Gyurkity Péter

Újabb brit régiók kapnak optikai elérést

Gőzerővel halad a szigetországban az optikai elérések kiépítése, elsősorban a két nagy vetélytárs, a BT és a Virgin Media jóvoltából. Előbbi most újabb központokat emel be az átállási folyamatba, nagyobb sebességet nyújtva.

A British Telecommunications sajtóközleményéből kiderül, hogy az első körben ismertetett 29 központ után most újabb 69 helyszínnel bővül az optikai elérések országos listája. A második etap az összességében 1,5 milliárd fontot felemésztő fejlesztési program fontos állomása, a végső cél pedig a szigetország lakosságának 40 százalékának bevonása a programba, legkésőbb 2012 végéig. Ez elérhetőnek tűnik, bár egy jelentékeny réteg kimarad majd a jóból.

Külső szakértők az internetszolgáltató cégek közötti verseny következő nagy állomásaként tekintenek az optikai elérések kiépítésének, a nagyobb sebességek meghonosításának szakaszára. Ezen a téren a BT mellett a Virgin Media épített ki magának megerődített állásokat, hiszen ők már a 200 Mbit/s-os elérések tesztelését végzik egyes városi és vidéki helyszíneken. A BT sem akar azonban lemaradni, így felgyorsítják a fibre-to-the-premises (FTTP) és a fibre-to-the-cabinet (FTTC) technológiák kiépítését. Előbbi egészen az otthonokig, utóbbi pedig a helyi elosztóig vezeti az optikai szálat, ahonnan a hagyományos rézkábelek veszik át a stafétabotot. Ennek révén 100/40 Mbps, illetve 40/5-10 Mbps átviteli sebességeket nyújthatnak az otthoni felhasználóknak.

A BT három év múlva a teljes lakosság 40 százaléka számára biztosítanak ilyen gyors eléréseket, ám a kormányzat ezzel egy időben arra figyelmeztet, hogy egy jelentékeny réteg maradhat ki az átállás jelentette előnyökből. Éppen ezért jelentős adókedvezményekkel szeretnék gyorsítani és megkönnyíteni a szükséges infrastruktúra kiépítését, ám a BT úgy véli, hogy még ez sem lesz elég, és a lakosság mintegy ötöde maradhat majd optikai kábelezés nélkül. Az első körben érintett 29 helyszínnel mintegy 500 ezer háztartást fedtek le, a most megvalósítandó második körben pedig további 1,5 millió otthon csatlakozik majd ehhez a csoporthoz.

A most közzétett listán egyébként immár nemcsak angliai, hanem skóciai, walesi és északír helyszíneket is találunk - meglátjuk, mennyiben sikerül zökkenőmentesen megvalósítani az előírt számokat és mutatókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #7
    Szerveresek? 10 mbittel a szerveresek a fájber póver mellett döntenek? Én röhögve az 50/25-öt rendelném, ugyanis nincs szerver ami túl sok felhasználónak 100 mbites letöltést tudna biztosítani. gyak p2p-vel nagyobb esély van a maxot kihozni, mint szerverrel.
  • Ferrer #6
    Pudingfejűek.. Ki nem állhatom őket, de azokat még inkább nem, akik hozzájuk költöznek.
  • Tetsuo #5
    Eszak-Nyugat Anglia.. itt a Lake Districten kivul csak fckin iparvarosok vannak..
  • ocsieu #4
    Naigen...
    FTP-sek és szerveresek valószínűleg Fiber Power mellett döntenek, a P2P pártiaknak az optinet 50/25 mbites csomagja) szerencsésebb választásnak tűnik...
    :)
  • MaT #3
    Nem tudom, hogy te merre garazdalkodsz, en Skociaban elek, Stirlingben es mielott bevezettettem az internetet sokat gondolkodtam, hogy milyen szolgaltatotol legyen. BT sztem eleg draga, viszont stabil, a Virgin mediarol viszont nagyon sok roszat hallottam. Ezert maradtam a mobil szelessavnal, az itt a varosban pedig tokeletes...
  • item #2
    Azért a UPC most kicsit belehúzott... FIBER POWER

    FIBER POWER....
  • Tetsuo #1
    A 10Mb-es Virgin csomagom, valojaban csak 1Mb..