Napi Online

Fegyverbe szólítja ügyfeleit az Oracle

Számos jelentős üzleti és a kormányzati vásárlóját kérte fel tanúnak az amerikai Oracle, a világ legnagyobb adatbázis-szolgáltatója a Sun Microsystems elvásárlása miatt ellene indított európai versenyhatósági eljárásban.

Az Ericsson, a Vodafone, a Sabre, a BBVA vállalatok, illetve a brit Atomic Weapons Agency és National Health Service is a cég támogatói között lehet - tudta meg a Financial Times (FT) az ügyhöz közel álló forrásból. Az lesz a feladatuk, hogy az ügyben tartott meghallgatáson igazolják: az Oracle adatbázis-kezelője nem versenytársa a nyílt forráskódú MySQL-nek, amely egy cégfelvásárlással tavaly került a Sunhoz.

Az Oracle-Sun egyesülést ellenző szakértők szerint a két szoftver egy kézbe kerülése gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Oracle mintegy önmagával fog "versenyezni" a piacon, a velük vitatkozók azonban úgy látják, hogy a két program vásárlórétege teljesen eltérő, a fogyasztók nem látnak egymást helyettesíteni képest termékeket az Oracle kínálatában és a MySQL-ben.

A meghallgatásra felvonultatott számos céggel és hivatallal emellett azt is jelezni akarta az Oracle, hogy az Európai Bizottság (EB) mint versenyhatóság milyen szerény listát mellékelt saját dokumentumaihoz az ellenzők táborának reprezentálására. Az EB mindössze öt technológiai céget sorol fel, amelyek szerint a MySQL komoly versenytársa az Oracle adatbázis-kezelőjének - mondta el az FT-nek valaki, aki látta a papírokat.

A versenykorlátozás vádja mögött sorakozik fel az SAP és a Microsoft, ám az Oracle harmadik nagy versenytársa, az IBM nem gondolja, hogy az Oracle-Sun frigy jelentős gondokat okozhatna a piacon. Emellett a megvádolt cég mellett tanúskodik a nyílt forráskódú programok világának két jelentős, a MySQL-t jól ismerő figurája is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sedward #2
    Az Oracle biztosan sok nagy ügyfelet tud felmutatni (vagy felmutyitni). Sajnos mi, a mysql-t használók nem vagyunk mamut cégek. Reménykedünk, hogy az EU jól képviseli az érdekeinket. Az EU csak biztosítékot kért, ami helyett az Oracle diplomáciai és egyéb trükkökkel hátulról próbálkozik, ez nem utal tisztességes célokra.
  • ozric #1
    "nyílt forráskódú MySQL"

    Tisztázzunk pár dolgot:
    - a MySQL nem tisztán nyílt forráskódú (mint pl. a PostgreSQL), hanem létezik teljesen zárt formában (zárt licence) terjesztett változata is.
    - a Connector (adatbázis kliens) gyűjtemény szinte kizárólag GPL-es, azaz zárt szoftverekkel nem használható együtt, csak a fizetős (zárt) kliens esetén. Azaz nincs általánosan használható LGPL vagy BSD kliens.
    - a webes adatbázis piacon 80-90%-os részesedése van a MySQL-nek.