Dojcsák Dániel

Take-Two: Civilization IV és egyéb újdonságok

A népszerű stratégiai szimulációt tavaly titokban megvásárló kiadó most felfedte magát, mégpedig egy hosszútávú, több címet magában foglaló kiadói szerződéssel, melyet a Firaxis Gamesszel kötött.

A Take-Two Interactive számára dolgos hét volt a mostani. Kedden megszerezte a nagy baseball liga exkluzív kiadói jogait és megvette a Sega Vizuális koncepció stúdióját. Szerdán bejelentette, hogy ezt a frissen szerzett stúdiót meg is szünteti, és a legtöbb fejlesztőt, aki az ottani Global Star divizióban dolgozott, átvitte az új 2K Games márkanév alá. Tegnap pedig felfedte a nagy titkot, hogy sikerült megvennie a játéktörténelem eddigi legsikeresebb PC franchise-át.

Egy sajtóbejelentés szerint, miután a kiadó megszerezte az Ataritól a Civilization sorozathoz kapcsolódó minden jogot, már 2005 végén kiadja a következő epizódot, a Civilization IV-et PC-re, melyet a 2K Games fejlesztőgárdája jegyez majd. Természetesen a Take-Two támogatja majd kiegészítők kiadását is, illetve ellátja a korábbi címekkel kapcsolatos kötelességeket, mint a terméktámogatás, frissítések stb.

A Civilization IV-gyel ebben a sorozatban is 3D-s környezetre váltanak, és vadonatúj egy és több játékos küldetéseket, játékmódokat vezetnek be. Emellett persze megmarad a technológiák és épületek klasszikus vonalvezetése, csakúgy, mint a harci eseményeké és a városfejlesztésé.

Habár a megállapodás a legtöbb embert meglepte, azért már korábban is lehetett számítani erre. Egyrészt az Atari - korábban Infogrames - tavaly őszi beszámolójában leírta, hogy eladta egy meg nem nevezett cégnek a Civilization jogait, másrészt gyanús volt, hogy a Firaxis Gamest tulajdonló Take-Two megpróbálja rátenni a kezét erre a joker sorozatra. Az eladásból az Atari 22,3 millió dollárt tehet zsebre, melyből 15,5 millió eurónyit egy összegben könyvelhetett el bevételként.

Bár a Civilization sorozat önmagában is lenyűgöző, de ez csak egy része a Take-Two és a Firaxis Games közös akciójának. Ugyan nem fedték fel terveik pontos részleteit, de nyilatozatuk szerint hosszútávú szerződésekben gondolkodnak és számos különálló címet kívánnak közösen piacra dobni. Ezek között már biztosan ott lesz a Sid Meier's Alpha Centauri, a SimGolf, vagy a Gettysburg. A továbbiakban még több PC és konzol játék megjelentetésére lehet számítani, de ezek címei egyelőre nem kerültek nyilvánosságra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ollie #11
    LoL, mi köze a kettőnek egymáshoz? Nyílván még soha nem láttál egy Civ-et sem.
  • archkoven #10
    Nem hinném, hogy egymás vetélytársai lennének. Az z AOE3 valósidejű, míg a Civilization4 körökre osztott stratégia lesz. A kettő kurvára nem ugyanaz a műfaj.
  • Picador #9
    Act of War POWA
  • Emmegki #8
    Stratégiai játékban sokadrendű dolog a grafika. Pláne körökre osztottban.
  • vgez #7
    bele kell húzniuk, ahogy elnézem az AoE3at
  • Noffir #6
    Felújított Alpha Centauri? Wow!
    Hát azt nagyon megnézném már!
  • [HUN]PAStheLoD #5
    civ 4 .. hurrá! :D
  • Bulamer #4
    nemá én má egyszer hozászolktam és eltunt
  • Tiby #3
    Biztos jó lehet a Civilization IV.Én mindíg is szerettem a sorozatot