Berta Sándor

GPS-szel az elektronikus hulladékok nyomában

Merész akcióval követte nyomon a Greenpeace egy használt televízió útját Dél-Angliától egészen Nigériáig. A környezetvédők arra voltak kíváncsiak, hogy hova kerül egy nyugati városban kidobott használt vagy egyszerűen csak megunt elektronikus készülék.

Az egész ügy egy névtelen bejelentéssel kezdődött, amit kivizsgáltak a Greenpeace munkatársai. Mivel azt tapasztalták, hogy az információ hiteles volt, így úgy döntöttek, hogy megpróbálják nyomon követni az elektronikus hulladékszállítmányok útját. A megoldás egyszerű volt: egy GPS-adót helyeztek el egy kidobott televízióban, majd vártak. A próbálkozást siker koronázta, hiszen a készülék kis idő múlva Nigériában egy piacon bukkant fel, mint használt műszaki áru.

Az európai jog szerint az elektronikus hulladékok exportja illegális, mivel ezen termékek többsége káros, mérgező vagy más veszélyes anyagokat tartalmaz. A szabályokat azonban előszeretettel megpróbálják kijátszani egyes szeméttelepek, illetve szerencselovagok, akik így akarnak jelentős pénzhez jutni. A legkedveltebb célpontok között van Nigéria, Ghána, Pakisztán, India és Kína. A megérkezés után a legszegényebb emberek és gyakran gyermeke is szinte azonnal nekiesnek az eszközöknek. Előfordul, hogy puszta kézzel darabolják fel őket, az egészségüket nem kímélve. Szétválogatják az alkatrészeket, különösen a fémeket és a műanyagot keresik. Az ólom, a higany és a kadmium eközben láthatatlanul pusztítani kezd.


A mostani akcióban Hampshire vezetői elektronikus hulladékok újrafeldolgozásával bízták meg a BJ Electronics céget. A vállalat előzetes vizsgálatok nélkül egy közös konténerbe dobta az összes készüléket, majd használt árucikknek minősítette és felrakta egy Nigériába tartó hajóra. "Egyszerűen hihetetlen, hogy az európai elektronikus hulladékot használt műszaki cikk formájában Nigériába küldik. Ezek a készülékek mérgezőek és sok államban egyszerűen nincs meg a megfelelő feldolgozási know-how. Éppen az utóbbi miatt az emberek kezdik szétbontani védőfelszerelés és szaktudás nélkül ezeket a szállítmányokat, ezáltal pedig nemcsak a környezetüket mérgezik meg, hanem önmagukat is" - hangsúlyozta Ulrike Kallee, a Greenpeace vegyi szakértője.

A szervezet szerint a legfontosabb az lenne, hogy a gyártók feleljenek a termékeikért. Ez elsősorban azt jelentené, hogy eleve el kellene távolítani, illetve be sem kellene építeni az eszközökbe a mérgező és káros anyagokat. Ezenkívül fontos lenne az is, hogy a gyártók évek múlva is feleljenek a termékeikért és visszavegyék a megunt vagy sérült, rossz modelleket. A Greenpeace ennek elérésére e-mail kampányt indított, amelynek lényege, hogy mindenki küldjön a gyártóknak egy levelet, amelyben termékeik visszavételére szólítják fel őket. A Greenpeace akcióját támogatta a Sky News brit televízió és a The Independent napilap.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #12
    "Nem kéne olyan szemét ipari hulladék készülékeket gyártani, ami 1-2 év alatt tönkremegy, lehet kisebb lenne a környezetszennyezés. Ja, hogy akkor nem vesznek újat és nincs profit..."

    Ezert jo peldaul az oled technika. Teljesen lebomlo szerves anyagokbol lehet elkesziteni es a kepernyo nem csak a napfenytol, de a sajat fenyetol is bomlik, tehat garantalt az elavulas. Viszont nem eri meg egetni, mert nincs benne semmilyen ertekes es/vagy mergezo anyag. Azt mondtam mar, hogy raadasul olcsobb eloallitani mint a jelenlegi megoldasokat es kevesebb a selejt is?

    A kornyezetvedelmi szabalyozasok pedig neha tenyleg mukodnek. Az olom kitiltasa eleg hasznos volt es az eu hatarozat miatt a fold tobbi resze is atallt, mert nem akartak ketfele termeket gyartani.
  • aaaaa #11
    Miért ? Mert sokszor minimális a környezetvédelmi haszon, mert dilettáns lefizetett hozzá nem értő emberek hatástanulmányai lapján szívatják a népet. Lásd szmogriadó. Komoly mérnökök elmondták, hogy egy benzines autó nem termel kormot ill. szmogot, sőt valamilyen szinten működése során szűri is a levegőt, mégis ki akarták tiltani őket rendszám szerint, mert csak.
    Nem kéne olyan szemét ipari hulladék készülékeket gyártani, ami 1-2 év alatt tönkremegy, lehet kisebb lenne a környezetszennyezés. Ja, hogy akkor nem vesznek újat és nincs profit...
    Lehet hogy az elektronika elavul, de a háztartási gépek nem tudnak egy két év alatt annyi újat mutatni, hogy pár évente cserélni kelljen , és ne feleljen meg az akár 10 éves modell is.
    Nagyon naívak vagytok, ha benyelitek azt a sok álszent hazugságot, amit a gyártók által szponzorált, függetlennek hazudott szervezetek kitalálnak.
  • arty #10
    és miért lenne gond, ha a duplájába kerülne?
    mert neked meg nekem nem lenne és ez akkor világvége, még akkor is, ha emberek élete/élőhelye ezután kevésbé menne tönkre?

    jogos, persze. nyugati emeber > harmadik világbeli ember.
  • TH448 #9
    Mellesleg pedig kezd nagyon elegem lenni a greenpeace-esekből. Persze jó, ha figyelnek pár dologra (főleg a környezetre), de (ez az angolokra is, de az amerikaiakra különösen igaz) ott rázzák a lábukat, hogy legyünk zöldek, kötelezzük a gyártókat, csak ha mondjuk a gyártók beépítenék a költségeket és egy plazma tv ára duplájára emelkedne, akkor elkezdenének sírni. Mindenki álszent...
    Persze mondjuk már az sokat jelentene, ha amcsiban nem lehetne 4-4,5millió Ft-ért 5l-es új benzintemetőt venni...
  • TH448 #8
    Csecsemőkkel a hátukon szennyezik a környezetet...
    Tudod, pont ez az, hogy nem is tudják, hogy ezzel mindenkinek ártanak. A másik dolog meg, hogy ha te is ott élnél, és arról lenne szó, hogy már hetek óta nem ettél egy jót, és csinálod vagy meghalsz, szerintem te is az elsők közt lennél, aki nekiesik...
  • dotkom #7
    Most telleg nem tok mindegy?
  • flashpointer #6
    Gondolom nem azért csinalják a válogatást mert szeretik, hanem mert _nincs más_
    Ha ez se lenne még kajára se futná.
  • drfaust #5
    Egyetértek.
  • chronos75 #4
    itt is ez megy csak nem látjuk.. mármint a sorsát a cuccainknak. és amit nem látsz az nem fáj..
  • zola2000 #3
    Ezért sem lehet elégszer elmondani, ne használjunk angol szavakat magyar szövegkörnyezetben!
    Benedek: nem fotó hanem fénykép, nem monitor hanem képernyő :)