Gyurkity Péter

nVidia: bemutatkozik a Fermi

Sorrendben második alkalommal mutatja be működés közben vadonatúj fejlesztését az nVidia, ám ezúttal várhatóan család nélkül - a játékok helyett a puszta teljesítményt emelik ki, némi szuperszámítógépes ízzel.

A cég hivatalos oldalán található értesítőből megtudhatjuk, hogy a november 17. és 19. között megrendezésre kerülő SC09 találkozón ismét bemutatkozik majd a Fermi grafikus vezérlő, ám az eseményt akár elsőnek is felfoghatjuk, hiszen a korábbi ízelítőt vegyes fogadtatás és némi vita követte.

Emlékezhetünk arra, hogy a szeptemberben lebonyolított első bemutató után érdekes részletek láttak napvilágot. Ezek szerint ugyan a demók alatt valóban a Fermi egy korai példánya dolgozott a megjelenítésen, ám a találkozón bemutatott kártya nem tartalmazta a chipet, az csak egy gyorsan összetákolt doboz volt. Ezúttal igyekeznek elkerülni a hasonló malőröket, és mivel a kártyák már egészen biztosan nem fognak megjelenni az év vége előtt, legalább egy részletes bemutatóval szeretnék kárpótolni az érdeklődőket.

Az internetes oldalon közölt ízelítőből jól látszik, hogy mely vonalon szeretne erősíteni az nVidia. Nem véletlen, hogy a játékok helyett inkább a szuperszámítógépes szegmenst hangsúlyozzák ki, kiemelve, hogy a Fermi tulajdonképpen maga is egy ilyen erőmű, ám ezúttal egy grafikus chip tokozásába zárva. Ezzel egy időben a manapság elterjedőben lévő négymagos központi processzorokkal vetik össze a fejlesztést, ezzel kapcsolatban pedig megjegyzik, hogy ugyanazon teljesítményt huszadannyi fogyasztással és tizedannyi költséggel tudják elérni a Fermi (NV60, GT300) révén.

A következő generációs CUDA-architektúraként is emlegetett fejlesztés tehát a jövő héten mutatkozik be nagyobb közönség előtt - várjuk a részleteket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • readswift #133
    Épp a drivereket irják , te meg játékra vársz.
    Többi: jajj, jujj.
  • Komolytalan #132
    Ha közöd lenne a programozáshoz, akkor tudhatnád, hogy algoritmusoknál nem beszélünk sem értelmezési tartományról, sem pontosságról. Algoritmusokban általában 3 féle típust használunk: logikai, szám, szöveg. Ebből a szám mindig elég pontos, és bármekkora ábrázolható rajta. A szövegbe meg bármilyen hosszú karaktersorozat belefér.
    A pontosság és az ábrázolási tartomány platform és programnyelv függő.
  • readswift #131
    na , OC-al meglett az 1006 ... he-he. Azért ez fair volt részükről.
  • readswift #130
    SC09 -n most demózták a LRB-t, 800 gflops SP ...
  • readswift #129
    a trashtalk király charlie, már ott tart hogy a TSMC direkt rontja el az amd 40nm chipjeit . Ez igen... Lassan ott fogunk tartani hogy a microsoft kézivezérelni fogja az ATIt hogy fogja vissza a lovakat mert ennyi tflop nem lesz a box2-ben. Mondjuk ahhoz összeszorozzák a csatlakozóka is egymással, szóval nem gond.
  • Ahoy #128
    Igaz :D bocs benéztem... már alig látok az elővizsgaidőszaktól :D
  • readswift #127
    Nemrég belefutottam valamibe amihez DP kellene ha azt akarnám hogy grafkártyán fusson, de találtam egy módszert amivel minimális overhead még megoldom SP-vel. Mindenesetre elég durva kompromisszum.

    Majd ha az ATI is computing cloud-al marketingel overclock helyett akkor majd lehet nekik hinni h nem scak a pénzed akarják :)
  • readswift #126
    a gt200 -ban totál külön DP egységek vannak/voltak, azért olyan kevés, de az legalább szabvány.
    Az ATI meg nem szabvány.
  • Sanyix #125
    ja most a fermi már jobb lesz dp-be és nem olyan siralmasan fogja alulmúlni az ati gpu-k dp teljesítményét, mint ahogy az eddigi nv kártyák tették? :D
  • a_n_d_r_e_w #124
    szarkazmus akart lenni ;)
    én is szívesebben olvasom abu kommentjeit mint itt :D