Gyurkity Péter

15 évvel marad el az USA Dél-Koreától

Legalábbis az internetelérések átlagos átviteli sebessége terén - sok még a tennivaló a tengerentúlon, erre figyelmeztetnek az amerikai szakértők, ráadásul a fejlődés üteme is lassult.

A Communications Workers of America által elvégzett felmérésben több mint 400 ezer felhasználó adatait nézték át a 2008 májusa és 2009 májusa közti időszakban. Az eredményeket közlő internetes oldalon arra hívják fel a figyelmet, hogy továbbra is nagy a lemaradás az első három mögött, ezt pedig a jelenlegi iram alapján mintegy 15 év kemény munkával lehet majd csak behozni.

Ez a három nagy pedig sorrendben Dél-Korea, Japán, illetve Svédország, ahol az internetelérések átlagos sebessége jóval az amerikai fölött található. Az Egyesült Államokban ugyan 2007 óta mintegy 1,6 Mbps-mal megnőtt az átlagos iram, ám mindez csak arra volt elég, hogy országosan 5,1 Mbps-os átlagot érjenek el. Ráadásul számos államban igen siralmas a helyzet, különösen a déli és nyugati régiókban, ahol például Alaszkát emelik ki a maga 2,3 Mbps-os nívójával. Arkansas, Dél-Karolina, és Mississippi különösen rosszul áll, a felhasználók 18 százaléka pedig a kormányzat által minimumnak tartott 768 kbps-os átlagos sebességet sem éri el.

Ehhez képest Dél-Korea a maga 20 megabites átlagával valóságos internetes paradicsomnak számít, a letöltők legvadabb álmait valóra váltó Kánaánnak - ezzel az adattal az amerikai felhasználók durván egyötöde versenyezhet csak, ami azért szintén nem lebecsülendő eredmény. Nem szabad elfelejteni, hogy a vidéki, távolinak számító környékeken az Egyesült Államokban még mindig sokszor előfordul, hogy egyedül a modemes elérés számít megvalósíthatónak, ez pedig sokat ront az összképen. A kívülről homogénnek látszó óriás területén belül tehát igen nagyok az eltérések.

Az Obama elnök által idén aláírt csomag többek között ezen változtatna, hiszen több mint 7 milliárd dollárt különít el a jelenleg igen rosszul kiszolgált régiók helyzetének javítására - meglátjuk, milyen sikerrel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #23
    Igen. :-)
    Köszi!
  • Nortai #22
    Ilyenre gondolsz?
  • BlackRose #21
    Szóval ha gondolod, hogy ez kell akkor ez egy üzleti lehetőség... tehát létrehozhatnál egy ilyen honlapot és lehet, hogy még szép kis pénzt is keresnél...
  • Epikurosz #20
    Ezeknél megállt az idő 2007-ben.
  • Epikurosz #19
    Tudjátok mit hiányolok Magyarországon?

    Nincs egy olyan honlap, ahová beírom a címem, és kidobná a netes szolgáltatókat, árak szerint.
    Olyanra gondolok, mint a netrisk.hu, amelyen beírod az adataid, és ajánlatot ad neked kgfb-re vagy casco-ra.

    ISP börze - erre gondolok!
  • Epikurosz #18
    Hűűű!

    Románia és Moldova a top 10-ben!
  • BlackRose #17
    És ki mondta, hogy megérte? Egy valami biztos, ha az USA-ban valami kell akkor az meg van, ha meg nincs akkor az azért nincs, mert nem is volt valóban megfelelő és fizetőképes igénylő. Nem az a fontos, hogy mi van, hanem az, hogy ami van azt mi képpen alkalmazzuk. Szerintem inkább az a fontos, hogy mit is értek el Kóreában az emberek többet azzal a fejletebb hálozati rendszerükkel mint amit az USA-ban elértek az emberek. A válasz egyértelműen semmit. Valójában a probléma, nem az USA nem elég fejlettsége, hanem mások túlzott erőforrás pazarlása olyan dolgokra amelyekből semmi előnyt sem képesek élvezni az USA-hoz képest.
  • nando42 #16
    http://speedtest.net/global.php
  • Déta #15
    Hat... Alairom. Jelen pillanatban az Eszak-Karolinai Charlotte reptererol irok iPodrol. A Wi-fi megy, de youtube 30 masodperc alatt befagy. Vagyis akadozik... Ennel azert tobbre szamitottam.
  • Tetsuo #14
    Nagy-Magyarországra gondoltál vagy Csonka-Magyarországra?