaság szóvivője ezt azzal indokolta, hogy így a jelenleginél sokkal könnyebben mutathatnák be a márkát az interneten. Emellett úgy hiszik, hogy ilyen módon ügyfeleik is egyszerűbben, az online keresők használata nélkül, érhetnék el az őket érdeklő termékinformációkat. A BITKOM szakmai szervezet becslése azonban rámutatott, hogy az új TLD-k regisztrálása és fenntartása nem olcsó mulatság. Csak az éves költségek elérhetik a 200 000 eurót. Az ICANN minden regisztrálási ajánlatot megvizsgál, és 90 napon belül dönt az elfogadásról vagy az elutasításról.

Egyelőre még kérdéses, hogy mikor jelenhetnek meg az első .berlin vagy .canon végződésű doménnevek. Az ICANN az idei év végén indítja el az új TLD-k első regisztrálási szakaszát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Justil #16
    ne is mondd
  • Garfield #15
    Már akinek. Például a cégek többségénél nincs sok értelme, hogy a saját márkanevéből csináljon TLD-t, mert annak a fenntartása nem rentábilis, nem lehet olyan domaineket beregisztrálni alá, ami visszahozná a lóvét. (Canonnál: www.550d.canon, www.1ds.canon ?) Viszont pl. városoknál, régióknál, stb. (pl. gondoljunk bele, hogy pl. marketing szempontjából mit jelenthet mondjuk egy www.tihany.balaton, vagy www.szigliget.balaton) már igencsak megérheti, ha az adott városban, régióban élő, működő magánszemélyek, szervezetek részére lehetővé teszik a regisztrációt.

    A dolog két szempontból érdekes:
    - elveszti a jelentőségét a jelenleg is megszokott TLD-rendszer, mert gyakorlatilag bármi lehet, pl. a lenti példánál maradva minek görcsöljünk a www.budapest.hu-val, ha lehet egyszerűen www.budapest is?
    - az előzőből fakadóan a cybersquatting sosem látott dimenziókba fog emelkedni, mert a lenyúlható domainek mennyisége iszonyúan megnő - itt nem arra gondolok, hogy ész nélkül regisztrálják majd a 200k eurós TLD-ket, hanem majd azok alá. Ha ugyanis beindul a TLD-biznisz, akkor mondjuk Keszthely esetében a lehetséges domainek: www.keszthely.hu, www.keszthely.balaton, www.keszthely.zala, stb. Ki a frász fogja figyelni, hogy minden lehetséges domain be legyen legyezve?
  • Komolytalan #14
    Mondjuk egy .fm tld elég sokat érhetne, ha nem volna már ilyen, mert webrádió ilyet akar. Adod a .fm domainek darabját 100 dodóért, és ha 2000 db elment már költségednél vagy. Szóval biztos lehet olyan, ami értelmes, de alapvetően vastag bukta is lehet belőle.
  • Komolytalan #13
    A durva az, hogy ezt így tanítják az iskolában. Google a kezdőoldal, abba beírja hogy horseland, aztán játszik. De ha odaülteted egy üres kezdőoldalú böngésző elé, akkor beírják a beolvasó mezőbe hogy google. De nem ám google.com, vagy google.hu - áááá, dehogy. Aztán lesz ami lesz.
  • Justil #12
    ja, hát öö, igen :)
    de akkor is sok az a 200.000€
  • [HUN]FaTaL #11
    Ez aztán marha értelmes, legyen mindenféle TLD, sok szemét címmel . Komolyan azt hiszik, hogy ettől az átlag majd jobban eligazodik? Fenét, jól összekavar mindenkit...
  • Garfield #10
    Almát a körtével.

    Amikor 10 dollárért regisztrálsz, akkor a .com, azaz egy már meglevő TLD alá regisztrálsz, a 200e euró viszont magának a vadiúj TLD-nek a regisztrációja (azaz mintha .com-ot regisztrálnád be), ami alá utána új domainregisztrációkat fogadhatsz be.

    Szemléletes, ámde nem valós példával:

    http://www.budapest.com/kempinsky
    http://www.kempinsky.budapest
  • caprocorno #9
    PLaci én ennél még tovább megyek, és esküszöm, hogy nem kamu vagy kitaláció! Konkrét eset! Köztisztviselő! Mióta létezik számítógép a közszférában, azon dolgozik. A települése honlapjának elérési útja a következő. Megnyitja a kezdőlapot, nevezetesen az origót, ott van fönt egy google kereső, ott simán egy klikk a keresd-re. Nem, nem tévesztettem el, nem ír be semmit! Ekkor megnyílik egy másik kereső, oda beírja a települése nevét, majd újra kerestet, és itt rákattint az első találatra, és voiláááá, már ott is van ahova indult.
  • Mcsiv #8
    azért kerül ilyen sokba, mert egyrészt szeretnének meggazdagodni belőle, másrészt azért mert az új tld-ket bele kell gyömöszkélni a root dns szerverekbe is;)
  • hdo #7
    Vicces egy dolog ez ... én személy szerint még a co.<akármi> stb. dupla végződéseket is fölöslegesnek tartom, nemhogy ezt a drága baromságot!

    Most tegyük fel fejlesztek valami MMO alkalmazást - böngészőjáték pölö - ... akkor most költsek a .net .com .<nyelv .co.<nyelv> mellett egy .game domain végződés lefoglalására is, ráadásul a többszörösét annak, amit az összes többire fizettem?

    Mondjuk az igaz hogy óccó kínai fake másolat konkurenciától nem kellene félnem mármint hogy ugyanazzal a domain névvel, 200 ezer eurós domain végződéssel hostolnák a szarukat! :D