Gyurkity Péter

Régi Atari konzol mutathat utat a játékfejlesztőknek

A GDC alatt egy igen érdekes előadásra is sor került, amely elsősorban a játékfejlesztőknek hivatott utat mutatni - egy régi, a hetvenes évek második felében megjelent Atari konzol példája alapján.

Ian Bogost, a Georga Tech professzora, ugyanis az Atari 2600 konzol köré építette fel előadását, amely természetesen nem a hardveres jellemzőkre, hanem a szoftveres oldalra, a játékokra koncentrált. Az 1977-ben megjelent készülék véleménye szerint számos tanulsággal szolgál napjaink játékfejlesztőinek, amely segíthet a valóban nagy népszerűséget, órási tömegeket elérő alkotások elkészítésében.

Érdemes néhány szót szólni a készülékről, hiszen sokan magát a céget sem igazán ismerik, nem beszélve a több mint 30 évvel ezelőtt megjelent fejlesztésről. Az Atari 2600 a maga idején nagyon népszerű készülék volt, az első, kifejezetten konzolszerepre szánt fejlesztésnek mondható, hiszen a játékokra kiélezve került az otthonokba, alaposan leszűkítve a személyi számítógépek akkoriban megszülető, formálódó szerepkörét. Az 1,19 MHz-es MOS Technology 6507 chip köré épülő fejlesztés számos élvezetes játékkal örvendeztette meg a vásárlókat, az alkotások között azonban kevésbé népszerű, olykor kudarcnak minősülő példányok is akadtak.


Bogost a jelek szerint a megfelelő atmoszféra megalkotásában látja a sikerhez vezető út legfontosabb állomását, maguknak a játékoknak pedig a közös élményben kell betölteniük a híd szerepét. Valami ilyesmi sikerült a Nintendónak a Wii esetében - nem csoda, hogy az olcsó konzol ilyen sikert aratott, miközben az igazi nagyok (legalábbis a példányszám tekintetében) messze elmaradnak tőle.

Maradva az Atari 2600 példájánál, az E.T. és a Pac-Man bukásnak fogható fel, mivel esetükben nem sikerült megalkotni a szükséges utánérzést - előbbi a film hangulatát próbálta felkelteni, utóbbi pedig a sokak számára ismerős dallam és animáció hiányában vallott kudarcot ezen a téren. A Star Wars: A Birodalom Visszavág viszont nagyon is sikeres volt, ami a professzor szerint annak köszönhető, hogy a film egyik legjobb jelenetét emelték ki a lépegetőkkel, kellő akcióval és izgalommal - erre kell törekedniük a fejlesztőknek, ha sikeres alkotást szeretnének kiadni a kezükből.


Persze az időzítés is sokat számít, itt azonban nem feltétlenül üdvözítő, ha rögtön egy-egy film megjelenése után, vagy esetleg azzal egy időben rajtol el a kapcsolódó játék - megjegyezte, hogy a fenti játék két évvel a mozifilm után érkezett meg, mégis nagy sikert aratott. A grafika, a kinézet nem a legfontosabb a játékoknál, ez ugyanis nem garancia arra, hogy valóban élvezhető darabot próbálhatunk ki. Az, hogy az Xbox 360 és a PS3 korában a Nintendo besurrant a hátsó ajtón, és valódi tömegeket hódított meg, Bogost szerint saját álláspontjának helyességét mutatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FL Zoli #27
    Nekem "Mega Boy" om van, sajna mikor elvitem az albérletbe, a trafót sikerült darabokra törni:( ..de ugyanezekkel a játékokkal..mondjuk kb 2000-ig nem is tudtam, hogy a fenti star wars játék volt:)

    a kislányos játéknak nem tudod véletlenül a címét? A zenéje most is benne van a fejembe:)már ha 1-re gondolunk, mert speciel krokodilra nem emlékszek..csak csirkére, denevérre meg hasonlókra:)
  • tmisi #26
    Nekem is volt klón (90-es évek elején, akkoriban még azt sem tudtam, mi az az Atari meg a számítógép, fel sem tűnt volna hogy másolat), 100 játékkal, két joystikkal. A joystick portban többször benyomódtak a tűk, apánmak kellett újraforrasztani. Egy baja volt: nem lehetett benne menteni, volt valami kislányos játék, karácsony másnapján estefele kellett menni mamámékhoz, pont akkor jutottam el a 100.szintre (1 szint az 1 képernyőnyi terület volt, amelyen balról jobbra kellett átjutni, krokodilok meg más veszélyes dolgokkal teli), és abba kellett hagyni. Már meg sincs, úgy emléxem kipurcant benne valami, bár már régen volt.
    Kockagrafika ellenére tényleg lekötött. Másrészről szerintem kell a graf azért, legalábbis ne homályos textúrák legyenek és 640x480 mert az már nem élethű. Hiába néz ki az Lambó úgy mint a valóságban ha recés a széle és elmosódott a tuningcimke rajta.
  • RoCkEtAnDrEw #25
    ezt a cikket most komolyan gondolták? xD ez egy baromság jó hosszan taglalva
  • szombi #24
    Nálam és egy haveromnál is olyan klón volt amibe nem lehet beledugni. egy műanyag van ott és kész...
  • SuperCharger #23
    Nem kell ezt tanítani a játékfejlesztõknek, tudják õk ezt maguktól is, de õk csak azt tudják fejleszteni, amire pénzt kapnak. Ha a pénzforrás úgy dönt, hogy szart akar, akkor szart csinálnak. És amíg úgy viszik a szart is, mint a cukrot, addig a pénzforrás fog is csináltatni szart.
  • Aramir #22
    Nemtudom, én ahány Atari 2600 klónnal találkoztam, mindbe lehetett gyári játékot is dugni, pár már megfordult nálam :D Persze ettől még létezhettek olyanok, amibe nem lehetett, de szerintem nem ez a jellemző.
  • dez #21
    Sokmindenben igaza van a palinak, csak az a furcsa, hogy ezeket a nyilvánvaló és sokak által ismert dolgokat a játékfejlesztőknek úgy kell tanítani.
  • valamit #20
    jó cikk, grat. lépegető, Atari, lassan összeáll a kép
  • szombi #19
    Lényeg, hogy az eredeti Atari-t durván fölfejlesztették, és jópáran gyártottak klón készülékeket(klónok támadása!!! hehehe).
    Kicsivel részletesebb grafikával, rengeteg beépített(és izgalmas) játékkal,
    és a cardtridge-be nem lehet kártyád dugni, csak egy műanyag utánzat van a helyén.

    Az eredeti Atari kitöltötte az egész készülékdobozt, míg a klónoknál
    csak egy akkora panel volt, hogy az elejébe bele lehetett nyomorítani.
    Gyerekként úgy játszottam vele, az egyik 60 lábú IC-t kiiktattam, és egyenként rádugdostam a cartridge lábait(és ment!!!)
  • feamatar #18
    no meg a last ninja zenéje is ott volt a szeren!